Szönettköszörű

Több mint nyolc éven keresztül állt ez a blog változatlan tartalommal, mindössze három koszorút tartalmazva. A mai napon végleges formát öltött a negyedik. A címben leírt szó furcsasága az elolvasát követően megvilágosodik. A szöveg formai kialakításán (betűszínek, hátterek) sajnos egyelőre nem tudtam változtatni, később talán megpróbálom rendbe hozni. Ezúttal legelöl olvasható a mesterszonett.

Koltó piactere, felidézlek téged:
tarkálló létemben nyüzsgő évtized.
Fehér márványtáblán óarany a véset,
helyeket rögzít és történéseket.
Megemlít az írás tényszerű igéket,
nem lobogó fáklyát, fénylő szellemet;
egy alig elismert versírót idézget,
holtakat éltet és élőket temet.
Pörög az időgép, feltárul a múlt,
minden mozdulatban szépség és erő!
Feléledt hősünk is, visszaidomult:
biciklis élmunkás, helyben tekerő.
    Jelleme hibátlan, szelleme derűs:
    koszorús nagy költőnk Koltón köszörűs!

(1)

Koltó piactere, felidézlek téged:
kőkemény korongot forgat meg a lánc,
csökkenve bővül az acél pengeéled,
hangosan sikolt a szinkron szikratánc.
Kora reggelenként, amint a nap éled,
megláthatod, hogyha éppen arra jársz:
zsebbe nyúlok, és a napi sarokbérlet
birtokost vált, mikor megjön a finánc.
A kerékpárom ferde szögbe szökken,
az első kereke máris mozdulatlan;
az orr a földön, a far emelt szögben,
a hátulsó kerék fordul izgatottan.
    Többezer napból a lét dekádja lett:
    tarka életemben nyüzsgő évtized.

(2)

Tarka életemben nyüzsgő évtized,
cikázó hónapok röpültek felettem.
Elvesztve munkámat és a béremet,
nem volt sok híja, hogy hajléktalan lettem.
Lehettem volna néma filmstatiszta,
ködlepte háttérben vonuló tömeg,
kocsmahuszár, ki vizes sörét issza,
vagy az erődítményt rohamozza meg,
a vaktölténnyel hizlalt fegyveréből
sortüzet lő a lázadók hadára,
vagy áldozatként sáros föld felé dől,
bő gatyában a gabonát kaszálja.
    Egy szöveg betűi láttatják a képet:
    fehér márványtáblán óarany a véset.

 
(3)

Fehér márványtáblán óarany a véset,
ha napsugár süt rá, káprázó a kép;
holdtalan éjeken sötétségbe réved,
míg a szürke hajnal a helyébe lép.
Lehettem volna tán betanított munkás,
egy tömegszállás jól megszűrt lakója,
kannásbort vedelő pókhas, ki a sonkás,
sajtos szendvicsbe a mustárt pakolja.
Lehettem volna kerékpáros pizzás,
házhoz pedálozva sült korongokat,
kibírva tél fagyát és nyári izzást
kékre kitárult vagy felhős ég alatt.
….Vezess hát naplót, mely vezérlőd lehet:
….helyeket rögzít és történéseket.

(4)

Helyeket rögzít és történéseket
említ meg a napló, száraz, tényszerű,
a műfaja miatt benne nem lehet
iszony és boldogság, bánat és derű.
Lehettem volna tán levélhordó postás,
aki nyugdíjnapon bőséggel arat;
nem hátrány neki, ha arcbőre borostás:
tízezreket oszt és nyer százasokat.
Mindig kétszer csenget, tudja jól a módit,
címzetthez kerül a könyvelt küldemény.
Puha a járása, rugalmas, ha lódít,
ám a pillantása, mint a sors, kemény.
….Éles megfigyelés, indokolt ítélet:
….megemlít az írás tényszerű igéket.

(5)

Megemlít az írás tényszerű igéket,
reális jelzőket, valós tárgyakat,
hisz a márványtáblán drága az idézet:
arany betűiből sok költség fakad.
Szabolcsi városban orosztanár voltam,
ám a rendszerváltás pályámat eltépte;
egy nagy hátizsákba összecsomagoltam,
bringára pattanva elhúztam Erdélybe.
Ködös volt jövőm, de hajtott még a vágyam,
támogattak féltő, segítő kezek,
hogy az egyensúlyom végül megtaláljam,
koltói piacon élmunkás legyek.
….Létcsóvákat látok, annyit még lehet:
….nem lobogó fáklyát, fénylő szellemet.

(6)

Nem lobogó fáklyát, fénylő szellemet
tükröz az emlékek ködbe foszló árja.
Ki elé szórom a szikragyöngyöket,
kielégít bárkit, aki hullni látja?
Nálam monokróm a fényes tűzijáték,
szálló szikracsóvák arany színűek,
nem az égbe törő sokszínű ajándék,
csak egy kőről szakadt fénylő lendület.
A fényjátékot hangok is kísérik,
minden érintés sikolyokat éleszt;
földről pattanva felszárnyal az égig,
majd visszahull, hogy lássad, halljad, érezd.
….Sóhaj az égbe, szikrázó igézet
….egy alig ismert versírót idézget.

