AZ ÖRDÖGSZEKÉR

 Hétköznap délelőtt lévén csak egy utast kellett kivárnia, aztán nyugodtan beszélhettek, mert egyelőre nem érkezett újabb.

- Valami azt súgja, hogy nem a gördülő szolgáltatásomat szeretné újra igénybe venni. - fogadta a kocsis magabiztos mosollyal.

- Jó a megérzése, bőven elég volt egyszeri utazás.

- ..Az Ördöggel. - egészítette ki a mondatot a szemben álló,

 majd közvetlen, társalkodó stílusban folytatta. - Nos meséljen,

 mindent rendben talált az önkormányzatnál és a tanyán?

- Honnan veszi,hogy ezeken a helyeken jártam? - furcsállotta Den.

- Ha kérhetem ne sértse már meg azzal az Ördögöt, hogy

 idiótának nézi. Gonosz vagyok, de nem hülye. Pontosan tudom min

 ügyködik kezdettől fogva.

- Ám legyen, tiszta lapokkal játszok,de akkor kölcsönösen is elvárom. Igen, kiderítettem, hogy maga egy csaló, a tanyán pedig rátaláltam arra a férfira, akinek ellopta a személyazonosságát.

- Tegyük fel igazat mond. Mért nem hívja a rendőrséget?

- Ahhoz csak a végső esetben szeretnék folyamodni, mivel gondolom ellent állna, és annak akár vérontás is lehetne a következménye.

- Mármint emberi vérnek az ontása. - helyesbített a kocsis jelentőségteljes mosollyal. - De nyugodjon meg, én sem akarom, hogy idáig fajuljon a dolog.

- Akkor mit akar? Beférkőzni pár tucatnyi ember lelkébe? Kétlem, hogy csak ennyi lenne a célja.

- Akár lehetett volna ennyi is a tervem, hiszen ez egy roppant jó móka számomra a lenti pesvedés után. Mi a valódi célom? Nem kell észkombájnak lennie, hogy rájöjjön.

- Gondolom kivétel nélkül minden emberre kiakarja terjeszteni a hatalmát.

- Így van, a végső cél ez, és nyíltan fel is vállalom. Amennyiben egy magához hasonló nem keresett volna meg, sorra jártam volna a környező városokat, ezzel a showal.

- Akkor is csak pár ezer emberhez jutott volna el maximum. Mi ez hétmilliárdhoz képest?

- Mint láthatta jó páran selfiet készítettek velem. Ezek nagy része felkerül a Netre, és ott megosztják az emberek, bár látszólag csak egy élethű maszkos fickó van a képen. Ám,ha valóban az Ördög, akkor még a képen keresztül is képes hatni az emberi lélekre, bár igaz, nem jelentős mértékben. Azonban,ha így nagyon sok emberhez eljutok, az érzés idővel felerősödik bennük, mert úgymond összekapcsolom őket, mely ez az én malmomra hajthatja a vizet a nagy küzdelemben.

- Vagyis abban bízott, hogy a Szeretet szépen lassanként legyőzetik a modern kor vívmányainak fondorlatos felhasználásával. - összegezte Den a hallotakat.

- Fogalmazhatunk így is, de persze tudtam roppant csekély rá az esély, hogy tervem véghez vigyem. A reális célom az volt, hogy kiderítsem Isten szeme szó szerint tényleg mindent lát e itt a Földön.

- Ezt nem teljesen értem. Úgy gondolja Isten majd közbeavatkozik?

- Emberek... - rázta a fejét a kocsis. - Sokszor épp azt nem látják, ami a legnyilvánvalóbb. Magát választotta ki Isten a feladatra, hogy közbeavatkozzon, de természetesen nem megbízta vele, hanem késztetésként életre keltette a lelkében.

- Hát ezzel a feltételezéssel meglepett, és nem is tudom mit mondjak rá. - pillantott maga elé zavartan Den.

- Ne mondjon semmit, a küldetését végrehajtotta, elégedett lehet magával.

- Kicsit jobban bele gondolva, csak fantazmagória,amit állít. Hisz mért választott volna ki Isten pont engem egy ilyen szent küldetésre?

- Gondolom közel lakik a parkhoz és szokott erre sétálni, na meg persze őszintén hisz Istenben. Ennyi bőven elég. Így csak fel kellett keltenie a gyanút a személyem iránt lelkében, aztán a többi ment a maga útján.

