Gondolatok, versek

szebireka•  2022. április 12. 15:05

Anna néni

Esős reggelre ébredtünk. Bár ebben a tengerparti városkában nem ritka jelenség ez. Már három napja egyhuzamban szakad. Szombat van. Ma nem dolgozom. Csak ülök a nappaliban, és az utcát bámulom, ahogy ilyen időben szoktam. Halk, kopogó lépteket hallok. Ismerős ritmus. Hallottam sokszor. Már tudom anélkül, hogy kinéznék, Anna néni közeledik. Minden szombat délelőtt elsétál a házam előtt, egy csokor virággal a kezében. Lemegy a közeli stég végére, és a tengerre mered. Hosszú percekig áll csendesen. Aztán a vízbe dobja a virágot, és hazabattyog. Emlékszem, mikor gyerek voltam, sokszor néztem őt, ahogy a deszkákon ácsorog, és nézi a semmit. Akkoriban még órákat töltött ott. Ma már nem bír annyit. Megöregedett. Most is ott áll a fekete esernyője alatt, és ki tudja, merre szárnyalnak a gondolatai. Ősz haját fújja a szél. Szoknyája már megfakult. Visszagondolva fiatalabb korára, csupa üde színeket viselt, pirosat, égszínkéket, rózsaszínűt tele virágokkal. Gesztenyebarna haját kiengedve hordta. Néha egy szalagot is tett bele. Gyönyörű nő volt hajdanán.

A múlt szombaton kint ültem a teraszon, amikor erre járt. Kedvesen intett, rám mosolygott és tovább haladt. Leült a stég végében a padra, és észrevettem, hogy többet időzött, mint eddig. Kimentem utána, hogy megkérdezzem, nincs-e baj. Könnyes szemmel rám nézett és ezt mondta:
- Voltál már szerelmes, édes lányom? Úgy igazán? Én voltam! A mai napig az vagyok. Egy sudár katonatiszt az én szerelmem. Épp ma van 40 éve, hogy elindult a háborúba. Lelkes volt, és büszke. Igéző barna szemeivel megbolondított. Azt ígérte, ha vége a háborúnak, akkor velem fog élni. Féltettem nagyon! Eleinte hetente írt. A szombat reggeli postahajó mindig hozott valami hírt róla. Tudtam, merre jár. Sosem feledkezett meg rólam. Imádkoztam is a Jóistenhez, hogy hozza Őt haza nekem épségben. Négy évvel később azonban a postahajó rossz híreket hozott. Amikor tengerre szálltak, elsüllyesztették a hajójukat, és Őt nem találták meg. Sem élve, sem holtan. Azóta minden szombaton 10 órakor itt várom a postahajót, hátha végre jó híreket kapok. Sosem adtam fel a reményt, hogy újra lássam. - Lassan felállt, a tenger felé fordult, és beledobta a csokrot. Nézte, ahogy elsodorta a hűs áramlat, egészen ki az öbölből, ki a nyílt tengerre. Aztán ismét rám nézett, mosolyra húzódott a szája, és így folytatta: - Tudod, mi a csodálatos a szombat reggelekben? Az, hogy újraéleszti a reményt! - Megszorította a kezem, majd hazaindult.

 Anna néni még mindig ott áll a stég végében, ködös tekintete a horizontot fürkészi. Nézem ezt a hajlott hátú öreg hölgyet, közben azon tűnődöm, vajon merre járnak gondolatai…

