szederfalu blogja

Átfutni miatta völgyön és hegyen,
Könnyet csorgatni egy érzelmes dalra,
Naponta ötször elsétálni arra,
Amerre együtt jártatok, hátha éppen
Ő is, és akkor szíved a torkodban dobog.
Mikor semmit nem kopott mosolya a képen,
Pedig már réges-régen adtál rá okot,
De türelmesen viseled el a nyűgjeit,
Ha fáradt vagy, hisztis, és Ő se fitt.
Vagy csak beleremegsz egy gondolatba,
Egész éjjel bámulod, hogy horkol,
Cserepes ajkát nyalogatva
Egy kósza "szeretlek" - et mormol.
Felhívod és órákig a semmiről beszéltek,
Majd másnap elölről kezditek az egészet.
Nem utálod már a negédes csacsogást,
Észre sem veszed a mézes nyálfolyást.
A szerelem gyógyszer, kávé és cigi,
Borfolt a lepedőn, vagy lédús kivi,
Kinek pöttyös bögre, kinek cukormáz,
Erről mindenki másképp magyaráz.

(Limmike : Válasz arra, hogy mi a szerelem és Barter: Ellen-Valentájn című verse ihlette)

2015. február 21.

… mereven nézek a semmibe,

kérdésemre választ keresve.

Ellobbansz bennem, mint száraz faág

és nehéz vagy, szétázott lódenkabát.

Csepegsz belőlem ki komótosan,

tapicskolok benned bozontosan,

gyerek ésszel, ártatlanul, lassan felfogva:

már nem vagyok a szerelem-buborék foglya…

Szívbillentyűimen sétál a hideg,

Tizenöt lépést csak, oda-vissza.

Elmondanám, de úgysincs kinek,

Szavam csak egy árva perc issza,

Mint krémes vajat a szikkadt zsemle.

Elmondanám, hogy a lelkem képzett,

Üthetik, törhetik, szúrhatják véresre,

S könnyeimből már fénylő tó lett;

Nem tudnak eltaposni soha!

Elmondanám, hisz itt vagy most velem,

Az este vidám és kissé ostoba,

Mert nálam a szíved és nálad az eszem.

De nem mondom el, mert jó ami veled van,

Vissza nem kérjük, örökbe adtuk.

Te vagy felettem, s én nem vagyok alattam,

Fair játékot űztünk, akkor is ha csaltunk.

/ tizenöt, perc, sétál, hideg, véres, tó, képzett, elmond, vidám, zsemle /

Szeretni sose késő,
de ő nincs itt,
hogy lecsókolja szerelmünk könnyeit...
Nehéz próba ez a lépcső,
azt gondoltam gyorsan veszem,
de csak újabb kérdéseken
csúszkálok, s nem tapadok oda.
Bizonytalanságom gondolat-verdes,
szárnyatlan pillangóm nem lelkes;
megyek, de nem jutok sehova.
Pedig semmi mást nem kéne tenni,
mint katatón  állapotban szeretni.
Elringatni magam, magam.
Kizárni a múltat  és jövőt,
hogy itt a mában érezzem őt:
tudattalan, de boldogan.
Nem tapad,
nem lelkes,
nem jut
és nem is tesz.
Csak szerelmes.

(Ez a vers tükrözi a jelen hangulati állapotomat, de tele van hibákkal, tisztában vagyok vele... túl sokat használom a nem, de és csak szavakat, valamint az utolsó pár sor, mintha egy másik vers lenne. Bár nem szokásom kijavítani amit írok, csak meghallgatom a tanácsokat, hogy legközelebb tanuljak belőlük. Most is ezt kérném. Esetleg pötyögjétek be az átjavított változataitokat. Köszi :)  )

A szív vihara lélek-ostor
Hámba fog és megöl sokszor
Gyémánt abroncs ha rákerül
A legerősebb se menekül
Tested már csak egy bőrláda
Érzésekkel telehányva
Mert a Hold az égbolt úrnője
Minden mást kivett belőle


/ szív,  vihar, lélek,  ostor, bőr,  láda,  égbolt,  gyémánt,  úrnő, hám /