szantoistvan blogja

Néha... észreveszem hogy a Piac valamilyen értékről a várható csekélyke profit okán leveszi irigy szemét: Aszály sújtotta és Biztosító fizette kukoricaföld, kereslet híján le nem szedett dúsan termő meggyültetvény, elhagyott fekete ribizli ültetvény, kft-csőd miatt sorsára jutott de még kivágását meg nem érte őszibarackos. tulajdonosának csak veszteséget termő szőlő. Minden alkalommal megkérdezem a tulajdonost: ártok e neki azzal, ha a rászorulóknak juttatok belőle? Van hogy elhajtanak, mint "Azázel bakját a pusztába", de most sikerrel jártam.

Megengedték, hogy a szüretig be nem érett maradvány őszibarackot leszedjem.

Mari néni /valós személyről van szó,/ elhunyt barátom anyja, már jóval túl a nyolcvanon, még mindig szívesen jön velem, egy ilyen alkalomra. Szóval tart miközben vezetek. Már nem emlékszem hányszor mondta el, "ha tudta volna, hogy a fia meghal, dehogyis jött volna el korábbi házából”. Szóval tart rendületlenül. Az idő, a helyszínek és a cselekmények az összefüggések beláthatatlan szövetébe ágyazottan jelennek meg miközben állandóan próbálja előttem senki előtt önmagát igazolni. Füleim gyakorlott hullámlovasként ejtik el a szóözön hullámveréseit. Már hazafelé igyekezünk. A csomagtartóban fűkasza legurtnizva, a hátsó ülésen egy láda őszibarack terpeszkedik. Az út szélén szakadt családfő integet, mögötte babakocsiban kétévesforma kislány, és ... sovány feleségén látszik, hogy nem most vágta be a durcit. Az apa fiatal, szinte gyerek még, kezében vödör, szák, horgászbotok. Elegáns villanással megállok mégis, /amenyire egy Wartburg elegáns lehet/ :) az idő este hét körül jár, település innen vagy hat kilométer, buszjárat aligha.

- Ennek az embernek holnap dolgoznia kell menni, a gyereket ágyba kéne dugni, ki tudja lesz-e vacsorájuk? - ezeket gondolom közbe. De örülnek nagyon. Babakocsi a csomagtartóba éppen befér,a hátsó ülésen elfordítom a ládát, hogy egymás mellett két ember elférjen. - Gyere picinyem! - szólok a kislányhoz és pályamunkás kezem már kapja is fel a kis testet, érzem, hogy a törékeny bordák között hogy verdes a kicsi szív, és beültetem az első ülésre Marika néni fonnyadt ölébe.

Fizikai fülemmel hallom a két női test motorja felpörgését. Az egyik tragédiának fogja fel az anyjától való elszakadást, még ha rövid időre is, ezt előre még nem látja. Aggodalmasan pislog a hátsó ülésen fészkelődő anyjára. De a fejlődés előbbre vivő eszköze, mert majd hozzá kell szoknia ehhez hogy idegenek mustrálják, szapulják. Az öregét, hogy egy fiatal kis életet ölelhet. Visszaemlékezik a dicső önmegtagadás és áldozathozatal idejére. Családja és rokonai megtagadhatták tőle ezt az érzést, s nekem módomban állt megadni pillanatig. Én is örülök, hogy ezt megadhattam neki a sors kényszereként. A népautó motorja halkan duruzsol, lassan megyek, hogy a kislány ne féljen, se szülei ne rettegjenek tőlem, mint barom ámokfutótól, én pedig ezzel is marasztalom az illékony időt. Pár szót is váltunk, megtudom, hogy a kislány csak kétéves és már beszél, Veronikának hívják, és hogy nem fogtak semmit, de eljárt felettük az idő.

Oldalra pillantva döbbenek meg: Micsoda ellentét a két arc így egymás mellett? Az egyik előtt csodálatos lehetőségek és ígéretes jövő, - mind így születtünk és indultunk el. S a másik mögött nyomorúságokkal bővelkedő múlt, és reménytelen jövő. Nézem őket, és nem őket látom már, hanem Azt a "Rejtőzködő Istent", aki mindkettőjüket kimondhatatlanul szereti, hordozza. ...de akik Őt talán önhibájukon kívül, avagy azzal együtt is lehet hogy nem fogják meglátni soha! 

