tengerszem blogja

Tündér szállt a szempillámra, s álmomban
az Északi-sarkon járva láthattam:
kilenc horkantó, meseszép tünemény,
rúgkapáló fantáziaszülemény.

Gyermeklelkűeknek igaz, s hihető,
én sem leszek már többé kételkedő.
Pompás, Táncos, Táltos, Csillag, Üstökös,
fényes szőrük, s agancsuk barnásvörös.

Íjas, Mennydörgés, Villám várakozik,
egytől egyig indulni vágyakozik.
Rudolf, aki a csapatot vezeti,
viharban, ködben orrát is beveti.

Nózija élénkvörösen világít,
akik látták már, mindenkit vidámít.
Piros puttonyával jön a Mikulás,
elkíséri a manóviháncolás.

A szán már alaposan megpakolva,
az összes ajándék becsomagolva.
Izgatottan várja már a sok gyerek,
a rénszarvasok lába is bizsereg.

Indulás! Suhan a szán fenn az égen,
minden gyerekhez eljut, nincs kétségem.
Reggelre tele minden cipő, csizma,
s hazatér Mikulás is megfáradva.

.........................................................................................................
Csavarkulcsról álmodozik az anyacsavar,
fiának jobb életet, gazdag tiplit akar.
Csavar fia viszont oly` keményen ellenáll,
csavarhúzóval szüleivel is szembeszáll.

Őszbe csavarodott bősz apacsavar haja,
majd` becsavarodik, mert csavargó lett fia.
Csavaros eszű kiscsavar esze máson jár,
buja légcsavar fonta be, mint a folyondár.

..............................................................................
Hej hinta-palinta,
oly` édes a lányka,

felrepíti ívben,
melegíti szívem.

Csipp-csepp, már csepereg,
hintalánc nyekereg,

hipp-hopp, tűnik a kék,
dirr-durr, csattog az ég.

Fut a kislány, kipp-kopp,
eresz alá, liccs-loccs,

tipegő-topogó,
szoknyája lobogó.

Egyedem-begyedem,
karomba ölelem.

..........................................................................................................
A kis cseles csigabiga, jaj, mit csinált?
Anyja szégyenére hát nem csövesnek állt?
Testhezálló kis házát csúful eladta,
facsigára vetett szemet az ebadta!

Meztelencsiga csigába süti haját,
hüledezik, és szörnyülködik a család!
Haja vonala, mint egy kakaós csiga,
elbűvölően bájos ornamentika.

Bíborcsiga baktat fel a csigalépcsőn:
"Már türelmetlenül vár fenn a barátnőm.
Búgócsigára változtatom a nevem,
mert ha nem pörgök, kikaparja a szemem."

Elfog a nosztalgia olykor,
hogy messze tűnt már a gyerekkor.
Nem segítenek hulló könnyek,
nem lesz az semmivel sem könnyebb.

Eljátszottam a gondolattal, mi lenne,
ha az idő netán visszafelé menne?
Nem bánnám, ha kicsit fiatalabb lennék,
és az időben egy csöppet visszamennék.

Őszülő fejjel, ráncosodva,
rájöttem, kissé muris volna,
ha hajam ismét barna lenne,
ráncaim száma lecsökkenne.

Nem bajlódnék akkor ennyi fájó bajjal,
soha nem kelnék fel reggel szisszel-jajjal.
Az ágyból mindig csak frissen kipattannék,
és utána örömmel munkába mennék.

Csakhogy a nosztalgia kábít,
minden rosszat feledve ámít.
Volt akkor stresszes csúcsforgalom,
kicsi gyerekkel a karomon,

volt a munkámban kibírhatatlan ügyfél,
mikor az a legnagyobb vágy, csak hogy üssél!
S volt, mikor az ember, kit társamnak hittem,
nem partner volt, csak éppen mellette éltem.

És az a rengeteg tanulás,
hogy majd később a boldogulás
úgy lényegesen könnyebb legyen!
Hát most mondd! Kell ez újra nekem?