szavak gyűjteménye
VersRövidek
Testen kívüli létezés
Mennyivel többek vagyunk
A hús börtönénél
***
Kávétlanul visszaomlunk
Leszünk újra unott magunk
Teng-leng szürke hétköznapunk
Fizetésnap, felvirradunk
Hiszen ismét kávézhatunk
***
Felenged az avítt jégtakaró
Olvasztottból a sajt ami jó
Nem sarkainál a földgolyó
Ha kiönti fagyott rémeit a hó
Ősbacilust bír-e panellakó
Vagy ismét csámcsoghat a híradó
-Megfontolandó-
***
Ha nem ad az élet, alkoss
Alkoss sötétet világost
A játszmát élőben elvesztve
Tollal vehetsz még revansot
Jobbágy Budapesten
Ismét jártam Budapestet
Honnan kizárt az üres zseb,
Láttam újra sok lányt, szépet,
Ahogy utcán végiglebeg,
Az emberek sokadalma
Kapaszkodik telefonba,
Az Alcatelem száz éves,
Legalább nem érdeklődnek,
Egy ruhát hordok, de tényleg.
Mindenki csak siet, siet,
Hogyha erre szemük volna,
-Mert azon is a maszk rajta-
Öröm ülne fővárosba',
Hisz akié Buda meg Pest,
Nem érzi a kies ürest...
Jó volt látni, de vár a ház,
Hol a röghöz kötés tanyáz.
A zárkózott és a bolt
Elfogyott az olaj,
Ettől tartottam,
Pedig olyan sokat
Tartalékoltam.
Ismét ki kell menni
Az emberek közé,
Ismét fel kell venni
A maszknak közönyét.
Vajon megóvhat majd
A paranoiától,
Hiába nem bántanak,
Ha a fülem lángol.
Nem vagyok tehetős,
Így magam vásárlok,
A félelem erős,
De az éhség nagyobb.
Megpakolom hátam
Amennyit csak tudok,
Talán nem kell mondjam:
Introvertált vagyok.
Nem akarok kimenni,
Otthon vagyok jól,
Nem kell nekem senki,
Csak nagyon muszájból.
Sebzett szárny
Voltam szabad madár égben,
Magas röptöt adott szívem,
Elérhettem felhők alját,
Szálltam ahogy akkor szokták,
Mikor fészek szűkössé vál,
És hívja őket fenti világ:
Ahogyan az madárszokás.
Az embertörvény fogott meg,
Korlátlanság, nesze neked,
Először a szárnyam metszik,
Hogy a szívem is betegszik,
S a szabadság lett gyertyaláng,
Nem pislákol át éjszakán,
Falak között ad fényt csupán,
Röpképtelennek ez ami jár.
Nekem ennyi, nincs tovább,
Becsuktam a kalitkát,
Büszkeségem porba omol,
Tövig rágott már minden toll,
Magány, takarj engemet,
Ne lássák a csonkot meg,
Voltam szabad, száll az ének...
Kértük ezt a világot?
Kértük ezt a világot?
Valami maradt ott fent,
Sírhat ember, angyal,
El vagyunk választva,
Semmi sem vigasztal.
A hiány lassan pusztít,
Mi eszünk, a világ fal,
Felöltenénk szárnyunk,
De túl soká marasztal.
Visszafogják kezük
Odafent a jónak,
Várjál, várj egyre csak,
Eljön még a holnap,
Addig félörömök várnak,
Meg elkendőzött bánat.
Az ember egy korlátozott
Joga fosztott állat,
Egyszer le lesz tudva,
Az égiek már várnak!