Megállok a kért utcánál. Kipakolok, az asszonyka szatyorját megtöltöm érett nektarinnal. Közben pár képet készítek róluk. A kislány szavakkal még nem tudja értésemre adni, de félreérthetetlenül közli velem, elfordulva makacsul,: azoknak sorsát, kiket politikusaink titokban-nyilván halálra ítéltek, fényképezni tilos!

Babits Mihály: AZ ISTEN ÉS ÖRDÖG

                                 6                                  6                                                  megjegyzések

 2     Mennyivel I vadabb lett II és gazabb I a világ,                  b    belső rím vadabb, gazabb

 3     mióta I az  Ember, II  e gyenge I akarnok,                      a     ellentét: gyenge akarnok

 4     viszi mind I kettőnek II ürült h I vatalát!                         b                                                                        5     Mint a gyer I mek, épít II és rombol I is egyben.                                            a     ellentét  

 6     Épít, hogy I legyen mit II rombolni. I Felhőket               b     enjambement,ellentét

 7     karmol há I zaival; majd II fölibük I szökken                   a

 8     És nagy d I iadallal II lebombáz II za őket .                     b     

 9     De talán I úgy kell II és már el I végeztetett.               a

10   Én már ösz I szeomlott  II városoïkat látok.                     b

11     Vad paloïták helyén ïï csöndes romïhegyeket,            a     ellentétes jelzők

12     s betonok ï gőgjéből ïï törmelékïsziklákat.                  X

13     Szakadt dróï tok lógnak,ïï mint a taïvalyi gaz              c      enjambement, hasonlat

14    s messze  teïreket fedïïa vasakïselejtje:                      d

15     feledtcéïlú gépekïïhullameïzeje az,                               c

16     ahol a ïrozsdának ïïnyil viráïgoskertje.                        d

17     A megma I riadt ember II  kibúvik I tornyából,                  a    Bábel vagy a gőg tornya?

18     Gyilkos ü l ledékek II  foszlanak I a völgyben.                  b    súlyos jelzők

19     Van-e még I friss szellő II eleven I virágból?                    a    költői kérdések

20     Vannak-e I e ép csirák II  a mérge I  zett földben?              b

21     Óh lesz-e I ég jó íz II gyümölcsben, I italban?              c

22     Lesz-e jám I bor állat II a gyilkos I nép helyett?              d

23     S a mege I hült pásztor II fogja-e mint hajdan               c

24     nézni még I óriás II óráját I az eget?                               d    alliteráció,

25    Mit mutatsz I minekünk,II te nagy s I íma óra,                 a    óra metafora= sors, végzet

26    magunk gyil I kosává II ítélt em I bereknek?                     b

27    vagy átal I lod sorsunk II jegyezni, I mióta                          a   enjamb. megszemélyesítés

28    gonosz kis I órákat II gyártunk te I helyetted?                   b   pokolgép

29    Közönyö I sen tűz rám II vad arcod. I Itt állok                  c

30    a fa a I latt, mely pár II aszu megy I gyet ad még               d

31   s úgy érzem I hogy ingád II vagyok és I himbálok…         c    inga metafora = ember,                   .                                                                                                                            mint a sorsnak egy kicsi alkatrésze

32    Csak ringass, I míg bambán II végképp el I aludnék!         d   alvás: allusió visszautalás        .                                                                    Babits egy  másik versének a Vers apostoloknak utolsó sorára

Jelmagyarázat:  I = a metrum szerinti mellékmetszet és II =  főmetszet helye,

                   ¾ az aláhúzás a magyaros tagolás miatt kívánatos ütemhatárokat jelöli.

