tagadok...

Már nem várom a karácsonyt, nem az, mit régen nyújtott nekem.
Nem rovom az utcák, boltok sorát, nem állok a tömegbe.
Nem költök fölösleges dolgokra, minek, már rég rájöttem.
Nekem az érték, mit másoktól kapok szeretetből, felhőtlen.
 
De még díszítem a kertet, házat és bent lévő szobákat,
a fenyőt, csillogó füzérekkel és várom a csodákat.
Gyertyát, füstölőt gyújtok meg, a meghitt pillanat kedvéért,
és sóvárgok mindig, a nekem legértékesebb szeretetért...
 
Látni a kedves arcokat, kik mélyen a szívemben élnek.
Látni, ami másnak semmi, de nekem mindent jelentenek.
Látni a csodát, mit egy aprócska ajándék felszínre hoz,
S látni a boldogság rózsáját, mikor virít, az sosem kínoz.
 
Nekem a karácsony... a gyengédségről, a halk zenéről szól,
kedves szóról és a fényesen csillogó csillagszóróról
mikor hallgatom a csendben felcsendült dalt, mely szívemig ér,
mikor a saját magányomban egy könnycsepp téged utolér.
 
2012. december 15. 12:45

 Nguyen Thanh Hien - Legyen ünnep , karácsony karácsonyi zene

Lehangoltnak látom most a világot,
nem érzékelem a valódiságot,
nem szeretem a Napot, mely ontja sugarát,
legyint felém, de mégsem hallom hívó szavát.
 
 - Gyere velem, ki a természetbe!
Nem mehetek, mert könnyezik szemem,
Nem szívhatom a levegő illatát,
mert tüsszögésre készteti fejem.
 
Nem láthatom a messzi hegy ormát,
mikor fehér fényben támad a Hold rá.
Akkora már lecsukódik a szemem,
fáradságát így csillapítja nekem.
 
Begubózom és megvárom a napom,
mihamarabb meneküljön a bajom.
Elmeszesedő gondolatom űzve legyen,
Istent kérve, egyre csak ezen jár eszem.
 
S mint vackába bújó remegő madár,
ki után még az anyja is utána jár,
a meleg fészkét alig-alig hagyja el,
mert fél harcba szállni a végzettel.
 
 
 2012. szeptember 1. 18:43

...nem gyűjtök én rangot, címet,
mit más ember fontosnak tart...
nem kell nekem elismerés,
hogy jól érezhessem magam...
nem harcolok a javakért,
azért, hogy több legyen nekem...
mindez nem fontos, nem érték,
higgyed el, ez NEM a gondom...
viszont gyűjtöm a szeretet,
az igaz barátság lángját...
szívom a természetnek lágy,
simogató, meleg nászát...
körbeveszem magam kedves,
jóravaló emberekkel...
raktározom az élmények
soha el nem múló fényét,
hogy legyen mit elővennem,
ha már szűkölnöm kell ebben...

2012. augusztus 07. 11:43

Most már tudom,
a nyár lesz a szomjas évszakom.
Hiszen megállít, s nem enged,
hogy tehessem, amit szeretek.
 
Szívjam illatod,
érintve legyen ajkad ajkamon,
csillogó szempárod szemembe nézzen,
kezed kulcsolja kezemet szépen.
 
Érezzem szuszogásod vállamon,
libabőrt okozva a hátamon,
bizsergető érzés gyomromban,
szíved verését karomban.
 
Pedig a nyár a szerelmek fészke,
szerelmespárok kedvelt "büszkesége".
Szerettem is eddig míg lehetett,
s kihasználva szemem előtt lebegett.

2012. augusztus 05. 18:05

Szűcs Judit: Vigyázz rám kérlek...

(nem találtam meg a dalt...
de ezt ide kell tennem...)

"Ne szólj, ne kérdezd,
Hogy mindez meddig él;
Ne értsd, csak érezd :
A csend miről beszél.
Hogyha karodba zársz,
Ha hozzám érsz:
Egy lesz a szíved a szívemmel
Nem kérek mást én -
Csak, hogy soha ne múljon el!"

Nem várok csodát, csak elfogadom.
Apró örömöket Neked adom.
Mosolyok csücsülnek az arcodon,
megszépítve vele a holnapom.
 
Pillanatnyi boldogság mit sem ér,
ha a MOST-tal élni, nem tudsz Te még.
Színes madár is hiába dalol,
ha nem hallod meg azt, csak téged kér.
 
Az új nap, mely mindent magával hoz,
ragaszkodva egy gyöngéd dallamhoz,
fülbemászó, kellemes akkordját,
engedd, hadd áradjon hatalmadhoz..!

2012. augusztus 03. 16:14