baramara blogja

Szerelem
baramara•  2015. október 13. 22:49

Tűz-szerelem

Amióta tudtam, hogy létezel,
minden éjszaka beléd olvadok,
most forrón ölel tüzes két karod,
és csak benned élek, égess, égess el!

Lángnyelved forrón mardossa testem,
égeted bőröm, szemed szikrát szór,
"de hadd fájjon", neked mindig hagyom.
Porból lettem, s hamuvá szeretkezem.

De még itt őrzöm izzó parazsad,
ami a nyárból nekem megmaradt,
még gyűjtöm a sok száraz levelet,

hadd lobogjon lángod, az égig érjen,
s én hozzád fonódok, hogy elérjem
az örök lobogást, tűz-szerelem.

Budapest, 2015. október 13.

baramara•  2015. október 11. 23:21

Ősz tüze

Végre vége az égető nyárnak,
eső mosta el a régi bánatot,
langyos ősz ébreszti a vágyat,
és hozza a vidám holnapot.

Ősz festi nekem a színeket,
vörösen izzik a csipkebokor,
dió koppan a fejemen,
kis szobám vár, jössz-e, valamikor?

Jössz-e hozzám majd, ha hull a sok levél,
október, fess nekem szép, színes életet!
Őszi tűzünk magasra, az égig ér,
gyere, ajtóm kitárom teneked.

Őszi nap játszik a lombokon,
kacéran táncolnak az égő levelek,
messze még a tél a távoli dombokon,
most égjek el ebben az őszben teveled.

Budapest, 2015. október 11.


baramara•  2015. szeptember 6. 21:19

Őszbe zártuk

Ott hagytunk az őszből egy csodás éjszakát
ott hagytuk, mikor öleltél és csókolt a szád
bezártuk a kis szobába közös emlékeinket
ahol a gyertya fénye pislogva égett, s nézett.
Azóta is még ott őrzöm, s álmaim nem érnek véget.

Nevetésünket takarja most a kihűlt parázs
de újra éled még a tűz, ébredhet a varázs
szabadok voltunk ott, öleltél, én öleltelek
nem felejtem el soha az ott kapott perceket
mikor csillagokról mesélt nekem kék szemed.

Ott hagytunk az őszből, s bezártuk a szobát
csak adtunk egymásnak, és kaptunk csodát
nem ígértünk semmit, szerettél, s szerettelek
szemből néztek ránk a ködbe bújt hegyek.
Ők is látták, s közben pirultak a szőlőszemek...

Bp., 2013. 09. 28.

baramara•  2015. szeptember 3. 10:03

Őszi kép


.
Sok sárguló levél kacéran táncolt,
míg szőlősor rejtette lépteink,
meztelen testünkön esőcseppek
nevették ránk az ősz hűvös könnyeit.

A vén diófa csak bölcsen hallgatott,
közben a sötét éj minket takart,
csillag-kereszt mögül Isten nézte
a lelkünkben fellobbanó lángokat.

Áradt belőlünk a szó, mint gyors folyó,
fürgén forgott a szépen szóló nyelv,
kályhánk fát ropogtatott, lobogó
tüze szádról, rám izzó csókot lehelt.

Bp. 2013. 11. 09.

baramara•  2015. május 12. 22:04

Szerelemre emlékezve (próba-szonet, feladványra)

A szerelemre most csak emlékezem,
hogy milyen is volt, mikor nekem dalolt,
kék szemében láttam én a csillagot,
s nem bántam azt sem, hogy érte vétkezem.

Még hallgatom a suttogó lombokat,
amint csendben mond nekem egy szép mesét:
alvó nyírfaág öleli kedvesét,
az a diófa most búsan bólogat,

mert szép szerelmem hideg télbe fagyott,
most jégvirág díszíti az ablakot,
hiába jött a napsugaras tavasz,

messzire szállt már, kóborol örökre,
nekem már csak emlék, s maradt egy bögre,
mosatlanul őrzöm, benne még a zacc.

Budapest, 2015. május 12.