szavak gyűjteménye

Álomlepel

A napok éjszünettel szállnak
túlvilágba, nappalok és múzsa
csókolt esti látomások,
Enyhülést hoz ágyon,
Ne mondd, hogy nem sok!
Az ősök is hogy bírták,
Mielőtt átadták a stafétát,
Szunynak, és mienk a világosság,
Ahol fürdve orcánk,
Gyűlő szarkalábát,
És ahogy a metró köpi az embert
Mi töltjük a hézagot fel.
Az életünknek bizony ez egy ára,
Míg vagyunk, kopunk, s beesünk az ágyba,
Esténként így közeledünk Isten országába,
Van elég harc ezen a világon,
Jó hogy végén béke: pihentető álom.

Most letehettem volna
egy káros szokásomat,
Ha nem szólnak utánam:
Fizessek számlákat!

Addig ment valahogy,
Míg nem jött eme gikszer,
Fizetek ha tudok,
De leszokni már nem kell.

Kapaszkodok ebbe
az utolsó fűszálba,
Előbb a sors enged,
Én majd őutána...

Ne legyen a szobám
szűkös sötétzárka,
Kell bele a világ,
Ha nincs is meg az ára.

Majd nemdohányzok egyszer,
Amikor nem a hajam tépem,
Bennem van a kényszer,
Hogy kifogással éljek.

Ülök a szobában a kutyával ketten,
Kiégett egy körte, sötétebb lett minden.
A környezet csupán igény nélkül ragyog,
Itt se szomorú, se boldog nem vagyok.

Elköltözök lásd majd, a kutyámat viszem,
A lom, mi marad, már nem nagyon kell nekem.
Ha nomád a lét, gyökerek nélkül a jó,
Egy kevéske vacak, könnyen mozgatható.

Nem számít hogy hónap kezdete, vagy vége,
Lesz kutyafuttató, lesz majd villanykörte.
Itt a fejben minden tervbe van már véve,
Én nagysoká szakítok, de akkor örökre.

Ha nincs akkor vedelni kell,
Leszek avítt ócska közhely,
Leszek sarkon ténfergő kurafi,
És bedőlök az árokba aludni,
Nem számít mit fognak mondani.
Ha jót akartok hagytok vedelni!

Engemet ti ne szedjetek össze,
Sír a lelkem nem veszitek észre?

Sajnálat nem kell, adjatok borokat,
Aki szeret engem csendben bólogat, 
Az egyetlen ki méltón borogat
- megitat.

Keresem a halált. Asszonyok sírása
nem sorompó, csak aláfestés az ivásra,
Él az ember saját szakállára, 
Mérkőztem a léttel, lettem dögrovásra,
És mélységi búvárként kutatom,
Hogy lehet átjutni a napon?
Nézd: mindenkinél alább adom,
Miért legyek ember, ha egyszer ihatom?

Szeretnék magamban lenni,
Egész nap csak aludnék,
Jó lenne hibernálódni,
Hol nem kelt folyton szükség.

Fagyva, míg a többi él,
Dolgoz, pihen, kacag meg sír,
Míg egyszer majd végetér,
S a tömeg helyén csupa sír.

Ha elmúlt a hiábavalóság,
Mit földi létnek hívnak,
Ha lenne közeg ismét rám,
Kiolvaszthatnának.

Felborulna kapszulám,
Kiesne a testem,
Meglenne a biztonság,
Mit mindig kerestem.

Nekem pusztán teher volt,
Ez a sok-sok ember,
Bennem se lelt sok hasznot,
A lét kit mellém rendelt.

Nem kell nekem senki,
Zsémbelek egy párat,
Így megyek aludni,
Egy éjet, nem százat...