- Még belegondolnom is felemelő érzés, hogy esetleg én lehettem a kiválasztott. - pillantott maga elé Den, miközben lelke mélyéből fakadó magasztos érzések járták át.

- Ugyan már, nem nagy dolog, csak éppen maga volt kéznél Istennek. - legyintett lazán a kocsis. - Azonban van egy rossz hírem. - keményedett meg váratlanul a pillantása.

- Ittlétem tudója nem maradhat az élők sorában!

Másnap azonban ismerősében kellemesen csalódhatott

 hála annak, hogy fogékony volt a misztikus dolgok iránt.

 Ő sem vetette el teljesen annak a nem épp szívderítő

 lehetőségét, hogy az Ördög fellátogatott hozzánk, és

 szívesen segített kideríteni a kocsis személyi adatait.

 Ehhez mindössze beszélnie kellett azon kollégájával, aki

 kiadta az engedélyt a kocsiztatásra. Mint kiderült, a férfi

 harminchárom éves, s a városuk közvetlen közelében

 lakik egy tanyán. Érvényes engedéllyel rendelkezik

 lovaskocsin személyek fuvarozására turisztikai céllal,

 mely után adózik is természetesen.

- Tehát ezért választotta őt. - bólintott Den.

- Vagyis amikor itt járt nálunk, az Ördög irányította a tetteit megszállva a lelkét? - kérdezte George, az ismerőse.

- Igen, vagy pedig ő maga jött be felvéve a férfi alakját. Ez esetben attól tartok már nincs az élők sorában a valódi kocsis.

- Na és mit akarsz most tenni?

- Ha megpróbálnám első körben a rendőrséget bevonni, kinevetnének. Inkább először ellátogatok én a férfihoz, aztán meglátom, hogyan tovább.

- Hát én ezt nem javasolnám, mert, ha beigazolódik a gyanúd, nagyon komoly veszélybe sodorhatod magad.

- Kint van a parkban a látogatónk, nincs mitől tartanom.

- Egyelőre..

- Ha minden jól megy,hamarosan kiderül, hogy kicsoda valójában, és most ez a legfontosabb. Minden továbbiról ráérek csak aztán dönteni. - felelte Den elgondolkodva, és fél óra múlva már be is csengetett a város közeli tanya kapuján hevesen dobogó szívvel, miután a parkban leellenőrizte, hogy már „gördül e az ördögszekér.” Ha nem jön ki senki, be kell mennie szétnézni, s,ha beigazolódik gyanúja, csak akkor hívja ki a rendőrséget. Ám szerencsére nem lett erre szükség, mert igaz csak a harmadszori csengetésre, de megjelent a ház ajtajában a keresett férfi. Habár úgy 15 méternyire volt tőle, de rögtön felismerte az adatlapján szereplő fénykép alapján.

- Köszönöm, de nem vásárlok semmit. - mondta emelt hangon, tapodtat sem mozdulva az ajtóból.

A férfi teljesen egészségesnek tűnt, s mivel lényegében csak erre volt kíváncsi, így már akár tovább is állhatott volna. Ám mégis egy érzés arra ösztökélte, hogy beszéljen vele pár mondatot, és lehetőleg közelebbről.

- Nem vagyok árus, csak szeretnék kérdezni valamit. - mondta ő is emelt hangon. - De közelebb jönne, hogy ne kelljen kiabálnom?

A férfi némi hezitálás után lassú, furcsa merev léptekkel megindult felé.

- Hallgatom. - állt meg úgy négy méternyire a kaputól.

- Ismer a környéken olyan tanyát,ahol lótenyésztéssel foglalkoznak? - rögtönzött gyorsan egy ide illő kérdést.

- Nem ismerek.

- Hát azért köszönöm, és elnézést, hogy feltartottam, biztos sok dolga van.

- Jól gondolja. - érkezett ismét nem túl bőbeszédű válasz.

Den fél perccel később beülve kocsijába elégedetten nyugtázta, hogy mindent megtudott amit szeretett volna. Szerencsére semmilyen testi sérülést sem szenvedett a férfi, így nem igazolódott be félelme, hogy vagy összekötözve vagy már élettelenül talál rá. Ellenben az Ördög, vagy bárki is a kocsis, a lelkét a minden bizonnyal a hatalma alá vonva, a bábjává tette. Már csak abban bízhatott, hogy ez visszafordítható, melynek úgy döntött nyomban végére is jár, és visszaindult a parkhoz.

