Szimbiózis 05. - Az egyetlen megoldás

De térjünk vissza a jelenbe. Az ismeretlen telefonáló másnap este felé hívta újra. 

- Bizonyára alig vártad már, hogy ismét hallhasd a hangomat. - próbált nyitásként a humor taván lavírozni, de pórul járt.

• - Jobb,ha erre nem mondok semmit. - érkezett hűvös szélfuvallatként Anna válasza. - Gondolkodtam a múltbéli eseményen, ami kapcsán hívhatott, és arra jutottam, hogy ilyen nem létezik. Tehát a zsarolása, hogy én tehetek arról,ha sorozatgyilkossá válik, csak egy blöff. Nem tudom mért volt szükség erre az egészre, de nem is érdekel.

  – Az sem érdekel, hogy ki ölte meg a férjed? - sodorta el porszemként a hívó fél egy rövidke kérdőmondattal Anna eltökéltségét, s így nem csoda, hogy úgy érte ez, mint egy boksz meccsen teljesen váratlanul bekapott jobbhorog. Másodpercekbe telt, mire „magához tért”, de aztán máris támadni próbált.

  - Gondolom most az jön, hogy maga az elkövető.

  - Szó sincs erről. Pár ezer nyamvadt forintért sohasem ölnék embert, sőt bármekkora összegért sem. Az emberi élet kioltása egyfajta ritus kell, hogy legyen, hiszen Isteni hatalom az élet és halál urának lenni.

Anna a hívó fél szavainak hatására, ekkor érezte át először igazán annak jelentőségét, hogy mi van, ha ez az egész nem átverés. De mikor a férfi folytatta, rátett még erre is egy lapáttal, mintha csak belelátna.

- Tudom kételyeid vannak irányomban, hogy ez csak egy átverés, de ezt ma úgy eloszlatom, hogy azt kívánod, bárcsak egy hülye vicc lenne, ami történik veled.

- Hagyjuk a mellébeszélést, térjen a lényegre. - kapta össze magát Anna. - Van bizonyítéka arra, hogy ki volt a férjem gyilkosa?

– Igen, felvettem a mobilomra, amikor beismerte.

- A bíróságon ez nem mérvadó, mert történhetett kényszer hatására is.-   -- Na és ha neked személyesen vallaná be tettét?

• - Első lépésként az már rendben lenne. De legelőször is tudni akarom, miért segít nekem?

  - Mert a bosszú olyan, mint egy szent küldetés az igazság nevében. Biztosra veszem, ízlelgetted már, milyen lenne revansot venni az elkövetőn.

  - Megelégszek azzal,ha az igazságszolgáltatás teszi a dolgát.

  - Egy fenét! - emeltre meg a férfi a hangját váratlanul. - Minden emberben izzik a bosszú parazsa, ha sérelem éri. A parázs, ami akkor él igazán,ha lángra lobban.

  - Kevésbé költőien kifejezve azt hívják önbíráskodásnak, amit a törvény szigorúan büntet. - folytatta a másik gondolatmenetét Anna, a realitás jegyében.

  - Ha fény derül rá, de csak a lúserek állnak így bosszút. Azonban elég a szóból, mert van egy meglepim számodra. Pár perc múlva találkozhatsz azzal, akit mindennél jobban gyűlölsz, és a szemei közé nézhetsz.

  - Beérem azzal is,ha feladja magát a rendőrségen.

  - Ez nem kívánságműsor. Vagy találkozol vele, vagy letörlöm a felvételt, és jó eséllyel sosem derül ki, hogy ki végzett a férjeddel

- Rendben. - felelte Anna némi gondolkodás után. Az eddigiek alapján szinte biztosra vette, hogy az a célja a hívó félnek, hogy „gyilkost faragjon belőle” a bosszú nevében, de nem fog összejönni a terve. Ismeri jól önmagát és ilyesmire nem lenne képes, még ha néhányszor el is játszott már a gondolatával.

De bárki is ismerheti elég jól ön magát? A lélek sötét bugyrában rejtőzködő lényt, mely minden emberben él. A legtöbbünk nem kerül olyan szituációba, mikor a józan észt porszemként söpri félre a haragból és gyűlöletből összekovácsolódott érzés, mely szabad utat nyit a lélek mélyéről a „fenevadnak”. Vajon ilyenkor még megfékezhető? De mi van,ha az egyetlen megoldás az, ha szimbiózisba lépünk vele?