Beköszöntő

Ross•  2011. november 20. 20:17

Beköszöntő(i)

Túl sok a jelzés – kell, hogy színre lépjek!
Nincs jogom többé elhalasztani,
hogy megnevezzem sorra azt, ami
szunnyad a mélyén békés színlelésnek.

Jelzik a tompább, gyorsult szívverések:
metszett betűkkel, nem vad asztali
vitákban kell most feltámasztani
tíz régi Tant, mit egykor kőbe véstek,

de testünkből, mint ártó szövetet,
szívünk, agyunk már régen kivetett,
teret teremtve vonzóbb képzeteknek,

kitöltve jól a korlátul szabott
szálló Időt, mely kurtán méretett meg:
a jobb vagy rosszabb húszezer napot.

 

(ii)

A jobb vagy rosszabb húszezer napot
– egy emberélet röpke hatvan éve:
hány boldog óra, mindent összevéve? –
nem juttatásul – tőkeként kapod.

S bár percnyi jóhoz hosszú bánatot
köt a kamatláb kétes nyeresége,
mégis taszít, hogy tudható a vége,
hogy átmenet csak, múló állapot.

Ki gyűjtögetve, gyarapodva nő fel,
sok éve terhét elhagyja idővel:
hűtlen barátot, ártó tévhitet,

és útja végén kérdve hátranézhet:
mit ért az elmúlt öt-hat évtized?
Mert ennyi csak ma még egy átlagélet.

 

(iii)

Mert ennyi csak ma még egy átlagélet:
a tényt, hogy boldog, nem tudja a gyermek,
a legszebb évek öntudatlan telnek,
s mikorra felnő, régen semmivé lett

emlékezése torz ködével védett
letűnt világa: múltja nem felel meg,
jelenje híján minden életjelnek –
hát jobb jövőről rajzol vágya képet.

S annyi a jósunk, hogy már nézni sok:
becslések, trendek, távprognózisok
vad számaikkal elriasztanak.

De aki jósol, gyakran félretéved;
megbízhatóbb a nyert tapasztalat.
Ki végigélte, jog szerint ítélhet.

 


(iv)

Ki végigélte, jog szerint ítélhet –
hisz vallomást már hányat hallhatott,
hány megvásárolt mentőszózatot,
hány harsogóan hörgő vádbeszédet ... ?

E furcsa pörben – más úgy hívja: élet –
még eddig minden vádlott elbukott;
s bűnös helyett ha néha bűnbakot
sújtott a Jog – a bíró néha téved ...

Ki tudva ezt, a bús jövőbe ellát,
és önként választ egyszemélyes cellát,
fölméri-e, ha önmagára vállal

megoszthatatlan jót és bánatot:
e távoltartva megtartó magánnyal
mit áldozott, és érte mit kapott?

 

(v)

Mit áldozott – és érte mit kapott ...
Egy élet alatt gonddal összehordott
szerzett javak és megöröklött dolgok
gyakran mutatnak nagy aktívumot;

s bár ezzel még a lelkiállapot
egzakt mérése nem mindig megoldott,
s létezhet lény, ki inkább adva boldog –
az tud csak adni, kinek már jutott.

Ne gondold hát, hogy kivétel a költő:
kis kettőskönyve lapjait kitöltő
holt számsoroknak ő is csak a foglya.

Jár a malom, a ritmus megszabott:
"szabad" világát zárt keretbe fogja
egyharmad alvás, egyharmad robot.

 

(vi)

Egyharmad alvás, egyharmad robot –
mit nyújthat még a megmaradó harmad,
ha terveimhez nem kapok hatalmat,
ha vágyaimhoz nem szerzek jogot?

Talán egy társ, egy rég megálmodott,
egy hozzám illő testi-lelki alkat,
ki jó, ha szól, és jó, ha szómra hallgat,
kitölthetné e puszta harmadot.

De belső énem vélt értékeit
hogy adjam át, ha külsőm eltaszít
mindenkitől, kit társul venni vágyom?

Csak pózok vannak, fáradt tettetések,
mik végtelenné mélyítik magányom:
szokássá váló, olcsó kedvtelések.

 


(vii)

Szokássá váló. olcsó kedvtelések
szürkébe foszló árnyai között
egy kósza fénycsík egyszer rést ütött,
s szivárványszínnel telt e gyönge rés meg.

Törvénye tán a prizmás fénytörésnek,
vagy más, nem ismert forrás működött?
Ki küldte rám e káprázat-ködöt,
amelyből súlyos, szédült ébredés lett?

Varázsos álom, ezer színnel festett,
lelket kavarva nyugtatta a testet,
mint kábítószer, ringatott és ajzott.

S az ébrenlétről hű képet ha kérnek,
tört széndarabbal karcolnám a rajzot:
néhány vonás, és készen áll a mérleg.

 

(viii)

Néhány vonás – és készen áll a mérleg.
Vedd fel a pontot, fektesd rá a kart,
mit két erőnek egyensúlya tart,
s áll rezzenetlen részeként a térnek.

S a serpenyők ha néhanap kitérnek,
s a mérleg nyelve épp a nem akart
irányba lendül, csak egy kis csavart
kell elcsavarni egy kérges tenyérnek.

A tervezéshez cseppnyi józan ész kell,
hogy összerakjuk, néhány alkatrész kell,
s az eladáshoz: társadalmi szükség,

jól megszabályzott, jól bejáratott,
hogy kis haszonnal végül nyélbe üssék.
Nagy volt az ár, ha néha több jutott.

