szumi blogja

szumi•  2011. január 9. 21:20

Ábránd lettél

Rámlobban a hajnal első fénye,
s csókol egyet arcom könnyein.
De a meleg, csöppenő napsugár
nem enyhíthet lelkem kínjain.

Ágyam a bú nyirkos verme,
hová a Nap nem süt be soha.
Hiába nyújtom ki a kezem feléd.
Én nem vagyok fa, s Te nem lehetsz moha.

Sem fa, sem moha nem lehetünk,
messze szálltál, csak ábránd lettél.
E nyirkos verem száz karjával ölel.
Én szerettelek, s Te mégsem szerettél.

...Megcsillan az Éj első szikrázó csillaga,
az Égi palást arcodat teríti elém.
Repül a sóhaj az est hűvös szárnyán:
Vermemben csoda nem vár, oda a remény.

szumi•  2010. május 31. 23:37

Ne én legyek többé

Ne én legyek többé

 

Cserepes,kiszáradt föld vagyok

ami azt várja,

hogy langyos eső öntözze.

- Leomlott,összedőlt fal vagyok

mi azt várja,hogy valaki

a romokat újra felépítse.

 

Száraz,csörgő falevél vagyok

melyet már megcsípett a dér.

Élettelenül hullok le a földre,

Hisz' már közelít a tél.

 

Hópehely vagyok.

Melynek oly sok testvére van,

s mégis magányosan száll alá,

és a tájon puha paplanná válik.

- Én vagyok a szél.

Mely erejét vesztve

az összedől falak közt tanyázik.

 

Csillag vagyok,

de kialudt a fényem,

nem tudok ragyogni.

- Már nem világítok többé.

Hagy legyek én bármi!

- Akármi...

Csak én - ne én legyek többé.

szumi•  2010. május 30. 22:38

A szív csendje

Furcsa csend ülte meg szívemet...

Hiányzik belőle a dobbanás...

- Hiányzik belőle az élet.

szumi•  2010. május 5. 20:32

Haláltusa

 Megvívtam haláltusámat ma éjjel.
Karodba vettél,
lélegzet sem volt már.
Egy percre tovaszállt az élet.
Húztál,vontál ki testemből,
súlytalan repültem Veled,
s éreztem a Halál bűzös leheletét.
Megkóstoltad könnyeim ízét,
de nem engedtél...
- Még nem hagytál
hívogató sírgödrömbe esni...
- Elszakadt - e nyugalom.
Elmúlt hamar,s én csak várom...
Megnyitottad a boldogság kapuját,
melybe beleszédült lényem.
Ahová újra visszavágyom.

szumi•  2010. április 29. 00:57

Gyász

 A levegőben feszül,
s eltörik bennem a szavad.
Lelkemben megfordul az idő,
s egy látomás bensőmre sikoltja
minden rezdülésed.
A létnek nyoma sincs már...
 Est kormozza be az Eget,
s belejajdul a szél.
- Hogy volt.
Csak volt...
- Csak voltál...
A törött szavak bennem
létemre törnek,de tűröm...
- Ott állok pőrén előtted,
öklöm a mellemre markolom,
s üres szemekkel meredek a semmibe.
Volt...
Volt...
Voltál!...
Csak ez dübörög.
Csak ez feszít!
- Megállt az idő...
Egy élet...odalett.
Egy élet...semmivé lett.
S a könnynek árja végre:
lezúdul arcomon.