szzs blogja

Bányászhősök

Hős vagy, apa, bányász voltál
- föld mélyében harcoló -,
nem fakíthat érdemeket
semmiféle álnok szó!

Most már értem, mért búcsúzott
tőled mindennap anyánk,
miért kérted elváláskor,
nagyon vigyázzon reánk;

miért állt ő a kapuban
integetve, míg csak lát;
így véste a tudatába
alakodat és a mát;

hogyha holnap nem jönnél meg,
őrizhesse a képet,
mert a bányász ott a mélyben
veszély útjára lépett;

titkon tudta, minden óra
lehet, hogy az utolsó,
a beomló fejtés alatt
szénből válhat koporsó;

mégis haladt, csak előre,
kitartóan csapata:
bányászszíve, bátorsága,
becsülete akarta!

Hős vagy, apa, bányász voltál,
föld mélyében harcoló,
dicsőség`tek ezért örök,
és vigyázza igaz szó!

Az elmúlt évben, a 60. Bányásznap ünnepén az én versemmel köszöntötték Dorogon a bányászokat a BDSZ szervezésében. Idén az a megtisztelés ért, hogy én mondhattam el köszöntő versemet (persze egy újat) augusztus 29-én, az ünnepségsorozat kezdetén, s egy emlékmű avatásán szintén, majdan szeptember 3-án.

Bánatvölgyben

Zápor dobol ablakodon,
esőcseppek tűujja;
meredsz némán, könnytől vakon,
rád zuhant a múlt súlya.

Meddő óra börtönében
most agyonnyom a magány,
reménytelen vergődésed
festi képét a falán.

Kapaszkodót keresgélve
saját léted kutatod,
gondolatod messze téved
eddig bejárt utakon.

Mennyi öröm jutott neked,
mennyi jó, mit megéltél?
Magány burkát törjed vele,
s a felhőket kergesd szét!

Egy modern zsarnok

Agyonmosott lelkiismereted
ritka szövete már csak ócska szita,
nem szűr, gátlástalan törtetésed
eltépett öntudatod irányítja.

Más nyomorában örömed leled,
kéjjel gyötröd, s buzgón, nem számít kínja,
csakhogy értse: mindent szabad neked,
s dúlt éned hatalom védelmét bírja.

Csöndbe rejtőzik, ki szólni nem mer,
fájdalmát titkolón csak földre néz,
s ha mégis kerül borzadó ember,

a reszkető nyájban nem akad kéz,
mi felé nyúl - őt pártolni teher -,
így hiteden nem csorbít józan ész!

Telve maradt sok etető,
langyos párát kerget a szél,
ronggyá foszlott hóruhában
búcsúzkodni készül a tél.
Várja tavasz testvérét,
hogy átadja a helyét.

Apja messzi palotából
maradásra bíztatója,
fagycsipkézte üzenettől
éjszakákra befagy tócsa.
De már napnak sugara
vékony jegét olvasztja.

Vendég ő már, fáradt, bólint,
hóvirággal sem vitázik,
viruljon hát falnak tövén,
s tulipánnal bújjon nárcisz.
Csupasz ágon madarak,
hadd jöjjön csak a tavasz!