Pflugerfefi blogja

Mennyi sors, és mennyi èlet,

pohár mellett könyököl a pulton,

làbon állva vàrja a vègítèlet,

s elmerengve àlmodik a múlton,

dadog, habog két liter utàn,

szemèn a homály képez ködöt,

nyúlkál a pohàrèrt , mélàn , sután,

s nem méri màr a köböt,

a lèt így lesz mellékes,

pohárban lenyelt boldogsàg,

a pultos lesz a kellékes,

s a tovàbbèlés botorsàg,

járdákon botladozva keresni a lètet,

megannyi àlmot keservesen,,

mit az önös érdek széjjel tépett,

utoljàra vègèrvènyesen,

nincs jövő csak napok mámorban,

alkoholba fúlt mindennapok,

nincs hely a túlélő tàborban,

s nem misèznek érted a papok,

ennyi volt, ennyi az èlet,

csak egy vonás, kipipàlva,

nem làt senki rólad képet,

múltál a jövőbe àtpiálva.

Halad a szekèr, nèha nyikorog,

èhes a gyermek, a gyomra korog,

az èlet íly egyszerű, lenni és enni,

s a vègtelenen tovàbb menni,

vàndorbotot megmarkolni,

akadèkot félretolni,

haladni tovàbb az úton,

tankolni lèlekkúton,

halad a szekér, nem recseg,

a kísèrő már nem fecseg,

ölbetett kézzel mèláz a bakon,

szellőt kísér a fojtós abrakon,

tàvolba süvìt  az èjszaka,

hangokat keres az èj szava,

magányt fojt àlomba a fekete

éjszaka, vègtelen kerete,

kattog a kerèk , visz tova,

szikràzik a kő, a kova,

lángol az èg, valamit igèr,

a lehetősègekből keveset kimèr,

Àlmot karcol az èjszakába, 

a kóborló terhes gondolat,

álmodnà is fűbe- fàba,

a fèreg rágott sorsokat,

Vágyódni emberi érzés,

elkallódni szintèn emberi,

mit súg az életre kèpzés,

bár az àlmokat engedi,

Kaput nyit az èvekre,

minden teleportált álom,

látni enged a szépekre,

hát engedd megtalàlnom,

Sodràsban halmoz vigaszt,

talán kútba dobott  apró,

s ami  életet nem nyuvaszt,

az lesz az új  fényes tabló!

Már a hajnalok is lábujjhegyen járnak

Az a sok édes pillanat,
mit kaptam kóborlásomon,
utca kövén, híd alatt,
folyó vízén vándorlásomon,


èlvezetté érett a holdvilág,
karomra feküdt az èjszaka,
apránként nyílott a fényviràg,
egekbe röpített az èj szava,


múlt hírnöke az èdes èlet,
sommásan  is gyönyörűség,
emlèkek  valahogy szèpek,
nem èr útol a keserűsèg,


éltem mit sorsom adott,
gyönyör hangjait hallom,
érzés mit lelkem kapott,
testemnek volt alkalom,


elmémben emlékek sora,
eufória , suttogàs, élvezet,
s kinek elfogyott a bora,
marad álom és képzelet.