Rendesen meglepődtem amikor kezembe vettem irodalom jegyzetünket, hogy a magyar irodalomban mennyi Istennel foglalkozó vers van. Amikor középiskolába jártam (a 70-es évek táján)  a tankönyvekben nem nagyon lehetett ilyeneket találni. A tanáraink sem említették ezeket. Csak annyit tudtam, hogy Balassinak, Adynak, Pilinszkynek és Sík Sándornak vannak ilyen versei.

Ez volt a rádöbbenés részemről, hogy akkor a világirodalomban is valószínűleg sokkal több ilyen verset lehetne találni, csakhogy ezekről mélyen hallgatott az egykori magyar oktatás.

Ismeretlenül esett a választásom tehát Babitsnak erre a versére, mert húszéves koromban egyik fő problémám a „rossz eredetének” kérdése volt.

Sehogyan sem tudtam megérteni, hogy a rossz kapcsolható-e személyhez, amely megtestesíti azt. Azt többek között valahogy értettem, hogy az idő is teremtett valami, de azt hogy egyes mozgások, változások miért vesznek fel kitüntetetten irreverzibilis irányt (mint az idő) s más dolgok pedig miért nem, belegabalyodtam, úgy hogy innen nem jutottam tovább, vakvágányra futottam.

Ismét visszatérve azonban Babitshoz, úgy tudom, hogy ő a nyugati filozófiában jártas költő volt és gondoltam hogy ez majd tükröződni is fog a versben.

Nem csalódtam. Komoly gondolatsorokat indítottak el bennem sorai, a rossz problémájának megoldásában egy kicsit megnyugtatóbb álláspontra jutottam.

Gondolatait tekintve a vers egyetlen végiggondolt gondolat. Arról van itt szó, és ez tölti el nyugtalansággal a gondolkodó, merengő embert, hogy a felvilágosodott gondolkodó ember miért nem fogja fel puszta eszével az igazságot, vagy inkább jóságot; hogy miért ingadozik álhatatlanul, miért nem tud megmaradni az igazságban vagy jóságban?

Elmegy az esze az emberiségnek? Hát ha nagy nehezen végre megindul az ilyen-olyan kapitalista vagy másmilyen fejlődés akkor mindjárt tönkre kell tenni? Egynemű gondolatmenet, filozofikus, elégikus hangnemben. Hogyan építi fel ezt a gondolatot Babits?

Riasztó ellentéttel lep meg minket a vers felütése: „Az Isten és ördög, két jó hivatalnok”. Mindez kijelentő módban banális közönyösséggel hangzik el, mintha semmilyen újságot nem tartalmazna. Pedig nincs talán egyetlen ember sem aki egyetérthetne ezzel a mondattal. Nem a józan ésszel ellentétes ez a mondat hogy: Isten és ördög két jó hivatalnok. Vannak akik azt állítják hogy Isten jó, akkor nem hagyhatja hogy az ördög „hivatalában lehessen”.  Vannak emberek, akik hisznek abban, hogy létezik ördög, de abban megegyeznek ők is az istenhívőkkel, hogy az Isten és az ördög egy gyékényen nem árulhatnak. Vannak azután olyanok,  akik azt állítják hogy nincs Isten és nincs ördög, és semmiféle hivatal nem képviseli őket. A hivatalnokot azonban gyanús, hogy az orosz realizmus „csinovnyik”-felfogásában kell értenünk, de ekkor azonban összeegyeztethető a valóságképpel. Mindkét személyiség létezik, az egyik hatalom jóra serkenti az embert és ennek gyakran engedünk, a másik hatalom azonban időnként felülkerekedik rajtunk, és olyankor rosszak vagyunk. Egyik hatalom sem tagadja meg magát, mindegyik hűségesen teljesíti eszmei vállalásait, tehát valóban „jó hivatalnok”-ok. Az első sor hangsúlyos, ütemes sorfelező tizenkettes. Ez a vers alapgondolata és egyben alapproblémája is, ebből indul ki a költő gondolat. Ez volt a bevezetés.