(7)

Egy alig ismert versírót idézget
a történet, amely itt követhető:
valós a tartalom, tetsző a kinézet,
tartós épülethez megóvó tető.
Jött egy öregember, mintha botja hozná,
szólt: „Látom a szikrát, hallom a sikolyt,
ám az élőlényt csak agyam adja hozzá,
mely még csecsemőként üres láda volt.
Indult az életem, minden múló percben
adatzápor hullott, igaz és hamis;
a korlátolt forrást néhány érzékszervem
jelentette csak, és így van veled is.”
….A memória torzít módfelett:
….holtakat éltet és élőket temet.

(8)

Holtakat éltet és élőket temet,
aki fiktív versek szövegét idézi.
S mit lát, aki elvont versszöveg helyett
egy nyüzsgő nagypiac valóságát nézi?
A gombapulton telt halmazba hányva
a spóravilág számos szereplője:
csábos csiperke, virtuóz vargánya,
teltkarcsú őzláb kacsint ki belőle.
Megfonnyadt zöldségek állnak elkárhozva,
göcsörtös, felpuffadt paradicsomok,
szétszakadt spárgaszál, koszló kelkáposzta
konkáv felszínéről pereg a homok.
….Primőr volt egykor, ám később elvirult…
….Pörög az időgép, feltárul a múlt.

(9)

Pörög az időgép, feltárul a múlt,
mozaikkockákból a kép összeáll.
A látvány homályos, a hang elcsitult,
csak a puszta lényeg forgácsa szitál.
Ballal is, jobbal is pedálra tiporva
nem sértek egyensúlyt, nem lehet bajom.
Százfelé szóródik szökkenő sziporka,
szórom a gyöngyeim – észlelik vajon?
Amíg a lánckerék elfordul alattam,
sok fogas kérdésre jó válasz akad:
a hiányzó láncszem hirtelen bekattan –
s ahol a leggyengébb, kétfelé szakad.
….Éreztem, a döntés mindenképp nyerő:
….minden mozdulatban szépség és erő.

(10)

Minden mozdulatban szépség és erő:
pontos és hatékony, nem gyengül soha,
s mert titkon vágyik rá minden verselő,
kiderül egyszer a megírás oka.
Képviseltem bár egy Lovas-Nemzetet,
pedálom forgatva ültem a nyeregben,
tapostam ugyan, mert másképp nem lehet,
hírnevet nem csahos tollnokként szereztem.
Nem kell tehát ezért szégyellnem a módot:
pedálozásomra kenyérként tekints.
A két szelet közé sajt, ó, nem adódott,
s nem csupán taktika, hogy szalámi sincs.
….Minden ellentmondás szépen elsimult,
….feléledt hősünk is, visszaidomult.

(11)

Feléledt hősünk is, visszaidomult,
megszokott állványán jár a köszörű,
reszelős pengeél gyorsan kisimult,
így változása már csaknem sorsszerű.
A másnap reggel is ott talál a sarkon,
bár lesik néhányan: hátha nem jövök.
Ők is taposnának, ám a helyem tartom:
kegyetlen kenyérharc, éles és örök.
Míg az olló élét szorítom a kőhöz,
szikracsóva száll a derűs égre fel;
jön majd a papír is, rövid az időköz,
élesítés után fizetni ha kell.
….Teszem hát a dolgom, csöndet szerető
….biciklis élmunkás, helyben tekerő.

(12)

Biciklis élmunkás, helyben tekerő,
munkafolyamata végig féktelen:
amíg acélt élez, a pedálerő
egy irányban fog a fénylő éleken.
Észleli a rosszat, észleli a jót,
és bár eltölti a vonzó mágia,
nem dicsér, nem korhol, megtartja a szót,
majd csak menet közben kell kontráznia.
Megküzdve naponta minden harcostárssal,
farkasok közt farkas, a harcuk halálos,
ájtatos szavakkal holtat holtra nyársal,
s megtartja a posztját, szárnyal, mint a táltos.
….Harmonikus, mint a koncerthegedűs:
    jelleme hibátlan, szelleme derűs.

 
(13)

Jelleme hibátlan, szelleme derűs,
minden mozdulatban mesteri tudás van;
felmérhetné tán egy elfogult becsüs,
mennyi a haszon a késél-csiszolásban.
Vége a műszaknak, elfogytak a kések,
reflexmellényt öltök: lásson, aki néz.
Nagy híve vagyok a jókor elmenésnek:
ne múljék az idő, ha nem peng a pénz.
A hátsó kereket lerakom egy pontra,
és ha most meghajtom, mozdul a csikó.
Hogyha lassítanék, féknek ott a kontra,
ha meg gyorsítanék, gáznak ott a pro.
….Titkot súg a tenger, csábos vize hűs:
    „Koszorús nagy költőnk Koltón köszörűs!”

(14)

„Koszorús nagy költőnk Koltón köszörűs!”
Csattanós záró sor, így jutott eszembe,
s fontolgattam, hogy a harmincnyolc betűs
sort balladába, vagy szonettbe teszem be.
Te voltál a Múzsám, piac hercegnője,
aranyló nyílhegyet nyújtottál felém,
és míg köszörültem, Amor gyors vesszője
jutott az eszembe, az hatolt belém.
A fentit olvasva rossz, ki rosszra gondol:
leány az ideám, az a párom is,
másságra utaló rontott mondatomból
rémhírt fabrikálni rossz lépés, hamis.
….Ahányszor elmémbe forgácsokat éget
….Koltó piactere, felidézlek – Téged.