Sz.Sz.Sz.

Mũvészet

szurkevirag• 2018. május 31. 13:43

Sosem elég

Késő van. Ón-nehéz pillák

feszülnek, húznak az ágyba.

Mihasznán indult, de immár

ez a nap nem volt hiába.

Habár sosem elég, ma már

talán eleget olvastam...

Nézd! És még írtam is kicsit -

volt még tinta a tollamban.

De most már muszáj... lefekszem.

Korán indulok és érzem,

az álmok elindulnak bennem,

vagy inkább belőlem... Végem.

Álmok indulnak maguknak

utat keresvén, kutatván,

neki az éjnek, s tágulnak

rímmé. Ez ám a mutatvány!

Na jó... most már tényleg fekszek,

s tán a reggel is így ér el:

papír alant, rajta fekszek

arccal... tele átéléssel.

Papír alant, rajta fekszek...

Rajta fekszek, s ha rám nézel...

Látod, hogy épp ön-verekszek

kivont tollat tartó kézzel.

9 hozzászólás

szurkevirag• 2011. november 7. 10:17

Kettesben

Kettesben

Ketten maradtunk. Én írok, Te olvasod.
Kopott billentyűk kihányta mondatok
sorjáznak, s nem érdekel a világ zaja,
- csak Mi ketten – nem a gondok apraja,
s nem a problémák nagyja.

Ketten maradtunk, így lehetek vagány,
s leírhatom bátran: beszippant a magány,
de ez jó… végtelen nyugodt, és békés,
nincs ma már metsző szavak vágta sértés,
vagy könyörületes megértés.

Ketten maradtunk. Ne menj még, maradj!
Nem félek egyedül, de forog még az agy,
ömlik a szó, a sok furcsa gondolat teste
nyomot hagy a lapon. Mélysötét az este;
eljött engem keresve.

Ketten maradtunk. Ránk borult az éjjel,
ha nem is oly áhított szenvedéllyel
teli kéjgőzös, pompás, fülledt álom,
ám ez itt az én kis titkos világom;
leírva magamat látom.

Ketten maradtunk… vagy csak elképzelem?
Csak egyedül írok, s Te nem vagy itt velem…
Az nem lehet! Hisz’ érezlek magamban, belül,
ha úgy dobban a szív, a véred is hevül,
érzésed az enyémmel vegyül.

Ketten maradtunk, csak Mi… csak Te, meg Én.
Lehetünk a világ két távoli szegletén,
akkor is együtt. Itt vagyunk egymásnak, csendben,
ártatlan mosollyal simítja lelked a lelkem.
Itt maradtunk…Te, meg Én… ketten.

7 hozzászólás

szurkevirag• 2011. május 4. 12:37