- Szóval az Ördög tényleg a részletekben rejlik. - bólintott elgondolkodva Den. - El kell ismernem nagyon jól alakítja.

- Kedves, hogy ezt mondja, csak egy valamit ne feledjen el. Amennyiben nem vagyok maszkos csaló, a szavai mögé látok. Csak azért dicsérte meg az alakításom, hogy eltitkolja valójában mit érez.

- Na és elárulja állítólag mit érzek?

- Félelemmel keveredő zavarodottságot, mert mióta itt ül mellettem, tovább erősödött riasztó gyanúja, hogy nem szerepet játszok.

Den néhány pillanatnyi csend után felelt csak.

- Érdekes gondolatmenet, sőt... Elismerem van benne igazság, de ez nem bizonyít semmit. Igen, nem zárom ki a lehetősét, hogy maga az Ördög, vagy pedig ember, akinek jó ráérző képessége van bizonyos dolgokra.

- Mindjárt visszaérünk. Van még kérdése? - váltott témát a kocsis.

- Csak egy kérés. Mutassa meg arról az engedélyét, hogy ilyen jelmezben közterületen fuvarozhat embereket pénzért.

- Természetesen kikértem az önkormányzattól. - érkezett a magabiztos felelet. - Hőőőő.... - állította meg a lovat, aztán a belső zsebébe nyúlva előhúzott egy okmányt. - Íme. - adta át széles karmozdulattal. - Természetesen emberi alakot öltve mentem be a hivatalba, és teljesen valósa a személyim, s a bejegyzett cégem is. Nyugodtan utána nézhet.

- Tehát mégsem az Ördöggel beszélgetek. - összegezte a hallottakat Den, miközben visszanyújtotta az okiratot.

- Megértem, hogy ezt szeretné, de ne csapja be önmagát. Százszor nehezebb dolgokat vagyok képes megoldani, mint egy teljesen valósnak tűnő, tisztességesen adózó embert megszemélyesíteni.

- Ezt sejtettem, azonban egy ember is hamisíthat okiratokat, ha elég ügyes. De nem tartom fel tovább a sort, mert lejárt bőven a három perc.

- Örülök, hogy találkoztunk máris. - nyújtotta kezét a kocsis sejtelmes mosollyal.

- Mivel csekély esély, de van rá, hogy mégis csak maga az Ördög, így kihagynám a kézfogást. Ellenben arra kíváncsi lennék, mire értette azt, hogy „máris”?

- Majd,ha eljött az ideje, rá jön magától. Bár visszatérve arra a mondatra, az „örülök” szó helyett helyesebb lett volna a „meglepett” kifejezés.

- Ami azt illeti mindent megtesz, hogy összezavarjon, de nem igazán jött össze. További nyugodalmas napot. - búcsúzott el Den, és faképnél hagyta az ördögi kocsist. Első dolga volt, hogy felhívta mobilján egy régi ismerősét, aki az önkormányzaton dolgozott. Megbeszélt vele találkozót holnap délelőtt kilencre a munkahelyén, aztán átadta magát gondolatainak.

„ Steven majd bizonyára jót nevet rajtam, mikor megmondom mért vagyok kíváncsi a kocsis adataira, de nem érdekel. Persze kitalálhatnék valami kamu indokot az érdeklődésem okára, de nem fogok hazudni. Tisztességes úton járva derítem ki az igazságot, mely,ha az, hogy az Ördög feljött közénk, hatalmas nagy a baj. Hamarosan érezhetem lelkemre gyakorolt hatását, hiszen hosszú perceket töltöttem a közvetlen közelében.

Az előző rész vége:

- Uram ön következik! - szakította ki gondolataiból a kocsis mintegy hat méterről felcsendülő érces baritonja, mire határozott léptekkel megindult felé.

- Amint elfoglalta helyét a szekéren, kezdetét veheti a pokoli színjáték újabb felvonása, amit persze csak képletesen értek, hiszen valójában szó sincs színjátékról. Az Igazság percei következnek. - tartotta szóval a kocsis már a néhány méter megtétele alatt is.

- Így legyen. - bólintott Den felülve a bakra, miközben erős késztetést érzett rá, hogy közvetlen közelről mélyen mellette ülő szemébe nézzen. Mintha csak valamiféle lelke mélyén ébredő sötét vágy parancsolta volna ezt, ám fel volt készülve ilyesmire a maszkos közelségének hatására, s azzal tudta le magában, hogy csak beképzeli ezt az érzést.