Jön máris a tárgyalás a 2.3.4. sor gondolatával ami egy megállapítás: „Mennyivel vadabb és gazabb lett a világ, mióta /a verssort enjambement-nal köti a következő sorhoz egy kitérő gondolattal,/ az ember e gyenge akarnok, viszi mindkettőnek ürült hivatalát.” Először foglalkozzunk azzal hogy igaz-e az az ellentétes jelző az emberre, hogy „gyenge akarnok”. Erős-e az emberi akarat? Mire erős? A jóra, vagy a rosszra? Van amikor erős az emberi akarat, de az is igaz hogy nem mindig kitartó. És végképp nem kitartó a jó következetes követésében. Hányan mondják belefáradtan, „Én már annyi jót tettem!” Mintha már eszük ágába sem volna többé hogy jót tegyenek! Mi az üzenete a költőnek azzal hogy „az ember viszi mindkettőnek ürült hivatalát?” Rögtön érezzük, hogy ez nemigen lehetséges. Vinni az ördög hivatalát is meg az Istenét is.

Ám tényként megállapíthatjuk, hogy a racionalizmus egyház és valláskritikájára még a buzgóbb hitet mutató protestantizmus sem tudott határozott választ adni. Sőt idővel ki is mondta hogy már a régi hittartalmakban mint például: teremtés, ördögök angyalok, menny, pokol, csodák, ezekben nem hisz, ezeket át kell értelmezni és evilági síkon kell magyarázni[1].  Gyakorlatban már régen nem hitt a világ ezekben a hittartalmakban, mert ha hitte volna hogy létezik Isten, akkor nem követtek volna el olyan sok gonoszságot, ha hittek volna abban hogy létezik ördög, akkor pedig ellenálltak volna kísértéseknek, küzdöttek volna ellene, mint az őskeresztény korban. Harmadszor pedig, mivel nem hittek abban hogy Isten és ördög valóban létezik, azt hitték, hogy az ember helyettesítheti őket, beleélték magukat mindkét hatalom szerepébe, és akként is cselekedtek. Isten helyébe léptek akkor amikor a mások bűneiről úgy vélték, hogy nekik joguk van azt megbüntetni. Az ördög  nevében és helyett pedig öntudatlanul cselekedtek és azt hitték önmagukról hogy az igazságért teszik amit tesznek.

Nagyon konkréttá válik ez a „hivatalvezetés” az 5.-8. sor három mondatában: (Kap egy oldalvágást az individualista filozófia, amelyik azt hirdette, hogy az ember már felnőtt.)”Mint a gyermek, épít és rombol is egyben. Épít, hogy legyen mit rombolni. Felhőket karmol házaival, majd fölibük szökken és nagy diadallal lebombázza őket.” Ezek a ténymegállapítások is hallatlanul ésszerűtlenek, mert minek építeni, ha egyszer a földdel teszik egyenlővé, de ha meg felépítették, ugyan minek rombolják össze? Ilyent értelmes lény nem cselekszik, lesújtó ítélet ez az emberi felelősségről és emberi értelemről, ugyanakkor kétségbevonhatatlan történelmi tények késztetik a költőt ilyen megállapításra. Ezzel véget is ér az első nyolc soros versszak.

Olyan látomásféle veszi kezdetét a második versszakban: Merengőnek indul ennek a gondolatmenetnek a felvezetése: ”De talán úgy kell, és már elvégeztetett.” Ez a hiányos mondat hatalmas feszültséget kelt. „Mi az aminek úgy kell lenni? Mi végeztetett el?  És főleg: Ki által? Hiányzik a költői vagy inkább látnoki homályba vesző tárgy, a végzet. A pusztulás, az emberiség végpusztulásának apokaliptikus képei jönnek elő.

                                „Én már összeomlott városokat látok.

                                Vad paloták helyén csöndes romhegyeket,

                                S betonok gőgjéből törmelék sziklákat.”

