szederfalu blogja

            Fiam

Jól vagyok, Anyu, ne sírj, minden oké lesz,

megoldom, nyugi!

Gyere haza, fiam, hadd segítsek neked!

Hisz nem lehet tudni,

egyedül megbirkózol-e vele?

Félresiklott benned a

megélhetési kalandvágy,

hiába lettél önálló, kócos

kisfiam.

Megfogott, majd ellökött a sors keze.

Gyermekkorod nyomait őrzi

még az ágy,

és a poharad is ott vár az

enyém mellett, hogyha hazatérsz,

csapvizet igyál, mert csak az

oltja igazán a szomjad.

Tudom, most kicsit félsz,

hogy mi vár rád, hiszen

újra idegenbe mész, de most csak

a rehab kínjai várnak.

Örülök, hogy hazajöttél,

fiam.

Adjanak más testet annak

a fekete zsáknak.

Anyám egyszerű asszony.

Három gyereket szült. 
Arra, hogy glóriát kapjon
esélye volt, mert sokat tűrt.
Azt mondta akkor, ötvenegy éve, 
hogy örökre és jóban-rosszban.
Most mégis mért néz az isten félre, 
mikor neki rá szüksége van?
Anyám csak még élni szeretne,
elültetni a dáliákat,
fodrászhoz elmenni egy évente, 
és nyaranta várni az unokákat.
Anyám nem szólt, ha apám ivott,
mert kenyérért küldte, de vodka is lett,
apám hőbörgött, ő viszont
csendben nyelte a könnyeket.
Egyszerű asszony, egyszerű élet, 
egyre kisebbé torzul a lepedőn,
ha volt is még vágya, semmivé lett,
kórlapja: gondolat-temetőm.
Kedvét morfiumban mérik, 
jajgat és sír, vagy alszik és nevet.
Az viszi fel őt az égig, 
mikor leszólnak érte, hogy mehet...

        Szederfalu (akrosztichon)

Szerelmes nimfaként, pajkosan,

El-elbújva verslábak között

Duzzogok kacéran, s ami van

Erényem, szabad szám mögött,

Rózsasziromként hull kezedbe.

Fog és vidd, illatozzon soká!

Aranypapírba csomagold be,

Legyen ott, mikor nem lesz hová

Utolsó utadon szíved temesd…

2015.március 16.

Most kedvenc sziklapadomon ülve írom neked e sorokat,

régen ültem itt eleget,

ha a baj már ellepett.

Most nincs baj, csak kis fájdalom.

Túlleszek rajta...tudom.

Fekhetnék melletted és várhatnám a hajnalt...

hogy a nap fénye arcodon csillanjon épp...

talán el is küldenél... mert csak rossz, ha jót teszek neked...

Én értelek.

Bárcsak éreznéd, hogy jó neked...

Csak belülről fázom...

Csak magam vagyok- a megszokott társaság.

Csak hangod dallama, mely bársonyos melegével itt talál.

Jó nekem, mert innen látok mindent, mit akarok,

bár talán szerelmet neked nem adhatok...

Álmomban kő voltam, melyet tenger koptatott,

 aztán meg tenger, mely mindent elragadott,

s végül kőtenger csupán... kopár sivatag,

melyben ember nyomot nem hagyott.

Várom barátom a hajnalt...

őt láthatom mindig.

Most is időben érkezik, nem késik...

fény jelzi jöttét.

Szeretem, mert igaz ...

Bármely káprázatos város fénye elbújhat mellette ...s

melletted is ...

Így igaz...

Belém bújt egy vörös ördög,

kobold ő, az a kis rosszcsont,

aki sosem fogy ki  a kérdésből

és képes felgyújtani egy otthont.

Felemészt a kíváncsiság,

és folyton a tűzzel  játszom,

mert gyakran találok olyant,

ami összetöri egy-egy álmom.

Hibáimból nem tanulok,

pedig próbálom erősen,

de ahhoz, hogy lenyugodjak

többször el kell kövessem.

Olyankor jó lenne nekem is

láthatatlanná lenni;

érted-e, hogy nem akartam mást,

csak mindenkit szeretni…