Szívdobbanások

Steel•  2018. szeptember 26. 14:02

Hajnalok


 

Mézcseppfény, ahogy eljön a reggel,

a felhők árvalányhaja szétterül,

idegenné távolodsz, őszt lehel

ez az új valóság itt legbelül.



Ez a hajnal már szeptember ízű,

csak a némaság ül az idő padján,

a tegnap közele is páraszínű,

talán már könnyű neki a halál.


Ma is rám alkonyodik az egyedül,

de végre tenyerébe simul kezem,

míg illatod délibábja elmerül,

és a fák légzése betakarja szemem.


Kigyúlnak fent a szalmaláng-csillagok,

tücsökszívverések zsongnak a tájon,

míg az új pirkadat felé haladok,

és engedem, hogy bennem-léted fájjon.



Holnap a hajnal már lehet, hogy ősz lesz,

mégis somparázs-pírú, izzó sejtelem,

hol talán megtanul nem fájni az a szó-nesz,

mit veled hagyott sebemmé a szerelem.

Steel•  2018. szeptember 12. 13:23

Míg Te a távol vagy

 

Fáklyaparazsak a kései sugarak,
néhány felhő, mint illegő csipkeláng,
a fény darazsai elszállnak Nyugatnak,
s most bennem is fáradtan kucorog a vágy.

A szerelem kék bolygóján viharok ezre.
Egykor voltunk a kitárult Paradicsom,
most a csöndből hurrikánok születnek egyre,
letépve szívünkről a vadvirágszirom,

mit hajdan tekintetünk összeért ujjhegye
vetetett el, míg a Férfi engem asszonyává
teremtett...De most a könnycseppek lágy nesze
ébreszt, hogy felismerjelek a távolon át,

és a kérdések szilánkjain át induljak
Feléd, hogy érintsem Benned a kisfiú
kezét...Indulok, hogy vállam adjam a súlynak,
mi a félelemből könnyebbé nem csitul.

Míg Te a távol vagy, én közeleddé lépek,
a kislány szeme a Tiéd keresi,
hogy ott lásd magad, mint a holnap, az Élet,
s lásd, míg lélegzem, nem tudlak nem szeretni.

Steel•  2018. szeptember 8. 09:09

Otthonom

Rám halkul az este,

halovány lámpa-parázs,

bennem vágyakká 

kuporodik csendje.

Hozzád lobbanok, 

s mint apály-dagály

áradok, majd a valóság

sziklái közt 

visszahúzódom.

Ott nem vagyok más,

csupán apró,

parti szélmorajlás.


Felettem csillagvenyigékből

gyújt tüzet az éj,

épp, ahogy fölém terültél,

most úgy borít be lángjával

a szenvedély...

Közel bújok a pillanathoz,

szinte érzem, ahogy

belélegeztél,

egészen szívverésedig.

- Az emlék Isten-ujjhegye

enyémre így simít...



Lépted ma látszat-messze

jár, mégis közelség

nekem, mikor szádon

szépült vallomássá

a szám...

Levegővételeimben

itt maradtál...

Májusfény vagy,

mindig tavasz 

a szememben,

nap mint nap érzem,

hogy ölelsz Nővé

a szemeddel,

Te otthon-szép,

Te egyetlen szerelem.





Steel•  2018. szeptember 3. 19:32

Élet, Halál, Születés



Hűvös őszi párasóhaj úszik már a falu felett így hajnal tájt....Kint hidegtől pirulnak az arcok, de itt, Tőled nyílnak bíborrózsák rajtam, forrósodom, lánggá születek a vágy kandallójában. Hozzámsimulásod torkomra forraszt minden szót, csak sóhajra vagyok képes, miközben félhunyt pillám mögül figyelem mozduló, pőre párduckecsességed....Magamra karollak, tested hídja oltalom, és Égig vezető horizont, a legszebb híd, mely alatt valaha jártam... S én tartódként homorulok alád. Gerinced íj, ujjaim nyomán engemérzésbe feszül...Szinte levegőt sem kapok, ahogy óceánszemed szemem partjára ér, és beborítja hullámaival...ím, csak az övé...
Homokszemed vagyok, merülök beléd, part és víz, összetartozunk, újra és újra találkozunk, érintve, ringva, sodródva...Hajó vagyok, s Te a vitorla, repítesz férfiasságod szélerején. Szárnyam lettél. felhőkbe hajítasz, mint egy pihe, úgy szállok Veled s hullok Rád.
Fénnyé lehelsz, nem volt ily gyönyörű az élet még...

Gyönyörű vagy, gyönyörű vagyok Veled, Benned...érzem, látom felémmozdulásaidban. Minden sóhajom szádnak adtam, mégis. hogy érezlek, lélegzik a lelkem. Tengerfenékig húz örvényed, amíg karodba kapaszkodva szédüléseinkbe halok, Veled... Nem kapok levegőt...De lélegzem...Varázslat...
Összeverődő szívveréseink dobszavát hallom, látom egymásba gömbölyödött örömünk, a mosolyokkal nyíló világot bennem, Benned. Megszülettem...Tőledszerelemmel, újra. Most úgy ölelsz, mint csecsemőt az apja, olyan tiszta szeretettel, áhítattal, s gyöngéd rajongással tekintetedben, hogy ismerőssé lesz a kép...Így vagy levegővételeimben Te is....nekem. 
A rezdülések szava, a rajtam lassan végig cirógató pillantások, mintha csodát szemlélnék, még sosem látottat...Pedig magamé is. Egypetéjű ikrek érzéseink...tudod, érzed, éled Te is....ott bent, és nekem adva is..,Nézésünk, ahogy új és új vidékre lelve felfedezi
a másikat....Eddig nem tudtam milyen lehet. Valakivel élni, meghalni és születni...együtt, vele, általa, Benne...magamban. Most sem tudom. Nem.....Bizonyosság tölti ki sejtjeim. Otthonná tárultam, Neked, ahogy otthonommá tártad magad.
Biztonságom vagy.... Szerelem, Élet, minden élő érzés, megtalált Végtelen.

Steel•  2018. szeptember 2. 17:33

Szavakkal nem

Messzi bográcstüzek már csak a fények,

mályvaligetet alkotnak a pille felhők,
mint gyermekben a remény, vagy bennem Élet,
s vagyok elpirult csend én a Férfi előtt.
Most, pipaparázs-csillagok alatt,
hullámcsepp-szemed színe lesz az alkony,
míg a tegnapokból közel sóhajtalak,
szívverésed líra, enyémben itt hallom.
Szirom-remegés vagyok, nyárlobbanás,
pillangószárnyakká válnak sejtjeim...
Érintések nélkül is úgy olvadsz rám,
- pőreségem csak Te tudod így szeretni.
A tinta a papíron asszonyi láng,
de már túl kevéssé válnak a szavak,
hogy leírhassam, ahogy a Nő Téged lát,
s Te lásd szívemben minden nap ünnep vagy.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom