Szívdobbanások

Steel•  2019. október 20. 16:32

Örök érvényű

 

Csillagkáprázatot rajzol már az ég,
Mona-Lisa ragyogást villan a hold,
de nekem még a fák felett magasság-kék,
- szemed kökénysejlő szépe a horizont.

Itt a párák havában, unicum-éjben,
őzsuták szemfényeként ülsz szívemen,
nyakamba csókolt borzongás vagy, érzem,
amint illatod deleje köröttem itt lebben.

Derengő rozéparázslás vagy lelkem
poharán, dejavuje a szenvedélynek,
ami a Nő májusa volt kezedben.

Szavaid ujjlenyomatok, rajta égnek
lényem bordafalán. Tűnt világ vagy bennem,
örök léte a Férfi szerelmének.

Steel•  2019. október 17. 15:53

Olyan ősi szép

 

Gerleszárnyon rebben el az alkonyat,
szívembe réved a táj szótlansága,
lombfuvallat suttogja vissza hangodat...
Csepp ködgalamb ül egy fázó faágra,

-bennem felrémlik tiszta Férfi-lényed...
Most csillaglegendákat fest a sötét,
de én őrzök ezer gyönyörűbb képet,
a tekinteted derengő esti kökényt,

- benne hajnalfázisok ragyogását,
s a teagőz-fényű párafodrokat,
melyek sejtették tested lobbanó vágyát,
mielőtt sóhajod ajkamra csókoltad...

Emlékszem, míg felhő-Atlantisz épült
felettünk, megannyi kis nyár-anzix, és én
májuslány voltam, a Nő a Férfival szépült,
míg eggyé születtünk ott a völgy méhén...

Olyan ősi szépet sosem láttam, mint Te,
nem éreztem más Igazat, más Istent,
mit Férfiként teremtettek volna az egek.
De Általad Élni tanultam itt lent.

Steel•  2018. szeptember 26. 14:02

Hajnalok


 

Mézcseppfény, ahogy eljön a reggel,

a felhők árvalányhaja szétterül,

idegenné távolodsz, őszt lehel

ez az új valóság itt legbelül.



Ez a hajnal már szeptember ízű,

csak a némaság ül az idő padján,

a tegnap közele is páraszínű,

talán már könnyű neki a halál.


Ma is rám alkonyodik az egyedül,

de végre tenyerébe simul kezem,

míg illatod délibábja elmerül,

és a fák légzése betakarja szemem.


Kigyúlnak fent a szalmaláng-csillagok,

tücsökszívverések zsongnak a tájon,

míg az új pirkadat felé haladok,

és engedem, hogy bennem-léted fájjon.



Holnap a hajnal már lehet, hogy ősz lesz,

mégis somparázs-pírú, izzó sejtelem,

hol talán megtanul nem fájni az a szó-nesz,

mit veled hagyott sebemmé a szerelem.

Steel•  2018. szeptember 12. 13:23

Míg Te a távol vagy

 

Fáklyaparazsak a kései sugarak,
néhány felhő, mint illegő csipkeláng,
a fény darazsai elszállnak Nyugatnak,
s most bennem is fáradtan kucorog a vágy.

A szerelem kék bolygóján viharok ezre.
Egykor voltunk a kitárult Paradicsom,
most a csöndből hurrikánok születnek egyre,
letépve szívünkről a vadvirágszirom,

mit hajdan tekintetünk összeért ujjhegye
vetetett el, míg a Férfi engem asszonyává
teremtett...De most a könnycseppek lágy nesze
ébreszt, hogy felismerjelek a távolon át,

és a kérdések szilánkjain át induljak
Feléd, hogy érintsem Benned a kisfiú
kezét...Indulok, hogy vállam adjam a súlynak,
mi a félelemből könnyebbé nem csitul.

Míg Te a távol vagy, én közeleddé lépek,
a kislány szeme a Tiéd keresi,
hogy ott lásd magad, mint a holnap, az Élet,
s lásd, míg lélegzem, nem tudlak nem szeretni.

Steel•  2018. szeptember 8. 09:09

Otthonom

Rám halkul az este,

halovány lámpa-parázs,

bennem vágyakká 

kuporodik csendje.

Hozzád lobbanok, 

s mint apály-dagály

áradok, majd a valóság

sziklái közt 

visszahúzódom.

Ott nem vagyok más,

csupán apró,

parti szélmorajlás.


Felettem csillagvenyigékből

gyújt tüzet az éj,

épp, ahogy fölém terültél,

most úgy borít be lángjával

a szenvedély...

Közel bújok a pillanathoz,

szinte érzem, ahogy

belélegeztél,

egészen szívverésedig.

- Az emlék Isten-ujjhegye

enyémre így simít...



Lépted ma látszat-messze

jár, mégis közelség

nekem, mikor szádon

szépült vallomássá

a szám...

Levegővételeimben

itt maradtál...

Májusfény vagy,

mindig tavasz 

a szememben,

nap mint nap érzem,

hogy ölelsz Nővé

a szemeddel,

Te otthon-szép,

Te egyetlen szerelem.