szuchanszki blogja
Kopogós cipő és gumicsizma
Egyszer volt hol nem volt volt egyszer egy kopogós cipő és egy gumicsizma.
Egy hivatalnoknál laktak a cipős szekrényben. A kopogós cipő igen kevély volt,mertőt a ház lakója minden nap mielőtt ment a hivatalba bokszolta,fényezte.Büszkén pattant a lábára és úgy érezte csak körülötte forog a világ.A szegény gumicsizma csak porosodott a szekrényben, majd belehalt abba,hogy őt nélkülözik,átnéznek rajta.Esténként próbálta kérlelni a kopogós cipőt,hogy legalább meséljen neki milyen a világ. De ő olyan magasan hordta az orrát,hogy szóba sem állt az álltala alantosnak tartott gumicsizmával.Eljött a nap amikor a ház ura nyugdíjba ment,nem kellett felvennie a kopogós cipőt reggelente.Elkezdett kertészkedni és lám de jó hogy van gumicsizmája húzta is mindíg a lábára. A gumicsizma nagyon boldog volt ezután,hiszen megtapasztalhatta,milyen érzés az amikor szükség van rá is. Semmivel nem különb a fényes kopogós cipő, aki azóta a szekrényben porosodik és talán nagyon bánja már,hogy úgy lenézte a gumicsizmát.Egyforma haszna van minden lábbelinek Kell kopogós is,meg gumicsizma is. Egyik se több,se kevesebb.Várom az esőt,mert nagyon kell...
Várom az esőt,mert nagyon kell. Kiszárad minden...
Várom és közben eszembe jut mit jelentett nekem gyerekkoromban az eső.Anyukám és apukám nagyon sokat dolgoztak,hogy minden meglegyen,munkahelyen kívül ott volt a háztáji,meg egyéb. Sokat voltunk egyedültesómmal. Vártam sokszor az esőt. Az esőt, mert akkor nem lehetett aföldeken dolgozni. Akkor otthon voltak velünk. Anya főzött,apa a műhelybenkalapált valamit,mi meg sürögtünk forogtunk körülöttük. Sürögtünk és beszélgettünk.Közös ebéd. Húsleves és csirkepaprikás. Még most is számba érzem az ízét,az enyém soha nem olyan, apának kedvence volt. Na meg persze süti,mert haesett akkor arra is volt idő. Délután közös pihenés,bebújtunk az ágyukba ésapa mesélt.Mi tátott szájjal hallgattunk mert olyan meséket talált ki,hogy bármelyikmeseíró megirigyelhette volna. Közben kopogott az eső az ablakon és én kértemaz eget,hogy ne álljon el! Ne álljon el,mert ez olyan jó! Nem csak a földet táplálta,a lelkünket is...Most várom az esőt,mert nagyon kell! Kiszárad minden...Az úr, a természet
Jó kis leckét kapunk mostanában a TERMÉSZETTŐL.
Persze lehet viccelődni, nyár van,milyen legyen az idő.....
Hideg,meleg frontok,hőség,özönvízszerrű eső,viharok...
de azért igencsak elgondolkodtató.
Azt hiszem ilyenkor jövünk rá, hogy ki is Úr a háznál.
A Természet akarva-akaratlanul is az ELFOGADÁSRA tanít bennünket.
Tudunk mást tenni? Elfogadni és alkalmazkodni, mindenki a maga módján, s pillanatok törtrésze alatt ÚJRAPROGRAMOZNI az elképzelt dolgokat. S ilyenkor hó? Hát igen - a lehetetlen is lehetséges.....
S mi lenne, ha mi is elfogadnánk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, aminek születtünk (külső és belső tulajdonságainkat)?
Önmegismerés, elfogadás, fejlődés, lehetőségek......
Mennyi blokk, felesleges energia szabadulna fel, ha nem futnánk felesleges köröket azzal, hogy olyanná váljunk, amilyennek a környezetünk (média, barátok, szülők, párod, munkahely, stb.) szeretné.