Sötét jelzőkkel „gyilkos üledékek, mérgezett föld,” kifejezett képek mutatják be a pusztulás teljességét. Nemcsak az emberi tömegek azok amelyek nincsenek, hanem az emberi kultúra minden vívmánya is értelmét veszített kacattá, szemétté, „feledt célúvá”, „rozsdának…virágoskertjé”-vé válik. A harmadik versszak a visszamaradt kevésszámú ember lelkiállapotát rajzolja fel költői kérdésekkel csüggedtségét, primitív létfenntartási,- fajfenntartási gondjait részletezi. Minden a látomásos forma ellenére nagyon konréttá válik semmi jelképiség nem sejlik elő. A versszak végén a kultúra maradványának a „megehült pásztor”-nak lelki igénye is felemlítésre kerül: Az ember feltekint az égre, mint Isten lakhelyére, mint a természet színházára, vagy mint az időjárás előrejelzésének eszközére a természet órájára. Ezeket a tartalmakat tömöríti egyetlen jelképbe ebben az élethelyzetben a költő. A vers csattanója, az utolsó nyolcsoros folytatólagosan de immár filozofikus kérdéseket intéz az olvasóhoz:

Hogyan szolgálja a stílus a tartalmat? Milyen eszközökkel éri el a költő, hogy a vers olvasása során nőttön nő bennünk a nyugtalanság?

A vers formája sorfelező tizenkettes verssorokból álló négy nyolcsoros versszak. Ez a fajta versforma a filozofikus verseknek legalkalmasabb szerkezete. Az első sorban a hangsúly és ütem világosan felismerhető és megegyezik a magyaros verselés kívánalmaival. Középen a főmetszet mindig a helyén van, de a mellékmetszetek a 3. sortól kezdve kettévágják a szavakat olyan módon, ahogy a szavakat már nem szeretjük elválasztani, ezért az ütemek hossza megnyúlik, vagy megrövidül. Ez az ütemhossz változás kifejezetten nyugtalanító a 6.-7. sorokban, ahol inkább szabadversformát találunk. Nem ügyetlenség ez, mert Babits tudatosan vállalja pl. Jónás könyvében az álnaív versbotlásokat, itt is tudatosan vállalja ezt a szerkezetet. A második versszak közepén rím nélküli vaksor van. A keresztrím itt más hangzással folytatódik. Ezek a költői eszközök a megfontolásra késztető gondolatok mellett belső nyugtalansággal töltik meg az olvasót.

A világháború után a pesszimizmusra hajló Babits tompább színekkel fest: „Vannak napok, amikor visszaesem a háború monomániájába. Nem tudom megszokni. Nem tudok egyébre gondolni. Minden jelentéktelen esemény, minden szó, minden arc, minden kis atomja az életnek az egész szörnyűséget tükrözi elém. Megpróbálom kicsukni ekkor az életet. Könyvekbe menekülök, eszmékbe, kultúrákba. S egyszerre csak azon kapom magamat, hogy a könyvekben, eszmékben, kultúrában is a háború csíráit keresem. Aki keres, az talál. Ó Legkedvesebb könyveim  is meg vannak fertőzve. Minden gondolat, amit a háború előtt leírtak bölcseink, költőink, jelentőssé válik, mintha mindenkiből oly lelkiállapot, vagy világnézet lesegetne elő, mely a háború  mélységes okainak kifejezése. Mennél fontosabb egy esemény, annál kevésbé tudunk belenyugodni, hogy a világ vak folyása hozta volna létre: a tények ostoba gördülése, mely bár okoktól meghatározott, de előttünk valahogy mégis mindig véletlennek fog feltűnni. ” Így vallott Babits a háborúról, és ebből következően mi is tehetünk valamit. Kell, hogy tegyünk valamit. S ez a tett nem politikai, hanem eszmei. Minden cselekedetünk legyen olyan, hogy nehezen lehessen vele vitába szállni.

Végére egy személyes vallomást hagytam: Bevallom őszintén, hogy én sohasem szerettem a verseket nagyon, mert homályosnak, irracionálisnak tartottam azokat. Úgy gondoltam, hogy a filozófia a következetes gondolkodás az az igazi. Most már változik a véleményem, most már többet látok a versekben, mint érzelgős, homályos szép szavakat. A versekben is van mély filozófia, sőt némelyekben ennél több is, igazi életszemlélet. Csak néha nehéz kibogozni.  De be kell vallani, hogy a versek több embert megérintenek, mint a filozófia.

