Talánversek az Aszalóban - tabuk nélkül

‍

Reakció a Lélekmondóra

‍

Az alábbi versemet kísérletként írtam régebben néhány, másvalakitól kapott szót mankóként használva úgy, hogy olyan szöveget írjak, amelynek nincs egzakt jelentése, de mindenkiből felszínre hozza azt, ami a lelke mélyén rejtőzik. Ez sikerült is, mindenki a saját világában élte meg és az összes eddigi értelmezés gyökeresen különböző volt.

‍

Alább a vers és elválasztva a saját mostani reakcióm, ami nem versként indult, de így sikerült. Szerencsére képtelen voltam hagyományos mondatokkal leírni. :-) Kitaláljátok, hogy mi történt, mi változott?

‍

Belőletek mit vált ki a "Lélekmondó" ebben a pillanatban? Köszönöm szépen, ha leírjátok! (Cápá!) :-)

‍

Íme a vers:

-

‍

Lélekmondó

‍

vár egy téren

burjánzó emberi ültetvényen

néma imádságom

hogy megtörténjen

lényem magával ragadja és felrepítse

egy életért szárnyakat adva cserébe

roskadó testem fényes reménysége

‍

(*)

‍

rám vársz a lelkek terén

mind közül az egyetlenként

nevemet halkan kántálod

szemeidet bezárod

hogy mire kinyílnak

egy párként meglásson

egy öleléssel szárnyat bontsunk

és gondolatunk együtt szálljon

a légi ösvényen

a boldogsághoz


-----------------------------------------------------------

Eddigi reakciók másoktól:

halál

remény, új remény kezdete

érintésre vágyás

szerelem

nagyváros személytelensége

-

Nekem egy imádkozó sáska lebegett lelki szemeim előtt, ami egy ültetvényen vár éhesen, majd elkapja áldozatát és erőre kapva elrepül. Érdekes, hogy milyen más lett a későbbi reakcióm, amikor újra elolvastam, miután valakivel megismerkedtem.

‍

Korgó nyomorral

‍

támad a butaság

felölti lánctalpát

fogát csikorgatva

az erdőn robog át

mindjárt bekopogtat

a dobhártyám falán

‍

de hiába tolakszik

fülemben zene szól

elmém kapujánál

bármely sorba állna

úgysem fizethetne

lármás hanghullámmal

‍

kotorja az aprót

az enyves kezével

idegen ruhákban

mások zsebében

de hamisan csillog

a lyukas tenyéren

‍

csöng a telefon

felveszem rögtön

a szokás hatalma

kijátszott az ösztön

kolompszó csábít

lelkembe köszöntött

‍

csahol egy kutya

követem a nyájhoz

egy bárány ígérget

kellemes vokálon

zöld mezőről regél

Meseországról

hol a mézokádó sárkány

boldogan harácsol

a mogyorófákról

‍

Színvallás

‍

csak kékkel festenék

kedvenc színecském

mikor nem láthatlak

az égre felnéznék

az is csodaszép

‍

a távolban hallak

fecsegős fecském

hazarepít szárnyán

vágyam visszhangjával

a madárcsicsergés

‍

ha megtalálnálak

piros szívecském

a szemedbe nézve

a boldogság színébe is

beleszeretnék

 

Szürreális vágyak

 

vergődnek az őzek

a Párizsi-mocsárban

karistol a tőzeg

a bőrüket kivájja

de nem győznek már ma

 

sírdogál egy gyerek

a játszótér markában

próbálna mozdulni

a homokba beásva

de szoros a fogása

 

kipattan a szeme

egy arany nyakláncnak

sopánkodva nézi

csak gurul a csudába

de hogy menne utána

 

egy folt a festményen

szabadulni vágyna

elméd álomképén

szétfolyik a mába

de miért nem vigyáztad

 

Nyári fári

 

közeledik már

cikkcakkban a nyár

gyépé lépésekkel

körbe-körbejár

.

füstjelek szállnak

de szagot nem érez

ki tudja hová megy

célt így nem érhet

.

lepkéket lök fel

hangyabolyra lépked

hamis riasztót nyom

a riadt fecskékbe

.

szeles pocakja

friss tavaszra éhes

siet a természet

de félig még nyers

.

minek kuncsorogsz

türelmetlen pára

töltött káosz tálat

kapsz a pofádba

.

béna manőver

áprilisi tréfa

most meg ugrabugrál

mint egy idióta

.

talán azért dühös

mert végre belátta

átvágta az ember

szemét tréfagyára