Háládatosság

Emberke még, de a végzet
Ábrándokból rúg ki minket,
Ahová befészkeltünk már;
Lehet mint anyaméh, sötét
Ismét. Végül is e világ
Kitermeli saját hasznát,
De minden morzsája adósság.
Én letudtam magam dolgát,
De szerettem bár óvhatnám,
Hiszem, van gondviselés ám:
Jótettekkel kiváltották.

Finánc, árvíz, rút kórság, baj,
Az ördög leleményes egy faj,
Megleli hol vagyunk esendő,
Élet munkája? Egy esztendő,
És ha végleg beborul,
Ki a barát, kiderül!

Alapvető szükség, éget,
Hogy világot adjak neked,
Míg van bennem pici élet,
Nem feledlek el tetéged,
Bő esztendő, szűk esztendő,
Mit adtál, nem megvetendő,
Mikor nincsen, adatik,
Hálás leszek a sírig...