baramara blogja

Gondolatok
baramara•  2017. november 1. 22:23

Lélek-képek

Az emlékezés csendje itt ül
bennem, nem vagyok egyedül.
Mert ez az én csendem –
veletek, kikkel most
magamban együtt lehetek.

Budapest, 2017. november 1.

baramara•  2017. szeptember 15. 11:38

A fényeket akarom

A fényeket akarom!
A ragyogó, tiszta napot.
Kulcsra zártam a tegnapot.
Sűrű lomb alatt pihen az emlékezet,
tavaszt vár az álmodó képzelet.

A fényeket akarom!
Szikrázó nap táncát a tavon.
Viharos szél söpör ködfátyol-takarón.
Az időt megállítani – tudom - nem lehet,
a holnapután hozza a holnapi életet…

és jöttek a fények, s én itt vagyok!
A szél jajongva sikít ajtót-ablakot.
Nekem üvölt az élet, és tombol a falon,
mert ez az ősz egy igazi kezdet,
s alszik az idő dajkálta emlékezet.

Ng. 2017. szeptember 15.


baramara•  2017. szeptember 12. 22:09

Szeptember

Szürke ember a szeptember,
görnyedt testén nyűtt kabát,
pottyanó dió zsákot keresne,
pirosló alma kelleti magát.

Tarka ember a szeptember,
a legtöbb színnel kavar palettát,
egy kosárba dob mindent, ami érett,
ő egy hatalmas szín-kavalkád.

Szomorú ember a szeptember,
magába rejti minden bánatát,
aztán csak csendben könnyeket ejt,
a forró nyár lassan megadja magát.

Mosolygó ember a szeptember,
mint egy ölelő kedves barát,
átlép minden zöldellő kerten,
s otthagyja színes lába nyomát.

Ng. 2017. szeptember 12.


baramara•  2017. augusztus 15. 11:32

Álom

Sok mindent tudni vélünk,
mint fegyvernek látszó tárgyat,
addig mondjuk magunknak,
ameddig el is hisszük,
hogy szép a reggel, és a jövő
még tartogat nekünk csodákat.
Gyermekek vagyunk,
mesevilág építi vágyad,
csak fel ne ébredjünk,
és fel ne nőjünk,
mert ránk virrad a valóság,
ami kegyetlenül fájhat.


baramara•  2017. augusztus 5. 23:06

Te meg az én

Cirpognak a tücskök, szellő simítja hátam,
valami furcsa van ebben az éjszakában.
Egyedül suttog egy távoli lélek,
a Hold még rám mosolyog,
kapum nyitva, de semmitől sem félek.
Benn a szoba forró, lángoló katlan,
nem tudok bemenni, kinn maradtam.
Hallgatom a zajos, éji csendet,
a lelkemben lassan puha csend lett.
Lustán álmot sző a gondolat,
elolvad minden – minden csak
egy rég felejtett, elmúlt alkonyat.
Itt fekszem egyedül a nyár közepén,
de mégis együtt, Te meg az Én!

Ng. 2017. augusztus 5.