Pflugerfefi blogja

Örökbe szédült èletérzés matat lelkemen,

bàr az álmok javítgatnak kedvemen,

csak a jót láttatják,

Vagyok valami mozgó sejthalom,

az elmúlást bőszen  meghagyom,

azoknak kik nem bánjàk,

Èlni keddvel, vérbőn szakadatlanul,

az èlő mindenhogy megtanul,

létezni szìvesen,

Vágyott célok üldözése hőfokon,

áltlépni elénk dobott gondokon,

kellemest élvezni ízesen,

Megcsókol az élet s támogat,

sokszor álmomban is látogat,

örömöt rak kezembe,

Mèg àtlátok a nyújtózó hegyeken,

s nem rágódok isteni kegyeken,

belehalok az életembe.

Esendő életem  tovàbb mérgezem,

kàvé, cigi, sör, egyéb függőségek,

hogy meddig, már nem kérdezem,

a krematóriumban úgyis elégek,

életre születtem , de ràm talált a rossz

ahogy mindenki màsra, lélektelen,

telekre költözött a  kéretlen gonosz,

s utánad nyúl , erősen, kegyetlen,

együtt érzek veled szomorodva,

tudva, hogy az élet keserve végtelen,

s a keserv többszörösen megszorozva,

a múlàs lelkedben érvénytelen,

árnyékként kisér a fogyó idő,

haladékot nyomokban sem ígèr,

börtönt  sorsodban előidèző,

kezed fogva temetőig kísèr,

a remèny is csupán vigasz,

nyakba akasztó, szives igèret,

talán így is èrkezik tavasz,

megújulásra èbredez az èlet?

Magam vagyok magam ura,

mièrt lenne ez oly fura,

kètkedő hangokon dalol

az àrmány, lelkemből abrakol,

est szőnyegèn àlom lépdel

mosolytalanul, belèm tèrdel,

irigy hangon az ősz dalol,

a szèl minden fàt àtkarol,

magam lennék magam ura,

ha nem fújtatna a sok duda,

màr őszi skàlàn kottàzik,

s a sok ázott bokor megfázik,

hideg ködös a szomszèdolàs ,

nèmàn működik az abrakolás,

irigysège màr besárgulàs,

nem ízlett a marhagulyás,

àtlépni az érzéketlensègen,

megragadni a kellemetlensègen,

a ködöt barátként fogadni,

s az irigységnek meleget adni.

Mennyi sors, és mennyi èlet,

pohár mellett könyököl a pulton,

làbon állva vàrja a vègítèlet,

s elmerengve àlmodik a múlton,

dadog, habog két liter utàn,

szemèn a homály képez ködöt,

nyúlkál a pohàrèrt , mélàn , sután,

s nem méri màr a köböt,

a lèt így lesz mellékes,

pohárban lenyelt boldogsàg,

a pultos lesz a kellékes,

s a tovàbbèlés botorsàg,

járdákon botladozva keresni a lètet,

megannyi àlmot keservesen,,

mit az önös érdek széjjel tépett,

utoljàra vègèrvènyesen,

nincs jövő csak napok mámorban,

alkoholba fúlt mindennapok,

nincs hely a túlélő tàborban,

s nem misèznek érted a papok,

ennyi volt, ennyi az èlet,

csak egy vonás, kipipàlva,

nem làt senki rólad képet,

múltál a jövőbe àtpiálva.

A síron túl már csak a csend dübörög,

nincs vihar , s az ég sem dörög,

nyugalom àrad , s a bazár bezárt,

az èlet kàrvalottan is rátalàlt,

a síron túl nincs mosoly, sem érzés,

nem feszít tovàbb a féltés,

nem keres szìvet a vàgyra,

s nem dönt senkit az àgyra,

a síron túl álom a valósàg,

ellentètje mind hazugság,

teliholdon  is àlom ragyog,

s azon túl is múló vagyok,

a sírón túl is veled àlmodom,

elmúlva sem tőled tàvozom,

s ha mindezt csak lelkemben  cipelem

felold a lehengerlő emberi èrtelem.