Talánversek az Aszalóban - tabuk nélkül

‍

Novemberben

Fekszem az ágyamban

- homályos gondolat -

Elúszik előttem

egy üres gondola.

‍

Miért nem vagy mellettem?

Meleged szerettem ...

Életem költemény,

ha érzem a tested.

‍

Sötét az éjszaka ...

Csúf, gonosz mostoha!

Nem lehetsz örökké

gondjaim gondnoka!

‍

Mi ez a mocorgás?

Pislákol a padlás ...

Életre kelti az

árnyékok játékát.

‍

Bújj mellém kedvesem!

Talán csak álmodom,

hogy egy töklámpásban

fénylik a mosolyod?

‍

Lehunyom a szemem,

itt vagy már szerelmem.

Ölelj át szorosan,

kezed add kezembe!

‍

Érzem, a sötétség

elhagyta a lelkem.

Álomba zuhanva

karodba érkeztem.

‍

Egy magányos csizma álmai

Vár egy téli csizma egy cipősdobozban.

Díszes gombszemével kikukkant, hogy hol van?

Orra meg is csillan, mégsem látja senki,

mert a bezárt boltba nem lehet bemenni.

Hiába is járnál arra megkeresni,

hideg, poros polcon a sötét elrejti.

‍

Szomorúan fest így...

‍

Bár én csizma vagyok - talán ezt gondolja -

egy láb melegéhez mégiscsak jogom van!

Útra is kelek hát egy embert keresni,

ki meleg lábára testemet felölti.

De ma már késő van - kezdek szenderedni -

remélem álmomban nem fogsz elkerülni!

Több okból szoktam írni. Sokszor a saját, megemészteni kívánt érzéseimet, közvetítésre érdemes gondolataimat öntöm szavakba, de legalább olyan gyakori, hogy másoktól kapott szavakra, témákra, közvetített érzésekre reflektálok, segítő szándékkal. Néha megihlet a fűzfa illata és csak írok valamit, ami kikívánkozik, de ha nincs látszólagos haszna, akkor általában ezeket nem osztom meg mással.


A legfontosabb, hogy csak akkor írok, hogyha jön ihlet és van egy koncepció, valamint elég időt tudok szánni rá, hogy egyáltalán érdemes legalább pár szót leírni. Előfordult már, hogy valaki kérte, hogy írjak neki egy témáról és adott hozzá néhány szót,  vagy esetleg kaptam egy blogbejegyzést, amit ő írt az élete egy fontos részletéről. Ami nem fogott meg eléggé, nem voltam képes még számomra elfogadhatót sem írni.


Általában amikor egy érzés kerít a hatalmába már fel is tűnik a fejemben néhány szó, kifejezés. Ezeket leírom külön-külön. Egy sor egy szó, vagy kifejezés. Ahogy írom, rögtön eszembe jutnak ezekre rímelő, vagy asszociáló szavak, általában egy halom. Nem gondolom túl, csak ösztönösen leírom, ami jön.

Amikor a szóhalmot végignézve úgy érzem, hogy ott van benne minden, ami fontos, elkezdem írni a sorokat. Nem törekszem tökéletességre, írom, ami jön. Egyik gondolat követi a másikat és egyszercsak eljön az a pont, amikor érzem, hogy ott van már valami, ami alakot szeretne ölteni.


A sorokat egymás alá helyezem, érzésre. Átolvasom újra, meg újra és addig rendezgetem, írom át a szavakat, sorokat, amíg el nem érem, hogy a ritmus és a rímek érzésre stimmelnek. Számomra a fontos az, hogy nekem megfeleljen érzésre, hiszen ahogy a gondolat, az impresszió az enyém, éppúgy a forma és a stílus is, még akkor is, ha más nem érzi át azt, amit én. Nem írok, nem írhatok mindenkinek, erre senki sem képes. Csak lazán, hiszen mindent szabad, csak csúnyát nem.


Nem sűrűn szoktam segédeszközt használni. Nagyon ritkán valamilyen online rímszótárat, szinoníma szótárat hívok segítségül, de általában erre nincsen szükségem. Arra viszont nagyon jó tud lenni, hogy a szókincsemet bővítsem, így nem tartom ördögtől valónak. Tanulni jó dolog, anélkül nem lesz jobb soha, amit írok.


Amikor megrekedek, rövid időn belül beismerem és félreteszem az addigi szörnyszülöttet szebb időkre. Jónéhány jegyzetem van félkész versekkel, sorokkal, érzéseket, gondolatokat kifejező szavakkal és kifejezésekkel. Időnként végigfutok ezeken és ha valamelyiknél érzem, hogy megmozdulna egy kis noszogatással, akkor megpróbálkozok a folytatásával.
Megtisztelnétek azzal, ha megosztanátok velem, hogy ti hogyan írtok.

Köszönöm szépen!

‍

Vigyázz, hogyan élsz!

‍

álmodban táncolsz az élet peremén

hajnalban hozzák a könnyes ölelést

hiába menekülsz erőd csenevész

égető tárnába lélek maradék

örömmel látják a végső remegést

szalagod végén nem maradt menedék

sóhajra ébred a kályha melegít

aranyló fénnyel a lángja felemészt

‍

Ima a melegvizes mosógéphez

‍

Mosógépem, amíg a helyeden vagy,

szereped cseréld le, bár tudom a neved,

jöjjön el a te meleged,

legyen meg a fürdővizem,

amint a kádba belépek és fázva rád nézek.

Mindennapi kedvemet emeld meg nekem még ma;

és bocsásd rám forróságod,

miképpen én is megbocsájtom,

ha ruháim ellen vétkezel;

és ne vígy engem kísértésbe,

ne a pokoli tűzhelyen kelljen lábassal pepecselnem

és szabadíts meg lusta bojleremtől!

(Mert nekem az ország, a hatalom nem,

csak egy kád melegvíz kéne,

nem is mindörökké, csak ma még, kérlek!)

Á, nem?

Mi nem?

Ne hazudj, tudom, hogy tudsz vizet melegíteni!

Ott van rajtad a 95 fokos program!