megadott szavak 2
Szerelemcsontvázdiák szerelmünkről
örvenditek, csipeszes, csácsog, csontvázdiák, csipkegallérban, Belzebubra, költő-vitéz, kátránnyá, aranyaim, vetkezem
csontvázdiák szerelmünkről
költő-vitéz kellene legyekolyasmi mint Arany. tehetséggel megáldottnem ily haszontalan.vagy dalos madármi csácsog és énekétől olvad a táj.de csak magam vagyok.aranyaim kócos, suta szavakha papírra vetem Belzebubra...mind oktalan.kevés akár kátránnyá olvadó aszfaltban a tartásvagy túl csicsás, mint madeira csipkegallérban egy óvodás ballagás. enterek és shiftek közé szorult lebegő szövetcsipeszes szabadon: lélekrege? betűk. örvenditek-e ha veletek róla írok? vagy érdektelen? belőletek ezer van... és születnek sorokszerte földön egen értőbb írástudók tolla nyomán...költő-vitéz kellene legyekhogy megmutassam versben szerelmünk csontigvetkezem, mint más isde nem. ami a miénk már legyen örök talány... nem baj ha nem őrzi verscsak pixelhibás diák
ködfátyol(t) visszhangzik
bíborban, esendő, légvárból, tündérek, habkönnyű, visszhangzik, mesében, pillangó, szivárvány,ködfátyol
ködfátyol(t) visszhangzik
a folyóra löttyent bíborban úszik el a hajnal
és tündérek habkönnyű léptein jár a fénysugár.
a móló alatt még alszik a csend
és ködfátyol(t) visszhangzik a táj.
szivárvány suhan el a pillangó szárnyán
és a légvárból álom most fénylő realitás
kéz a kézben lásd elférünk minden mesében
s az esendő világ vad zaja oly távoli már
belerezzen a semmibe
elhervadt, nyírfák, elbúsongó, lelkem, rezzen, szél, semmibe,fuvallat, verőfény, kóborol.
elbúsongó verőfény kóborol a szirt felett
s mielőtt belerezzen a semmibe, még
estet retusál a tájra.
elhervadt pipacsok jaját zúgja
nyírfák ágai közt a szél, dalára
nem felel madár ( pedig a vihar messze már).
csend van. lassan a fuvallat is elpihen.
mélyül a tér...mindenben és mindenen.
egy kóbor tincset simítasz el arcomból s már
kezed kezemben. lelkem... lelkeden.
Sad Piano Song 19
idő-töltés
Elhervadt, nyírfák, elbúsongó, lelkem, rezzen, szél, semmibe,
fuvallat, verőfény, kóborol.
Idő-töltés
Anód…ion …fel és el
Emelődik a lélek
Szirtek fölött suhan a szél
Elbúsongó verőfény keretezi a lelkem.
Kezed kezemben, sétánk körül
a visszahúzódott ár nyomai
( nehezült sár …percnyi mély …csendek )
Kerítéslécen, nyírfák törzsén, s mohás köveken…
Nézd! Elhervadt az idő.
Fuvallat viszi szét a semmibe
Terekre rezzen és csillagfénnyé foszlik
Kóborol…eltéved ..sír ..s a vízen mint tekintetünk
…elnyugszik
aznap azt akartam hogy meggyűlölj
- szenderegni, könny, úgysem, parázs, kereslek, gyűlölj, csendülnek, szikrázó, remény, tévedést -
hát eléd hordtam életemből minden tévedést
s látni hagytam mi bennem 'csak' ember...és
tekintetedben mégsem találtam
parázs megvetést.
pedig az ''elmondom,
aztán úgysem kereslek!''
még bennem is megfordította a kést.
mégis...szemed tiszta mosolytavában
sehol nem láttam vádat
sem erecskét, amit majd ha ideért a:
' már úgysem látnak'
patakká könny duzzasztva, arcod puha vonásait torzulásig mossa.
''szenderegni hagyhatná benned Isten a reményt'' sziszegtem
vagy legalább azt a szikrázó fényt
borítaná árnyék mi most úgy ül ajkad szegletén, azon a kis mosolyráncon
( jaj hogy szeretem...a csendek csendülnek mikor látni engeded )
mint harmatcsepp a felfeslő virágon
s szótlan kérdésedre
halkulva feleltem: igen. így szeretlek.
s te így (is) szeretsz ....?!
aztán csak némán kezedbe tettem kezem
legyen hát örökre tied.