Színes Foltok (2)

Demzsi•  2019. május 15. 22:09

Színes Foltok

(előzménytörténet)

 

                Reggel hét órát üt az óra. Fáradtság és keserűség ül Daniel szemén, miközben legmélyebb álmaiból ébred fel. Pedig pont most jött volna az izgalmas rész! Álmában autóversenyző volt és pont a célvonal előtt volt már… De nem juthat a végére.

                Bágyadtan mászik ki ágyából, útja a fürdőszoba felé vezet. Álmosan áll a tükör előtt, fogkeféje után nyúlva. Lassan bevizezi azt, majd a fogkrém után nyúl, hogy azzal a fogkefét bekenje. Fogait suvickolva azon gondolkozik, milyen napja lesz. Kémia, fizika és matek. Ki nem állhatja őket. De eddig is túl volt az összesen, ezek után is túl fogja élni.

Miután alaposan meggyőződött arról, hogy fogait megmosta, visszaindul szobájába, hogy tovább készüljön. Magára veszi ruháit, tankönyveit bekészíti táskájába. Itt az idő, menni kell. Kilép a bejárati ajtón és megindul iskolája felé.

-8:00-

Daniel belép a terembe, padja mellé lép, majd leül. A tanár perceken belül itt lesz, és megkezdődik a robot, az egész napos bágyadás. Hatalmas kín ez neki. Úgy érzi mintha láncra vernék, és fogva tartanák egész nap. Fogva tartanák, és olyan információkkal kínoznák, melyek terhet jelentenek számára, s a háta közepére sem kívánja őket. Hiszen őt nem érdekli a kovalens kötés, sem a sejtek se semmi ilyesmi. Egyszerűen nem mozgatja meg. Ő a művészetben leli az örömét, a tiszta és korlátok nélküli alkotásban. Akkor érzi csak igazán, hogy szabad és szárnyal.

- Mr. Carter, hajlandó válaszolni a kérdésemre? – töri meg a gondolatmenetet egy éles hang.

Daniel rémülten kapja fel fejét, körbe tekint. Már megint elbambult. Osztálytársai vigyorogva bámulják őt, megint ő került a figyelem középpontjába.

- Ne haragudjon Tanárnő, elbambultam. Lenne szíves megismételni a kérdést? – válaszol Daniel elpirulva.

- Jellemző. Sose figyel az órámon! Szeretnék most már beszélni az édesanyjával Carter! Mondja meg neki! Lewis, mondja a helyes választ! – jött a válasz azonnal.

Hát ez fantasztikus… Megint megcsinálta. Beszélni akar az anyjával… Megint szép nagy slamasztikába keveredett.

-12:00-

Ebéd szünet van. Hosszú a sor az iskola étkezőjében, puding a desszert. Minden hónapban legalább egyszer az ebédlő csatatérré alakul, heves harcok folynak le a teremben. A diákok küzdenek ezért a mesterséges porból nagy mennyiségben elkészített finomságért. Pedig nincs is jó íze… Daniel is megindul az étkező felé, már az ajtóban hallja társai hangoskodását. Belép a nyílászárón és elfoglalja helyét a sorban. Hosszú percek telnek el mire hozzá jut saját adagjához, de puding már nem jutott neki. Mily meglepő… Már csak szabad helyet kell kerítenie, de az mindig van. Lassan indul el egy asztal felé, leül, majd nekikezd étkének. Meglepően veszi észre, hogy a mai koszt egész tűrhető lett. Sőt… Talán még finom is.

-12:30-

Vége a szünetnek, az órák folytatódnak. Daniel fáradtan indul el a matematika terem irányába. Ez a nap legnehezebb része, csak ezen essen át, élje túl. Csengetnek. Óramű pontossággal lép be a tanár az ajtón. Ez az ember sose késik…

- Csend legyen! Elkezdődött az óra! – hallatszik a már jól megszokott felszólítás.

Daniel kinyitja füzetét, tollat ragad és írni kezdi mindazt, amit a tanár diktál. Hosszú órának tűnik minden egyes perc. Olyan gyönyörű idő van… Ő mégis itt ül bent és a vektorokról tanul. Bámul ki az ablakon. A fákat szemléli, hallgatja a madarak énekét. Legszívesebben felállna és kirohanna a teremből. Egyenesen a természet lágy ölére, átadni magát a gondtalanság mámorának. De ezt nyilván nem teheti meg. Bele se mer gondolni a következményekbe. Nem marad hát más, megoldja az éppen kiadott feladatot – vagyis megpróbálja.

-13:30-

Már csak egy óra van hátra. Informatika. Azt ki fogja bírni, talán még élvezi is. A gépeken van internet kapcsolat, majd böngészget a neten. Az informatika teremben mindig sötétebb van, de senki nem tudja miért. Hogy jobban lehessen látni a képernyőt? Badarság… Rendes napfény mellett is éppoly látható a klaviatúra, mint a sötétítők mellett. Az utolsó órán telik a leginkább lassan az idő. Egyszerűen kibírhatatlan. De net van legalább…

                Megszólal a csengő. Daniel, mint a villám, elpakolja felszerelését és az ajtó felé veszi az irányt. El sem köszönt társaitól. Végig szeli a folyosókat és máris az iskola bejárata előtt van. Végre mehet haza. Pár órára ismét felszabadulhat az alól a mentális szenvedés alól, amely az elmúlt pár órában érte.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom