Vajon mit?

Közösen írt versünk Ernst Ferenccel, a női-férfi párhuzam jegyében :)

BM:

Nekem mit jelent az asztal?

Anyám keze ebédre marasztal,

megterítve az otthonnal,

hogy ízeit elvigyem magammal.

De az én asztalom huncut,

neki másféle munka jut,

nem csak főzök s írok rajta,

pajzán pózhoz is jó fajta.

EF:

Nekem mit jelent az asztal?

Mást ősszel és mást tavasszal ,

mást egyedül könyökölve,

mást, ha családom vesz körbe,

 mást várva korgó  gyomorral

 mást zsetont dobva a korral

 haladva póker arccal

nem törődve a kudarccal.

BM:

Nekem mit jelent a sírás?

Női fegyver, mi lenne más?

Ezt gondolják a férfiak,

pedig szemeim mosom csak.

Belement valami azt hiszem,

ha bánat-szálka, hát kiveszem,

ha pedig öröm-tüske, akkor azért,

hiszen mindig van okom valamiért.

EF:

Nekem mit jelent a sírás?

Megláthatod, hisz minden írás,

mit papírra folynak könnyeim,

gyűröttre olvasott könyveim,

rendezetlen halmai felett

lelkemből csillant meg  jelet,

erősként is elgyengülni bírás,

cseppekbe fojtott sikítás...

BM:

Nekem mit jelent a folyó?

Horgászható, halat fogó.

Kinek Tisza, nekem Duna,

csacsogásból lesz a duma,

mert a pletyka olyan folyam,

amiben nincs semmi hozam,

kis patakból árad, terjed,

a sok rossz-nyelv erre gerjed.

EF:

Nekem mit jelent a folyó?

Ott lent, a parton élni jó,

kutatni mi, honnan ered,

s míg nézed sodrát merre megy,

mit hoz, s mit visz magával,

ahogy elandalít hullámzó dalával,

medrét formálva, ahhoz idomulva,

mint az elfolyó idő : belénk simulva...