 

(ix)

Nagy volt az ár, ha néha több jutott
az asztalomra ínyenc ételekből,
a tudatomba tiltott tételekből –
mert befogadni soká volt nyitott.

Hitet kerestem, s hogyha rám hatott –
megsejtve bár: egy gyönge ponton megdől,
s a kábulatból lassan ébredek föl –,
ártatlan hittem, bárhogy árthatott.

Ki tenni nem mer, hogy magán segítsen,
az gyávaságból megteremt egy Istent,
mely jóságos, de büntet is, ha kell;

a Béke ő, az elvont, tiszta Szellem,
mely fegyvert nem, csak félve szót emel
az esztelenség ostromzaja ellen.

 


(x)

Az esztelenség ostromzaja ellen
az Ész beszéde fojtott, gyönge hang;
hiába kong a halk szavú harang,
a mennydörgéssel hogy versenyre keljen.

Előbb vagy később – meghátrál a jellem,
hisz lelke kincsét nem váltja be bank;
múlnak az évek, tornyosul a rang,
s az érdemrendek szétfutnak a mellen.

S míg bömböléssé nő a hangerő,
egy ifjú készül. Terve vakmerő:
míg társaival egy ritmusra tátog,

már új jövőt lát, szebb kort képzel, melyben
az egykor hitt és százszor meggyalázott
szavakból épít bástyákat a szellem.

 

(xi)

Szavakból épít bástyákat a szellem,
vagy szótlanságba falazza magát.
A rút világtól zárja el e gát –
s a reménytől, hogy tartós társra leljen.

Alkudj meg ezzel: győzve a szerelmen,
új régiókba lendül lelked át:
elhagyja tested, kényszerű honát,
hogy szárnycsapása életet leheljen

a Műbe, mit majd tisztult aggyal alkot.
Mint tűzhányó a megfagyott bazaltot,
szívedre dermedt kőburkot eressz!

S víhatja várad vérszomjas sereg,
nincs hadvezér, ki ostrommal bevesz!
S ha tenni nem tud, tétlen ténfereg.

 

(xii)

Ha tenni nem tud, tétlen ténfereg –
s míg zord folyóként árad az Idő,
s mélyül a medre, mindent elnyelő,
állok a parton, arcom réveteg.

Látom: a múltam homokként pereg
vízbe a partról, száz kép jön elő.
Zúg az Idő, az árvíz-temető,
s gyönge az Ember – hogy' fékezze meg?

Vad sodra ellen mily széllel hajózzam?
Meghátrál itt az élő, hogyha józan.
Torlódó sziklák keskeny résein

forrás felé ha vágyva visszanézek,
opálos fényben látom őseim:
távol ködökből mintha intenének.

 


(xiii)

Távol ködökből mintha intenének
régvolt poéták, elporladt elődök:
testük a vad víz mélyére nyelődött,
s lelküket – mert hisz lelkük volt a lényeg –

hiába őrzik zengő költemények,
gyengék már vívni megkövült erődöt:
közöny-falakról százfelé verődött
kopjás szavuk, a szívük-szülte ének.

Hát joggal kérdem, visszanézve messze:
hogy írok, s élek, bármi haszna lesz-e,
s hogy verseimben vajon lesz erő,

akár egy embert hogy megvédjenek,
hogy feltüzeljék őt, mint reszkető,
új harcba hívó izzó fényjelek?

 

(xiv)

Új harcba hívó izzó fényjelek
égnek szemembe – hát nem látja más?
E tompán dörgő, lassú mormogás
az én fülemben kelt csak képzetet?

Mi tiltja meg, hogy látva nézzenek,
s hogy eljuthasson minden hanghatás
a zárt agyakba, s ne a hallgatás
legyen dicsőség, de a szó, a tett?

Én meghúzódtam, míg csak megtehettem,
holt színfalak közt, csöndes szegletekben,
és elnéztem, hogy' játszik az elit.

De közelít egy új kor, száz jelének
érzem lázító lüktetéseit.
Túl sok a jelzés – kell, hogy színre lépjek!

 

(XV)

A jobb vagy rosszabb húszezer napot
– mert ennyi csak ma még egy átlagélet –
ki végigélte, jog szerint ítélhet:
mit áldozott, és érte mit kapott.

Egyharmad alvás, egyharmad robot,
szokássá váló olcsó kedvtelések –
néhány vonás, és készen áll a mérleg;
nagy volt az ár, ha néha több jutott.

Az esztelenség ostromzaja ellen
szavakból épít bástyákat a szellem,
s ha tenni nem tud, tétlen ténfereg.

Távol ködökből mintha intenének
új harcba hívó, izzó fényjelek.
Túl sok a jelzés – kell, hogy színre lépjek!

 

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Ross2014. május 20. 14:37

Kedves Edina, Karcsi: Elnézést, vagy a rendszer nem tájékoztatott újabb hozzászólásokról, vagy én siklottam el felettük. Köszuönöm a tetszés jeleit.

skary2011. november 21. 04:56

:)

EDY2011. november 20. 23:20

AZTA :) ennyire futja :)

Ross2011. november 20. 22:43

Köszönöm a reagálásokat. Akkoriban, amikor először ide került, elmondtam, hogy bizony az első verssorok jó harminc évvel ezelőtt íródtak le...

szurkevirag2011. november 20. 22:03

Miért nem lepődök meg, hogy pont Tőled látok itt egy ilyet? :)

kormanyossanyi2011. november 20. 21:30

Nem semmi....irigyellek. Gratulálok, csodás szonettkoszorú!