Közös zöngemények

Egy érzésre tudsz gondolni
semmi más nem érdekel,
boldogság után kapaszkodsz
félsz, talán nem éred el.

Tarka lepkék csalogatnak
Szép remények rejtekén
Elfeledve fájó múltat
Menten foglyul ejtenéd

Magas hegyről le a völgybe
szél viszi az illatot,
lepke szárnyon egy érzés száll
köd mögött is Nap ragyog.

Beléd mar a felismerés
Talán nem lesz holnap már
A boldogság csak illúzió
És könnyedén tovaszáll.

 LIne, lariflari, janow

Már vajúdik a hajnal,
titkon csillagra kacsint.
Mielőtt megszülne,
még a holdnak is int.

Vajúdása látványos,
de nem nyög, liheg,
Ránktekint a Nap már,
nézése hideg.

Hűs, patyolat fátyol hasad
zúzmarás ág közén,
gyémántgyönyörű áldozat:
tél csókja ég belém.

Cinke pittyegi világgá
Új nap virradt reánk végre
Éjtemető kínok végén
Felsír a vérvörös égre 

Jegyezte: holdacska, adcsilla, katinka, janow

A csillagok, a fénylő csillagok
Egymásra is ragyognak mondd?
Saját fényű égitestek tehát: igen
Micsoda magfúzió hogy ez legyen.

És a bolygók, a sötét bolygók,
Ragyognak e egymásra mondd?
Nincs saját fényük tehát: nem.
Esetleg ha a csillagok besegítenek.

...És Napok lelkéből sugárzó galaxisok,
hová szórják szét önzetlen hevük?
Kódorgó kövek, milliárd meteor-titok
suhan örökre el, mert Űr a mindenük!

Az augusztusi ég hulló csillagai,
melyek valójában nem is csillagok,
lelkünkben míly gyönyört váltanak ki
nagy, vagy gombostűfejnyi ég-lángok

Jegyezte: adcsilla, katinka, janow

Majd katinka perverziója:

minden versszakból az első(majd második, s tovább!) sor:

A csillagok, a fénylő csillagok
És a bolygók, a sötét bolygók,
És Napok lelkéből sugárzó galaxisok,
Az augusztusi ég hulló csillagai,

Egymásra is ragyognak, mondd?
Ragyognak-e egymásra, mondd?
hová szórják szét önzetlen hevük?
melyek valójában nem is csillagok


Saját fényű égitestek tehát: igen
Nincs saját fényük tehát: nem.
Kódorgó kövek, milliárd meteor-titok
lelkünkben míly gyönyört váltanak ki

Micsoda magfúzió hogy ez legyen.
Esetleg ha a csillagok besegítenek.
suhan örökre el, mert Űr a mindenük!
nagy, vagy gombostűfejnyi ég-lángok 

Kesergés ama hitvány létem volta miatt, avagy az is bolond, aki mostanság hangya lesz kies bolyunk rögei közt, midőn már az ember saját magában se bízhat ezekben az amúgy is depressziós időkben annak ellenére, hogy a lehetőségek tárháza éjjel-nappal óriási választékkal áll mindannyiunk rendelkezésére,és tevőlegesen részt vesz méltóságunk visszanyerésében

Groteszk pofon a sötétben
Sunyi hitvány hangyalétben.
Éjjel, fekete sír-felhőben,
Ki lenéz látja merengésem.

Mért nincs méltóságom, mért?
Őszinte, egyenes, óriáslétben.
Se egy tükör, se egy ablak,
gondjaim nagy göcsbe raknak.

Fekete lepelként ölel az éj,
félek, nincs menekvés.
Szavaknak íve keserű kéj
Régen fent hideg kés

Nyakamon éles penge,
kezem bilincsbe verve.
Pléhideg gondolatok
koppannak fekete falakon.

Magamba nyitnám az eget
szétfeszítő rabszellemet
Szavak keserű kéjét kiüvöltve
Méltóságomat visszanyerem.

Jegyzték: adcsilla, katinka, holdleányka, juditt, janow

Játssz velem, víg tavasszal,
Míg hív az élet, szól a dal
Bűvös lényed felkavar
Bódító illatoddal

Ajkad bájitalt csepeg,
Tündéri nap kél neked,
Feledd minden gondodat
Bíbor napkorong alatt...

Forró széllel fűt a vágy
Akkor édes, hogyha fáj.
Mert ez már nyár, perzselő,
Gyönyörű dalt éneklő

Égrengető fény alatt
Születnek meg a legszebb álmok
Vágtató vihar hoz új világot

 janow, lady2414, Katinka, adcsilla és kamikaze közös alkotása.