Amikor elsodor a hullám

Elsodortak a hullámok, betemettek. Túlságosan hatalmasra duzzasztotta őket a sors szele. Haragra gerjedt, és tombol. Közben nem törődve az általa okozott hullámok pusztító erejével.  Az évek során megtanultam úszni. Már régóta nem csak sodródom a vízzel, hanem kezembe vettem az irányítást. Most mégis elhatalmasodott rajtam az ár. Fárad a karom, miközben cipelem a múltból hozott pakkomat. A csomag már sokkal kisebb, mint volt. Megtanultam elengedni azokat a dolgokat, amiket el kell. Csak az van benne, ami mindenképp szükséges, de lehet megbújva mégis rejtőzik benne még felesleges súly. Ha túlélem ezt a nehéz vihart, akkor újra átnézem, és megszabadulok mindentől, ami felesleges erőfeszítést igényel, ezáltal megnehezítve az életem. Most viszont úsznom kell. Ahogy erőmből telik. Mikor végleg érzem, hogy erőm elhagy, körülnézek. Azt látom, hogy nem vagyok egyedül. Sokan próbálnak segíteni. Ki bíztatással, ki azzal, hogy kötelet dob felém. Nem vagyok egyedül, és ez mindennél többet jelent! Valamint megtanít arra, hogy ha éppen szélcsendes vizeken evezem, nézzék szét és én is tartsak magamnál egy mentőövet, hátha szüksége lesz valakinek rá. Ezzel a gondolattal együtt új erő ébred bennem, és már látom a viharból kivezető utat.