Szomorú szerelem

Vers
Marie_Marel•  2013. június 6. 21:07

Puskin: Anyegin Részlet

Puskin: Anyegin

Részlet

Hihet-e hát a szív? Szerethet?
Ki nem csal meg s nem ámit el?
Ki nézi úgy a szót s a tettet,
Hogy mértékünkkel mérlegel?
Van-e, ki rágalmat ne szórjon,
Ki hozzánk dédelgetve szóljon,
Ki véd, ha vétkesek vagyunk,
Kit soha meg nem unhatunk?
Te, délibábok hajszolója,
Ködkép után magad ne vesd,
Te csak magad, magad szeresd,
Regényem tisztelt olvasója!
Méltóbb annál nincs senki sem,
És kedvesebb sincs, azt hiszem.

4 fejezet, 22. versszak

Marie_Marel•  2013. június 6. 19:50

Geoffrey Chaucer :Troilus és Cryseld

Geoffrey Chaucer :Troilus és Cryseld

Részlet, Cryseld válasza:

 

Panaszaiddal teli leveled
Mélyen megindította szívemet.
Láttam: még a könnyed is eleredt

A papírra, amint az kérleled:
Jöjjek Trójába. Ám ezt nem lehet.
Miért nem, okát nem említhetem,
Ne lássa, aki illetéktelen.

Nyugtalan szíved – isten a tanúm –
Siettetésed, s hogy az istenek
Döntését nem helyesled, bánt nagyon.
Úgy tűnik, mindent elfeledsz, egyet
Kivéve: saját élvezetedet.
Ám ne legyen ezért benned harag:
Criseyde a rossz nyelvek miatt marad.

Marie_Marel•  2013. június 6. 19:26

Jobbágy Károly: Szomorú szerelem

Jobbágy Károly: Szomorú szerelem

A nő, ki nős embert szeret,
szomorú szerető nagyon.
Éjjel a vágy, ha rámered,
felsír... Mert nincsen irgalom.

Hetenként egy-egy délután
eljön hozzá, ki öleli.
Siet... feléje nyúl sután...
más otthon ízével teli;

a zsebkendőjén, ingein
egy másik asszony nyoma van
s a férfi életében ím
ő - bárhogy lángol - nyomtalan.

Csak, mint a napfény, felragyog,
aztán pár napra beborul;
az ünnepek, vasárnapok
magányban telnek, józanul.

Néha, ha fáradt s kézbefog
otthon egy könyvet és leül,
pár sort elolvas... felzokog,
mert oly sokat van egyedül.

De miért? Hisz ő is annyit ér,
mint az, akinek férje van;
benne is úgy lobog a vér,
szeretne élni boldogan;

fényes vasárnap járni kinn,
büszkén, karolva vinni őt,
mutatni: Nézzétek! Enyím!
Állni a pletykálók előtt,

s nem mellékutcák kis, sötét
zugában kapni csókokat
és ijedten rebbenni szét,
ha ismerős, ki ott haladt.

A nő, ki nős embert szeret,
sok rossz asszonynál többet ad:
hitet, szerelmet, életet,
türelmet, ifjú álmokat...

*

Ne szóljatok meg, olvasók!
Nem pillangókról szól e dal,
kiknél csupán szeszély a csók,
- mert hogy a vérük fiatal -

hanem azokról, kik szivét
egyetlen férfi köti le,
számára lettek menedék,
egy jégkor hű tűztengere,

akik megértők, csöndesek,
nyomukban nem hull szét család,
csak bennük mélyebb s fáj a seb
látva kis lánykák mosolyát,

érezve, hogy nincs - bárha van
az, aki van - de nincs velük;
és a sírás is hasztalan,
akár az egész életük.