Hogy van-e Isten?

liketorn•  2020. október 25. 19:16  •  olvasva: 221

Valami volt, lennie kell
Minden érzet, sejtés előtt
Ami e világot adja,
Valahonnan csak létrejött:
Itt egy érv, cáfolatlanul
Létezik `természetfölött`-
A nagy ősrobbanás mögött.

Rettenetesen ősrégen,
Egy magból pattanva széjjel,
De a fénynél sebesebben
Kitágult, alakot kapott,
Gombaként elszaporodott
Az anyag és határai.

A tudomány eddig jutott,
A többi csak jósoltatott,
A vallás és a szemlélet
Mégis egy utat járhat meg,
Nem mondom, hogy van tervezve,
Nem kell hozzá hiszekegy se,
Csak annyit kéne felfogni,
Semmiből nem lesz valami,
Az anyagunk másvilági.

Ami meg katalizálta
Ezt a szuper matériát,
Erőt vett a fizikumán
Hogy legyen belőle világ,
Egy egész organikus rend
- Máshol pedig tán másmilyen -
Véletlenre nem foghatjuk,
Pusztán mert még nem voltunk ott.
Van itt örökebb valami
Ahonnan jött túlontúli,
Ezzel kár is vitatkozni,
Meddő természet a semmi,
Nem fial, csak terpeszkedik,
Mi vagyunk a LÉT álmai.
Így gondolta el valaki,
És tett is, eredő erő,
Mi ily hatalmas, hogy lehet
Tudatra és célra képtelen?

És ha mégis csak véletlen:

Ha van örök, lakója van,
Ki bóklássza túl az időn
Eme felső étereket,
Ha nem volt az, Istenné lőn,
Végtelen esélye volt rá,
Ez a határ nélküli lét,
Tapasztalás tette Úrrá.
Mi is lám, hogy kifejlődtünk,
Pedig ez még szűkös börtön.

Annak, kinek hona véges,
Ne kétkedjen, hanem értsen!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

liketorn2020. október 27. 18:23

Az örök kitáguló - egy pontba visszahúzódó cilikusan megújuló univerzum
képe lehet még normális indok, hogy Isten nincs mögötte:
https://9gag.com/gag/a6KeDze
Nagyon érdekes!
Ha rettenetesen sokszor születik és roppan össze az univerzum
természetszerűleg, nem kell indokot keresni benne. Viszont semmi sem
örökmozgó, ember nem tudott építeni olyan gépet még. Minden mozgással energiát veszít, ergo leáll egyszer minden. Kivéve az örökkévalót, mi nem
ismer elmúlást. A határainkon túl létezik ilyen, ez az őseredet. A semmi
ellentéte. Alfa és omega...

Mikijozsa2020. október 27. 07:51

@liketorn: igen így van bűntudat - nagy terhe főleg ha tudomást szereznek hogy a pápabrigádja találta ki a maszkolást is, kísérleti fázisba tettek minket, meg y virtusduma, oltásra készülnek, jó hírem van előbb a politikusokat nyírják ki, mert ugye tudjuk ha már irányítható lesz a humánbébi, akkor rájuk szülség már nem lesz, meg-aztán olyan génekre van kereslet, akik évszázadok óta dolgoztak, tehát mozdítottak is előre fejlődést, munkabírásuk elfogadható, stb, csak mondtamv alamit

liketorn2020. október 27. 05:21

@Mikijozsa: Sok van a számlájukon, ez tény, azért is szánni kell őket, hogy a vallásuk ilyen alapokon nyugszik. Meg az örökös bűntudatukért, mintha mindig jóvá kéne tenniük valami keresztbálvány-őrszem előtt elkövetett bűneiket. Ugyanakkor van jó oldaluk is, az embereknek erőt adott hogy elviseljék ezt a földi sirámot, hogy 16 órát dolgozzanak vért izzadva a földeken. Zabkása vacsiért(amit mi már meg se tudnánk enni) meg a földesúr kedvéért, ki vitte asszonyaikat az ágyba első éjszaka jogára(és nyilván utána is). Látod, vannak még igazságtalanságok másutt. Továbbá a jó katolikus bár bizarr, többnyire ártalmatlan teremtmény. Meg vannak toldozva-foltozva. A pogányoktól, istentelen emberektől kell félni!

Mikijozsa2020. október 26. 13:42

@liketorn: szegények miközben a pápa a bankárosok főnöke :) egyébként fülünkbe jutott, csak kérdés h megakartuk.e hallani, hogy levelet adott ki pápaelvtárs, miszerint az indiánok nem emberek lehet irtani őket, stb, na mindegy egyesek szerint ez is csak pletyka, mint annyi más emberellenes bűn is elhanyagolható esemény vo, holokauszt miegymás, magyarnép szétszakítása trianoni nonszenszek, vajon mennyire áldásos hinni, fel kéne mérje valaki

liketorn2020. október 26. 12:58

@Mikijozsa: Ez elég zord. Szegény katolikusok így is elég szerencsétlenek már :)

Mikijozsa2020. október 26. 12:23

@liketorn: isten van de nem az amit a templomokban imádnak Ő VALAKI , nem valami, persze vannak elképzelések, de csak annyit tudunk tapasztalni róla hogy lelkiismeret által szól hozzánk a többi csak képzelődés

liketorn2020. október 26. 11:41

@Mikijozsa: Az jó, mert neked, és rád reflektálva írtam egyébként🙂

Mikijozsa2020. október 26. 11:17

szerintem van isten és van érdekhit róla, kicsapódott az emberiségből egy csoport, akik jól megélnek abból hogy van isten, kinek nevében lehet háborúzni, kamatot szedni, kilakoltatni, megosztani az embereket pogányokra és hívőkre, de a hívőségen beül is nagy az ellentét ez református amaz baptista, meg metodista..másik más a harmadik ateista, adj uram értelmet :) jól keresnek a papok de még hogy - jó a versed szépen ki lett dolgozva - kíváncsi vagyok tudnád ezt egy második résszel folytatni, mert ez a téma ennél sokkal sokkal több, gratula a vershez

liketorn2020. október 26. 10:47

@okeanus: Röviden, úgy értem 'tételezzükfelhogy' van öntudata az örökkévalónak. És tessék, megkapod Istent, így jó?

okeanus2020. október 26. 04:59

@liketorn:
Ezek szerint az öntudat az nem örök? És milyen volt, amíg nem ruháztunk rá öntudatot? Akkor is teremtett, vagy csak azután, hogy mi megteremtettük?

liketorn2020. október 25. 21:56

@okeanus: Zavarosan lehet, de az az egyik közlendőm hogy van egy abszolút ahonnan minden származik, az ÖRÖK. Ha öntudattal ruházzuk fel, megadtam a választ a kérdésedre.

okeanus2020. október 25. 21:43

1.a tudomány módszer; a világ megismerésének csak az egyik lehetséges útja
2. a hit az a belső meggyőződés, hogy már megismertük a világot
3.ha el is fogadjuk, -Szent Ágoston után isz, IV.sz. - hogy isten a világot a semmiből teremtette, akkor is ott marad a kérdés; és istent ki teremtette és miből?