Remegő madár...

Lehangoltnak látom most a világot,
nem érzékelem a valódiságot,
nem szeretem a Napot, mely ontja sugarát,
legyint felém, de mégsem hallom hívó szavát.
 
 - Gyere velem, ki a természetbe!
Nem mehetek, mert könnyezik szemem,
Nem szívhatom a levegő illatát,
mert tüsszögésre készteti fejem.
 
Nem láthatom a messzi hegy ormát,
mikor fehér fényben támad a Hold rá.
Akkora már lecsukódik a szemem,
fáradságát így csillapítja nekem.
 
Begubózom és megvárom a napom,
mihamarabb meneküljön a bajom.
Elmeszesedő gondolatom űzve legyen,
Istent kérve, egyre csak ezen jár eszem.
 
S mint vackába bújó remegő madár,
ki után még az anyja is utána jár,
a meleg fészkét alig-alig hagyja el,
mert fél harcba szállni a végzettel.
 
 
 2012. szeptember 1. 18:43