Talánversek az Aszalóban - tabuk nélkül

‍

Friss hajtás volt

letört az ág

a vége vág

nem a súlya bosszantotta

a szél átkarolta

és húzta

csak húzta

újra

újra

meg újra

sikoltott

de nincs füle

pedig meghallgatta volna

‍

A legszebb

‍

felhő járt az égen

elsuhant a széllel

hogyha soha többé

nem láthatom végem

A lelki gyom

egy éhes mérges kígyó farkát szopogatja

körbetekeredik, hogy húsát felfalja

korgó gyomra végtelen sötétbe vész

önmagát felemészti, de édeskevés

körbe-körbe ér, sovány húsa gyűlik

éhsége nem múlik, párját is begyűri

helyén nem marad, csak puszta űr

ha nem hagyja abba, tán az is kiürül

a földet beszippantja, a hold vaksötét

a nap sem ragyog rá, de követi, ne félj