Otthonom

Steel•  2018. szeptember 8. 09:09

Rám halkul az este,

halovány lámpa-parázs,

bennem vágyakká 

kuporodik csendje.

Hozzád lobbanok, 

s mint apály-dagály

áradok, majd a valóság

sziklái közt 

visszahúzódom.

Ott nem vagyok más,

csupán apró,

parti szélmorajlás.


Felettem csillagvenyigékből

gyújt tüzet az éj,

épp, ahogy fölém terültél,

most úgy borít be lángjával

a szenvedély...

Közel bújok a pillanathoz,

szinte érzem, ahogy

belélegeztél,

egészen szívverésedig.

- Az emlék Isten-ujjhegye

enyémre így simít...



Lépted ma látszat-messze

jár, mégis közelség

nekem, mikor szádon

szépült vallomássá

a szám...

Levegővételeimben

itt maradtál...

Májusfény vagy,

mindig tavasz 

a szememben,

nap mint nap érzem,

hogy ölelsz Nővé

a szemeddel,

Te otthon-szép,

Te egyetlen szerelem.





Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Rozella2018. szeptember 8. 20:49

Talán mégis létezik örök szerelem... gyönyörű vallomás.

skary2018. szeptember 8. 19:01

óh otthon édes öregotthon :)

Törölt tag2018. szeptember 8. 13:28

Törölt hozzászólás.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom