Lét-kérdések
Eszmélet II.
Tudom milyen az, amikor álmodban átéled a tökéletes kapcsolatot, Vele,
és az ébredés után még a fejedben keringenek az érzések, majd
néhány pillanat és az eszmélet úgy hat rád mint egy csobbanás egy hideg vizű tóba.
Tudom milyen az, amikor néha az ébrenlét folyamán, egy-egy elmélyült pillanatban, hirtelen
rádtör egyfajta meleg tökéletesség, a mély szeretet és összetartozás érzése,
Majd hirtelelen tovaszáll, és nem tudod mi idézte azt elő, honnan jött és hová lett ily hirtelen.
Tudom, mert én is ezt érzem és keresem már nagyon régóta.
Vonzalom és szeretet
Arra is rájöttem már, hogy az ember fiatalabb korban valamiféle feltétlen, elementáris vonzalmat érez és mivel még fejletlenek bizonyos érzékei,
ezért csak ilyet érezhet. Később azonban kialakulnak az elvárásai, és ezzel tompul az a rózsaszín-szemüveges látás, amivel korábban szemlélte a világot.
Viszont a legtöbben talán összetévesztik a dolgokat és még mindig azt a korábbi vonzalmat keresik, holott ezen a szinten a szeretet már egy magasabb értékrenden alapszik,
és többnyire inkább a törődés, kedvesség, figyelmesség és az odaadás táplálják.
Biztosan boldogok a lelki szegények?
Az ember szereti lebecsülni az ellenfelét, mert ezzel megszerzi a győzelem, az irányítás és valamiféle mindenhatóság mámorító érzését.Az élet alapvetően nehéz. Sok a megválaszoatlan kérdés. Amikor nem elemzünk, hanem azt mondjuk hogy az élet egyszerű, akkor ezzel a szőnyeg alá söpörjük a kérdéseket, mintha azokat már megválaszoltuk, vagy megoldottuk volna.Az igazság valóban egyszerű. Istennek. És valóban itt van a szemünk előtt, csak nem látjuk, mert nem figyelünk eléggé a részletekre, azaz nem elemzünk.
Konklúzió:Nem vagyunk istenek, ezért elemeznünk kell. Csak szeretnénk istenek lenni ezért néha kikapcsolódásképpen nem elemzünk, hanem boldogok vagyunk.
Látni és láttatni
Nehéz a Látók feladata, mert olyan dolgokat kell megértetni és/vagy megideologizálni, amik egy (még) Vak számára gyakorlatilag nem léteznek.
Önvizsgálat
Halálesetnél az elvesztett személy utáni sírás és minden fájdalmas reakciót egy betöltetlen érzelmi űr okoz amin már nem változtathatunk. Ez a reménytelen tehetetlenség-érzés két dologra vezethető vissza.
Vagy az az önbírálat okozza, hogy tudjuk, nem tettünk eleget az elvesztett irányába, és így a szánalom, a szégyen és a bűntudat vegyes érzelmei kavarognak.A másik, az a teher és nélkülözés okozta félelem, ami az Elvesztett személy után ránk marad.Ezen gondolatok percről-percre csak gyűlnek, mígnem elérik a személyes tartás határát.Azonban mindkét esetben az érzelmek középpontjában az ÉN áll. És éppen ezért, az ember önmagát árulja el a negatív érzelmeivel, így épphogy nem szégyen az ilyen reakciók nyilvános bemutatása. És mielőtt bárki felháborodna a fentiek olvasása kapcsán, előtte nézzünk mélyen az érzelmeink mögé és vizsgáljuk meg, pontosan mi okozza. Rá fogunk jönni, hogy racionális okokból kifolyólag minden gondolat és érzés csak a saját védelmünket szolgálja.