- Mielőtt elindulnánk, elmondom, amit minden utasnak el szoktam mondani. - folytatta a kocsis a társalgást komolyra váltva. - Amennyiben az adott ember mintegy két percnél tovább tartózkodik a közvetlen közelemben, úgymond megérintem a lelkét, csak persze ördögi értelemben. Egyszerűbben fogalmazva a sötét énje, mert mindegyikőtöknek van, felerősödik lelkében. Tehát vállalja az utazást?

- Volt aki leszállt már e szavak miatt? - kérdezett vissza Den.

- Igen, már néhány ijedős utasomnak inába szállt a bátorsága.

- Vagy inkább csak józanul gondolkodtak. Persze én is, de mégis az utazás mellett döntök. Tehát gördüljön a szekér. Az első kérdés helyett egy kérésem lenne, ha nem gond... -

- Gyí …. - indította útjára az eddig békésen álldogáló lovat a kocsis, csak aztán válaszolt. - Ha valamilyen emberfeletti dolgot szeretne látni tőlem, azt ne várja.

- Szó sincs erről. Mindössze azt kérném vegye le pár pillanatra a bal kezéről a kesztyűt.

- Á, szóval szeretne bizonyosságra lelni, hiszen mivel ez egy nem szokványos maszk, így a nyakamat is elfedi, s a valós testemből szemernyi rész sem látható. Nos, nem épp ide illő hasonlattal élve, ha levenném a kesztyűt, és fény derülne rá, hogy ténylegesen én vagyok az Ördög, mindenki fejvesztve menekülne a közelemből. A másik esetben pedig úgymond sötét varázsát vesztené a show. Habár jelenlegi felállás szerint is szinte biztosra veszik az itt lévők, hogy ember vagyok, de mégis csak ott motoszkál bennük az a bizonyos „mi van,ha mégse?”

- Sejtettem, hogy ilyesmit válaszol, de egy próbát megért. Az első kérdésem az lenne, mi a célja ezzel az egésszel?

- Természetesen az, hogy közelebb kerüljek az emberek lelkéhez, amire utaltam is a legelején.

- Igen, de mire megy pár száz emberrel?

- Akár eggyel is sokra mehetek, ha az idővel majd magas pozícióba jut az útmutatásomnak hála. Persze van egy átfogó célom is, de azt nem árulom el. Jöjjön rá magától, itt a helyszínen meg van rá a válasz , csak kicsit meg kell dolgoztatnia a szürkeállományát.

Az előző rész vége:

- Garantálom, hogy felejthetetlen élményben lesz része.

A kocsis utolsó mondata csak elcsépelt szlogennek tünt Den számára, ám pár pillanattal később, döbbenten tette fel magának a kérdést, és válaszolt is rá egyben.

”Mi van, ha igazat szólt? Akkor felejthetetlenül a lelkébe

 vésődik minden utasnak az a három percnyi idő, amit az

Ördögszekéren tölt, és akár gyökeresen is

 megváltoztathatja eljövendő életüket!”

 A Látomás mindezek után tört rá először, ráadásul úgy, akár egy hurrikán, apró falevélként ragadva el lelkét a valóságból, hogy aztán letegye egy másik világban... 

...Napfényes tavaszi délelőtt emberektől hemzsegő belvárosi téren haladt át egykedvű, sőt inkább unott arcot vágva. Hívást jelző mobilját előhalászta ballonkabátja belső zsebéből, és már kinyomta volna, mert ismeretlen számról keresték, de végül mégis meggondolta magát. Fogadta a hívást, de már nem tudhatta meg ki a hívó fél, mert a következő pillanatban eszméletét vesztve a földre zuhant. A Látomás teljes sötétségbe burkolózott néhány másodpercre, majd újra láthatta önmagát, ahogy feltápászkodik lassan a tér közepén. Körötte sehol senki, mintha köddé váltak volna az emberek, de ez még apróság volt ahhoz képest, hogy a tér körüli emeletes házak némelyike részben, de a legtöbb teljesen romhalmazzá „alakult át”, s a napfényes délelőttöt felváltotta valamiféle szürkés árnyalatú félhomály. Felemelkedett a földről, s ahogy lassan körbefordult merő döbbenettel az arcán, teljes valójában szembesült az új, rideg világgal. Túl a téren sehol egy jármű, sehol egy ember, és mindennek megkoronázásául a mindig lüktető, zsibongó városra totális csend telepedett rá láthatatlan, néma óriásként.