Az elfogadás nem egyenlő a beletörődéssel. Sőt. Pontosan az önmegismerés, az önmagunk szeretete, az elfogadás nyit utat afelé, hogy most már nemcsak magadra, hanem másokra, a környezeted elfogadására is ráláss,s hogy megtanuld a másságban, a sokszínűségben rejlő lehetőséget.
Édesanyámnak
Mert az esték jók!
Este ha lefekszem,becsukom a szemem és Te velem vagy.
Látom amint karodban ringatsz,pici pólyában,hogy álom jöjjön a szememre,szép álom!
Látom ahogy fogod a kezem , első nap viszel az oviba. Látom a szemeden,jobban
izgulsz mint én,izgulsz,hogy jó legyen! És ugyan így a suliba...
Látom az asztalt melyet körbe ül egy boldog család, apa,anya,gyerekek.
Meghitt beszélgetések,boldogság, szeretet. Mert az esték jók!
Látom amint könnyes szemmel az oltárhoz kisérsz és nyújtod a kezedet
A kezedet,mellyel nem engedtél el soha,tudtam mindíg számíthatok rád.
Te elmentél,megpihentél, nagy az űr...Bár esténként beszélgetünk.
Elmondom örömöm,bánatom,meghallgatsz. Mert az esték jók!
Ha becsukom a szemem, látom mikor számomra is eljön a vég, nem kell félnem,
Te ott leszel. Ott leszel,nyújtod a kezed és átkisérsz...
Honnan is jöttem
Egyik alkalommal utam során megláttam egy kegyhelyet Szűz mária szoborral.
Meg kellett állnom.Előjöttek az emlékek amit mamám mesélt és én szájtátva hallgattam. Te vagy Mária akihez nagymamám sűrűn járt úgy hetven éveTe még állsz. Ugyan ott állsz ahol volt az uradalom, a kastély és a cselédház.A cselédházban több család lakott,többek közt nagymamám és papám az öt gyerekkel.A cselédcsaládoknak volt egy-egy szobájuk és közös konyha na meg istálló.Az istálló jó hely volt,sokszor ott aludtak a gyerekek,mert ott melegebb volt mint a szobában,bár a kecskének szaga volt ami olyan mélyen beégett apukám emlékeibe,hogy élete során nem volthajlandó még a húsát sem megenni.A napok teltek. Mamám a gróféknál takarított,mosott,meg minden ami kellett. Papám a földeken.A gyerekek a cselédházból, a nagyja szolgálónak adva, az apraja a mezőn,réteken játszottak,iskolába mentek,ahogy a cipők engedték. Felváltva.,mert ugye több gyerek volt mint cipő.Alkalmanként mamám a gyerekekkel kiment a Mária szoborhoz imádkozni egy jobb életért.És lett... Az uradalomnak vége lettAnyukámék részéről egy picit jobb sorsból indulhattunk. Saját pici tanyában nevelkedtek,tanya réttel,négy gyerekkel. Bár ez az élet is olyan volt,hogy amikor az orosz katonák bejöttek, nem vittek tőlük,hanem adtak.Bejöttek a tanyára,kiabáltak: mljeko,mljeko... A gyerekek bebújtak az ágy alá ijedtségükben,anyukámkezében a tyúkocskával amit féltett. Meglátták a katonák őket ott kuporogva,látták a szegénységet ésnekik inkább adtak. A szegénységet, ahol a gyerekek azon versenyeztek kihez kerül a nagyobb lukú szelet kenyér,mert a nagyobb lukba több zsír fér. A kenyér amihez este nem lehetett már nyúlni, mert " bagoly ül a kenyéren"A kicsi tanyára már csak egy kis domb emlékeztet.Igazából nem is olyan rég volt.Nincs már apukám,anyukám,nagymamám,nagypapám. Csak egy szobor. Szűz mária, ami előhozottaz emlékeimből egy szösszenetet,hogy honnan is jöttünk...