szebireka•  2020. január 20. 12:02

Amikor elsodor a hullám

Elsodortak a hullámok, betemettek. Túlságosan hatalmasra duzzasztotta őket a sors szele. Haragra gerjedt, és tombol. Közben nem törődve az általa okozott hullámok pusztító erejével.  Az évek során megtanultam úszni. Már régóta nem csak sodródom a vízzel, hanem kezembe vettem az irányítást. Most mégis elhatalmasodott rajtam az ár. Fárad a karom, miközben cipelem a múltból hozott pakkomat. A csomag már sokkal kisebb, mint volt. Megtanultam elengedni azokat a dolgokat, amiket el kell. Csak az van benne, ami mindenképp szükséges, de lehet megbújva mégis rejtőzik benne még felesleges súly. Ha túlélem ezt a nehéz vihart, akkor újra átnézem, és megszabadulok mindentől, ami felesleges erőfeszítést igényel, ezáltal megnehezítve az életem. Most viszont úsznom kell. Ahogy erőmből telik. Mikor végleg érzem, hogy erőm elhagy, körülnézek. Azt látom, hogy nem vagyok egyedül. Sokan próbálnak segíteni. Ki bíztatással, ki azzal, hogy kötelet dob felém. Nem vagyok egyedül, és ez mindennél többet jelent! Valamint megtanít arra, hogy ha éppen szélcsendes vizeken evezem, nézzék szét és én is tartsak magamnál egy mentőövet, hátha szüksége lesz valakinek rá. Ezzel a gondolattal együtt új erő ébred bennem, és már látom a viharból kivezető utat. 

szebireka•  2019. február 21. 10:38

Testvérek

Kora reggel civakodnak,
álmoskásan botladoznak.
Gonoszkodnak, ármánykodnak,
egymásra csúfokat dobnak.

Egész estig így megy köztük.
Felváltva hullik a könnyük.
"Nem én voltam, ő ütött meg!"
"Nem is, inkább maradj veszteg!"

Eljön az est, lefeküsznek.
Esti mese köré gyűlnek.
Összebújnak, úgy pihennek.
kéz a kézben, úgy figyelnek.

Csillogó kis szemük sarkán,
két kis testvér puha arcán,
meglapulva a szeretet!
Anyai szívet melenget!
2019.02.21.

szebireka•  2017. július 11. 13:37

Tavasz

Sugaraid melengetik a hátam,
indulásra serkented a lábam.
Rügy pattan a hatásodra,
Fát varázsolsz virágosra.
Úgy vártalak, hosszú volt a tél.
A szív is immár tavaszt remél!
Kikelet, örülök, hogy itt vagy!

szebireka•  2017. április 24. 15:43

Búcsú a téltől

Költözés előtt állok. Nehéz döntés eredménye. Mennék is meg maradnék is, de fájdalmas lenne maradni. Ezt hozta ki belőlem.

Búcsú a téltől

Szétmorzsol az élet
porrá zúz.
Lehet a szív téved
mi hozzád húz.

Eszem súgja meneküljek.
fussak messze.
Szívem kér, hogy melléd üljek
minden este.

Lelkemen sebek égnek.
szívem vérzik.
Mikor lesz vége a télnek?
Hóban járok térdig.

Nem látom a tavaszt még,
hol a kikelet?
Arra várok én már rég,
de a fagy kinevet.

A napsugarak melengetnek
olykor-olykor.
De dermesztő szelek jelentkeznek
pontban nyolckor.

Mire végre felengednék,
kiolvadnék.
Szívre szívvel felelhetnék
mosolyognék,

újabb felhők jönnek fölém.
Havat hozó,
szürke, nehéz, tömény,
fájdalomból táplálkozó.

Ígéretét tavaszodnak látom,
folyton hallom
de nem más mint egy álom.
Mindig alszom.

Ha igaz ébredésre vágyom,
új kezdetre.
Ajtómat be kell zárnom,
nyitni mást reggelre.

S ha egyszer majd tavaszt
ígérsz nekem.
S új rügyet fakaszt.
Hát legyen!

De ne kérd tőlem: Ne menj!
Ne marasztalj!
Csak arra kérlek engedj,
s vigasztalj.

Felolvasztok minden jeget,
összes fagyot,
mi még mindent befed.
Valahány sarkot.

Ha végre nyárba fordul
bennem a tavasz.
Fogam már nem csikordul.
Nincs több panasz,

majd akkor kérj: Jöjj vissza!
Akkor várj
szíveddel, mi már tiszta.
Kívánj!

Nyaramat megosztom veled,
melengetlek!
Gyomrom újra remeg,
többé nem eresztlek!