Egyet lépve előre a mobiljába ütközött a lába, s felvéve meglepődve látta, hogy működik, sőt a hívó még mindig vonalban volt!

- Jól van? - szólította meg egy női hang valahonnan a közelből, mire megperdült, de továbbra sem látott sehol senkit. A következő pillanatban a Látomás váratlanul szertefoszlott, s hozzá hasonló korú negyvenes nővel találta magát szemközt.

- Nem szeretnék tolakodó lenni, de nagyon úgy tünt nekem,mintha valami sokkhatás érte volna. - hallotta még távolról csendülően a szavakat, pedig csak két méternyire állt tőle megszólítója.

- Maga érdeklődött az előbb, hogy jól vagyok e? - kérdezte figyelmen kívül hagyva a nő megjegyzését.

- Ki más? Gondolom a maszkos férfi látványa viselte meg ennyire.

- Hát a kocsis kinézetre nem épp angyali teremtés. - próbálta humorral oldani zavarodottságát, mert a másik világ még egyre ott motoszkált tudatában, hiába nem akart egyelőre gondolni rá.

- Ez így van, de ha ennyire megviseli a látványa, nem volt jó ötlet idejönnie.

- Szó sincs erről, mindössze egy röpke időre elképzeltem, mi lenne, ha tényleg az Ördög jött volna fel a Földre. - talált rá egyfajta kibúvóra, ami rendben is volt a nő kapcsán, de önmaga elől hová bújhatna el?

- Igaz,ami igaz én is kevés riasztóbb gondolatot tudnék elképzelni annál, hogy köztünk éljen az Ördög akár csak egy napot is, ám,ha így tenne nem fedné fel a kilétét.

- Miért ne? Mi sokszor a legnyilvánvalóbb dolgokat nem vesszük észre. - pillantott Den a lassan távolodó szekér után. - Azt hiszem a legjobb lesz, ha folytatom a délutáni kis sétámat, és megpróbálom elfelejteni ezt a...

- Ó nem. - rázta a fejét a nő komoly tekintettel. - A félelmeinkkel szembe kell nézni, csak úgy győzhetjük le őket. Jelen esetben beáll szépen a várakozók közé, és megy egy kört az Ördögszekéren.

- Hát nem is tudom. Még fizessek is egy fickónak azért, mert a túl jól sikerült jelmezének hála kiráz a közelségétől a hideg?

- Mindössze kétszáz forintot, amit majd azért adjon ki, hogy ne legyenek rémálmai éjszakánként. Tessék, mindjárt vissza is ér. - mutatott előre. - Mindössze öt fuvar van még maga előtt, tehát jó tizenöt perc múlva már sorra is kerülhet. Sőt lehet hamarabb, mert vannak olyanok is, akik csak selfiet akarnak készíteni vele.

- Hát legyen, meggyőzött. - tárta szét a karját Den megadóan. - Tán ez egy vissza nem térő alkalom, hogy maga az Ördög lehet a kocsisom.

A következő utas a nő volt, így véget ért a beszélgetésük, ő pedig beállt a várakozók közé. Mással már nem elegyedett szóba a szűk negyedóra alatt, épp eléggé lefoglalták a saját gondolatai. Egyelőre a látomást úgy rendezte le magában, hogy bizonyára kis mértékű napszúrás, és az ördögi kocsis együttes hatására jelentkezhetett. A húga pszihodokiként tudna rá valami szakszót, de ez érdekelte most a legkevésbé. Sokkal inkább lekötötte leendő utazása, amit körötte mindenki csak egy jó buliként kezelt, még csak fel sem merült senkiben, hogy mi van, ha ténylegesen az Ördög jött fel a Földre? Bizonyára neki is így kéne állnia a dologhoz, de egyszerűen képtelen volt rá. A kétely attól a pillanattól kezdve befészkelődött tudatába, hogy meglátta az ördögi kocsist. „Mi van,ha nem téved és tényleg megmérgezi a közelsége az emberi lelkeket?” Amint felmerült benne ez a kérdés, legszívesebben kereket oldott volna a szekerezés elől, de végül mégsem tette. Bizonyosságra kell lelnie, különben élete végéig kísértené az önvád, hogy lett volna rá módja, de nem derítette ki az igazságot.

- Uram ön következik! - szakította ki gondolataiból a kocsis mintegy hat méterről felcsendülő érces baritonja, mire határozott léptekkel megindult felé.