Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Árnyékban az elme
szederfalu• 2016. február 29. 18:24
Némán üvölt az éjszaka,
testem üregein áthatol
félelmeim keserű szaga.
Változom, de csak másnaptól.
Új maszkot teszek fel. Egy lapra
mindent, vagy semmit. Homokszemek
lassan peregnek könnyek helyett.
Szív nem pulzál, csak ráng és sikít.
Árnyékban az elme, őrület,
mi idegembe belesimít.
Józanész reszketve szendereg.
Aggódásból kevert vakolat,
kemény páncél, szülői szigor;
árnyéka vagyok csak magamnak.
Tudom a halandók meghalnak,
hiszen nem bírja el a világ,
és csak gyermekből lesz barkaág,
így születve újjá örökre,
friss, tavaszi szélbe temetve…
szederfalu2016. március 2. 17:45
@baramara: köszönom Mariann :)
baramara2016. március 2. 16:26
"Józanész reszketve szendereg.
Aggódásból kevert vakolat,
kemény páncél, szülői szigor;
árnyéka vagyok csak magamnak."
Erős vers... átéreztem.
szederfalu2016. március 1. 20:02
@BakosErika: @Bugatti350: Köszönöm, talán sikerült kifejezni, amit mostanában érzek....
Bugatti3502016. március 1. 18:40
Árnyékban az elme, őrület,
mi idegembe belesimít.
Józanész reszketve szendereg...... itt megáll a józan ész! ...
BakosErika2016. március 1. 18:21
Némán üvölt az éjszaka,
testem üregein áthatol
félelmeim keserű szaga...
Ütős és jó.