Dzsungel

A tömör zöld nyúl, szinte ásít,
Titokba fúrva ablakait,
Ahol emberfia prédaállat,
És a dzsungel fája rácsnak -
Nem csak hogy bent, kinttartson,
Két külön fajt, rendszert, káoszt,
A kettő együtt nem vegyesül;
Tudta maki, otthagyta végül,
Egy ideig jó ismerős volt,
Bár törvény, legjobb szomszéd: a holt,
Rá is lépett a vad gyengéjére,
Merthogy annak nincs sok őre,
Aztán közvetve-közvetlenül,
Embermód meghágta gyehül,
És nem siratják már a fákat,
Sivatag gyűl lábnyomukban,
Abban meg nincsen sok élet,
Tigrisé, de majomé sem.