Az idő mélyen

 

Az idő mélyén

Egy tisztáson várok egyedül,

út híján mellettem senki sem ül.

Egy kútba bámulok le az érmékre,

tiszta vizében végtelen mélységbe.

Hosszú éjszakákon néha egy megcsillan,

egy hullócsillag fényénél hátha még megpillant.

Fejük felém tekint mindhiába,

miért ejtettem le, mind ezt kiáltja.

Tenyerem formált nekik dús fészket,

de ujjaimon átnyúlt értük a bús végzet.

Nem lehetett kezem az őrzőjük örökre,

csak kölcsön kaptam őket boldog időkre.

Előre megírták az érmék titkos felén,

tovább folytatja majd, ki utánuk leér.