játék
GondolatokÖreg model
Évről évre miattuk ülök itt
A fiúkért és a lányokért,
akik jönnek-mennek,
De az én szépségem diadémja
már régóta a földön hever
Amikor először jöttem, hajam fényes volt, –
Milyen nehéz, mondták, aranyra festeni,
Milyen nehéz elkapni a fényt
, Mely ráesik, redőről redőre, –mondták
Milyen nehéz átadni boldog ifjúságomat,
Fehér és vörös teljes pompájában;
Senki sem hinné el, igazán,
Ez a leány milyen szép,
mindig azt mondták.
Honnan tudhatnák, hogy nekem adták
A nap reményét, mi széppé tett,
A jövő édes ígéreteit,
A boldog napokat,
A virágokat, arcom köré festették,
A varázslatos tengereket és eget fent,
És sok szép, elvarázsolt helyet,
Tele nyárral és szerelemmel.
Tündérországba ültettek,
Sokkal valóságosabban mint gondoltam
És csak lassan értettem meg
A képek nem válhatnak mind valóra.
Mert egyenként, valahogy meghaltak,
Az ébrenléti álmok
, melyek boldoggá tettek,
És ahogy ültem, azt mondták
ez a leány milyen szomorú lett
Még mindig festenek, de most
csak a nyakamért és a vállam vonaláért
És a hajamban a csillogó kis színfoltért.
És mint egy megviselt és különös alak,
Néha betévedek csoportjaikba,
Hogy megtörjem a fényt,
hogy megjelöljem nap és árnyék,
komoly és vidám skálájukat .
És mindig jönnek-mennek
, élettel és a reménnyel,
oly édesen és bizakodón –
így van ez az egész vilàgon
Utániroda- fordítás
Mozdony lennék
Elképesztő lennék mint gőzmozdony,
szállna belőlem a jóakarat füst,
Hogy a szívem ne csak álmodozzon
Ragyogjon mint fehér színezüst.
Pöfögnék mert az éjszaka rideg,
Utasellátom széke is kopott,
feslett vászna majdhogy nem lifeg,
Éjjel nappal aludni szokott.
Zakatolok mig évek elsuhannak,
Gyors iramban épülnek a tetők,
Alattuk mindig új párok laknak,
Nem kivénhedt mozdonyt szeretők.
Fényképem lesz feslett falragasz,
Ki az aki ilyen fényképre szavaz.
Szonettverseny adott rímeire irtam
Bujkáló remény
Mínuszok repkednek fénycsóva zuhog,
Ünneplő Szilveszter nem sápatag,
Évvégére énekelnek fémrobot kórusok,
jövő igéretei mostanság igy látszanak.
És most csend van ág sem rezdül,
Ünneplő pihen petárda hangja halk,
Csak a hó hull a városon keresztül,
Mint versenyző a múlt év is gyorsan elhajt.
Szedhettem volna jégvirág csokrot,
Melyben hófehéren a szirom bomlik,
vagy nézhettem volna hósapkás szobrot,
Míg várakozó reményem eloszlik.
De felsejlik a szívszaggató árnyalak,
Bujkáló reményem hiába vártalak.
Fórumban adott rímekre írtam
Boldogság verziói
Ki reálisan gondolkozik elégedett lehet
Mert elméje gazdagabb királyok koronáinál;
S nyugodtak gondtalan álomai
Vagy a szegény sorsúak is
Kik megvetik szerencse ráncait
Ők is édes elégedettséget, érezhetnek
A koldusok is ilyenek lehetnek
Nem úgy mint a hercegek
Kik gyakran elvétik gazdag sorsukat
Az otthonos ház is vidáman nyugalmas
Az házikó, mely nem kínál büszkeséget
Benne a szegény, country zenével él
Tánc és zene édesiti életét
Ők is homályosan de különös boldogságban élnek
Utániroda fordítás
Egy elme, mely koronával Sweet are the thoughts that savor of content;
The quiet mind is richer than a crown;
Sweet are the nights in careless slumber spent;
The poor estate scorns Fortune`s angry frown.
Such sweet content, such minds, such sleep, such bliss,
Beggars enjoy, when princes oft do miss.
The homely house that harbors quiet rest;
The cottage that affords no pride nor care;
The mean that `grees with country music best;
The sweet consort of mirth and music`s fare;
Obscured life sets down a type of bliss:
A mind content both crown and kingdom királysággal is megelégszik.
Mi a remény?
Thomas Carlyle: Cui Bono
Fordítás
Mi a remény?
Mosolygó szivárvány,
Mint gyermekek
Színes lufijuk után repkedünk
Hogy elkapjuk
Nincs itt, még mindig ott, ott:
Soha gyerek nem találta még meg
Mi az Élet? Olvadó jégtábla
A napos partú tengeren; –
Vidáman vitorlázunk;
Elolvad alattunk;
Elsüllyedünk, és többé nem látunk.
Mi az Ember? Bolond csecsemő,
Hiába küzd, harcol és nyafog;
Mindent követel,
semmit nem édemel
Csak egy kis sír az amit kap
Thomas Carlyle: Cui Bono
What is Hope? A smiling rainbow
Children follow through the wet;
’Tis not here, still yonder, yonder:
Never urchin found it yet.
What is Life? A thawing iceboard
On a sea with sunny shore;—
Gay we sail; it melts beneath us;
We are sunk, and seen no more.
What is Man? A foolish baby,
Vainly strives, and fights, and frets;
Demanding all, deserving nothing;—
One small grave is what he gets.