Szimbiózis 09. - A lelkiismeret börtönében

KÉT NAPPAL KORÁBBAN

György kiürítve postaládáját, a szokásos reklámkiadványok mellett, egy nevével ellátott borítékot talált, ami nem lett volna furcsa, ha cím is van a levélen. „Egy környékbeli dobhatta be személyesen, vagy lehet valaki a házból?” gondolta kibontás közben. Tudomása szerint nem volt haragosa még a teljes kerületben sem, így hát lehet pozitív üzenetet tartalmaz? Azonban, mint tudjuk, tévedni emberi dolog, s ráadásul ő most hatalmasat tévedett. A levél rövid volt, de annál célratörőbb.

„Legyél a parkban a szobornál délután 3 órakor. Bizonyítékom van rá, hogy te voltál a gyilkos a kis boltban!!”

Miután elolvasta, hosszú másodpercekig csak bámulta a sorokat, mint aki nem akar hinni a szemének. De aztán be kellett hódolnia a szívbemarkoló igazságnak, hogy valaki lerántotta szörnyű titkáról a leplet. Persze a józan ész a reménnyel karöltve próbált mentséget keresni, hogy mégis honnan tudhatná az illető az igazságot, és ráadásul állítólag bizonyítéka is van.

„ Na nem, ez képtelenség.” gondolta a fejét rázva” Bizonyára blöfföl, hisz legfeljebb csak sejtései lehetnek. Az persze pozitívum, hogy nem ment a rendőrségre. Akármi is a terve, meg kell tudnom mi az.” tekintett maga elé elszántan, és pontban háromkor ott volt a szobornál. Két perc múlva egy szakállas, szarukeretes szemüvegű negyvenes férfi hozzálépett, s megszólította.

- Bocs, hogy késtem, de a zsarolók élete a közhiedelemmel ellentétben, nem fenékig tejfel. - nyitott sajátságos humorral.

- Jól sejtettem, hogy mi a célod a levéllel, de ezt benézted, mert nem én voltam az elkövető.

- Igen? Akkor mért jöttél el? - szegezte neki a teljesen logikus kérdést az idegen.

- Öööö...Csak kíváncsi voltam, ki állít ilyen őrültséget rólam.

- Hagyjuk a rizsát. De lásd, milyen nagylelkű vagyok, beérem egymilkával, de persze nem a csokira gondolok. Ha nemet mondasz, semmi gond, mehetünk a rendőrségre.

- Együtt? Már miért mennénk?

- Te feljelentsz zsarolásért, én pedig elárulom a fakabátnak, hol található a bizonyíték arra, hogy te végeztél a társával a kisboltban.

- Szóval nincs nálad a bizonyíték, ami persze érthető, hiszen nem is létezik. - próbálta megtörni György az idegen önbizalmát, de hamar rá kellett jönnie, hogy ez nem fog összejönni.

- Eszem ágában sem volt magammal hozni, mikor olyan emberrel találkozok, aki hidegvérrel lelőtt egy rendőrt.

- Mindketten tudjuk jól, hogy csak blöffölsz, de arra kíváncsi lennék, miből gondoltad, hogy célt érhetsz nálam?

- Onnan, hogy mindketten valójában azt tudjuk jól, hogy te voltál az elkövető. - vágta rá a másik magabiztos mosollyal, amit persze György cáfolt volna, de a férfi folytatta. - Furcsán fog hangzani, de ha elmeséled részletesen milyen érzés volt meghúzni a ravaszt, s aztán gyilkosként élni, elengedek százezret.

- Te nem csak aljas zsaroló vagy, hanem őrült is.

- Na jó, legyen százötvenezer, de egy fillérrel se több. Komolyra fordítva a szót, teljesen felesleges tovább tagadnod.

György elgondolkodott néhány másodpercre, mielőtt felelt volna, s csak aztán kezdett hozzá.

- Valamit tisztázzunk. Ha abból indulunk ki, hogy én voltam az elkövető, ami persze nem igaz, maximum százezret tudnék adni.

- Tehát azért lyuggattad ki a zsarut, mert rosszul állsz anyagilag? Ha jól sejtem, kb. százezret kaszálhattál az eladótól. Hát ez eléggé aprópénz, javaslom máskor bankot látogass meg.

- Ennek így semmi értelme. - rázta a fejét György. - Nem tudom honnan vetted, hogy én voltam a rabló, de már nem is érdekel. Így hát...

- Várj! - emelte meg a hangját az idegen. - Pontosítsunk. Rablógyilkos a jó kifejezés. Pedig te egy szerény, tisztességes fazonnak tünsz, ezért nem szúrtak ki a zsaruk. Most teljesen komolyan mondom, nagyon érdekelne, milyen érzés egy ilyen lelkületű embernek gyilkossá válni? Szerintem szenvedsz tőle egyfolytában, hisz malomkőként nehezedik a lelkedre a tetted súlya. Könnyítene ezen a terhen,ha beszélnél róla. Amúgy megnyugodhatsz, nincs szándékomban téged megzsarolni és a zsarukhoz sem megyek, hogy feldobjalak.

- Akkor mi értelme volt ennek az egésznek?

- Az hadd maradjon az én titkom. Amit elkövettél, az pedig a kettőnk titka.

- Tévedsz, nekem nincs semmi titkom.

- De igen. - lépett fél lépésnyivel közelebb az idegen. - Az olyan embereknek ,mint te, ténylegesen a szeme a lelkének a tükre. A tiedben tengernyi fájdalmat és keserűséget látok. Mindez felemészt,ha magadba fojtod az érzéseidet.

- Ugyan már, csak ért néhány hétköznapi rossz dolog mostanában, ezt láthatod a szememben.

- Én a fájdalmon túl kétségbeesést is látok, mert érzed, már nem sokáig bírsz megbirkózni a kínzó lelkiismerettel. Hamarosan döntened kell. Vagy feladod magad, vagy a jó öreg kaszástól kérsz végleges megoldást. Persze én tudok egy harmadik megoldást is.

- És mégis mi volna az? - kérdezett rá György, mert az idegen szavai célba találtak, mintha csak a lelkébe látna.

- Első lépésként meséld el, hogy mi visz rá a rablásra egy ilyen jóságos lelkületű embert, mint amilyen te vagy?

- Első lépésként hadd halljam a bizonyítékot. - vágott vissza.

- Ennek még nem jött el az ideje. Jelenleg két dolog a lényeg, hogy nem megyek a rendőrségre és nem zsarollak meg.

- Na igen, de lehet csak blöffölsz a bizonyíték kapcsán.

- Benne van a pakliban, de miért tenném?

- Miért érdekli lelkivilágom? - kérdezett vissza György.

- Segíteni szeretnék, mert én is voltam részben hasonló helyzetben. Persze tudom, ez egy nagyon nehéz döntés a részedről, hát menj és gondold át. Ha nem jössz vissza 5 perc múlva, azt jelenti, hogy cseppet sem bízol bennem.

- Rendben. - bólintott György, és minden további nélkül faképnél hagyta a férfit.

A szakállas egy darabig követte tekintetével, majd maga elé bámult és a külvilág lényegében megszűnt számára.