 Nagyút 2004. Dec.28.                                                         

[1] Az ökumenikus mozgalom Nairobi-i nagygyűlésének határozata. Az ökumenikus mozgalom a protestáns egyházak nemzetközi szervezete.

A nők korán kelnek,
tanúi a holdnak...
törékeny kezükkel
épül fel a holnap.

A férfi szuszog, harákol
dohányzik,köhög,
kávét morogva kavircol, 
végül morccal köszön.

A nő szomorkás vágy, örök
jóvátétel, epekedés, 
valami szerelemért, 
de mégiscsak végül
a Jutalom országában 
véghetetlen öröm.

KÓRUS

Hasztalan építünk, ha nem épít velünk az ÚR.

Megtarthatod-e a Várost, ha nem tartja meg az ÚR?

Ezer, a forgalmat irányító rendőr

Sem mondhatja meg neked, honnan jössz és hová mész.

A tengerimalac vagy a mormota család

Is jobban épít, mint aki az ÚR segedelme nélkül épít.

Kiléphetünk-e köröskörül e romokból?

Szerettem a Te Házadnak szépségét, a Te szentélyednek békéjét,

Söpörtem kövezetét, ékesítettem oltárát.

Ahol nincsen templom, ott nincsenek otthonok,

Vannak bár menhelyek és intézmények.

Ideiglenes szállások, amelyekért lakbért kell fizetni,

Alagsori lakások, ahol patkányok tenyésznek,

Vagy számozott ajtajú kórházi szobák,

Vagy a szomszédodénál némileg jobb házad;

Ha megkérdi az Idegen: "És ennek a városnak mi az értelme?

Azért bújtok-e így össze, mert szeretitek egymást?"

Mit feleltek erre? "Azért lakunk együtt,

Hogy egymásból pénzt csináljunk"? vagy "Közösségben élünk"?

És eltávozik az Idegen és visszatér a sivatagba.

Ó készülj fel, én lelkem, az Idegen eljövetelére,

Készülten fogadd őt, mert ő tudja majd, hogyan kell kérdezni.

Ó üres emberek, akik ISTENtől

Kiváló elmétekhez és dicsőséges cselekedeteikhez fordultok,

Művészetekhez és találmányokhoz és merész vállalkozásokhoz,

Az emberi nagyság igencsak kétes eszméjéhez,

Földet és vizet szolgálatotokba hajtotok,

Hasznosítjátok a tengert és kiaknázzátok a hegyeket,

Különbséget tesztek közönséges és kiemelt csillagok között,

A tökéletes hűtőszekrény kifejlesztésével foglalkoztok,

A racionális erkölcs kidolgozásával foglalkoztok,

A lehető legtöbb könyv kinyomtatásával foglalkoztok,

Megszervezitek a boldogságot és kidobáljátok az üres üvegeket,

Sivárságotok elől nemzetekért vagy fajokért

Vagy az úgynevezett emberiségért való lázas rajongásba

                                            menekültök;

Bár elfelejtitek az utat, mely a Templomba vezet,

Egyvalaki emlékezik az útra, mely ajtótokhoz vezet:

Az Élet elől kitérhettek, de a Halál elöl soha.

Az Idegennek nem állhattok ellen.

FERENCZ GYŐZŐ

IV

Vannak, akik fel akarják építeni a Templomot,

És vannak, akik nem akarják, hogy a Templom felépüljön.

Nehémiás próféta idejében

Mindenkire vonatkozott a törvény.

Susán várában, a Niszán nevű hóban

Artaxerxes királynak ő szolgálta fel a bort,

És szomorú volt, hogy romokban hever a város, Jeruzsálem;

És a Királynak tetszék őt elbocsátani,...

A fenti sorok Thomas Stearns Eliot „ Kórusok  a ’Sziklá’-ból c. verses moralitásdrámájából vannak kiemelve. Tartalmilag a Biblia 127. zsoltárának parafrázisa. De annak is csak nagyon hézagos, de viszont nagyon tudatosan hézagos parafrázisa, (egy ismert szövegnek saját szavakkal való elmondása) mint ahogy a következő szakasz is egy parafrázis mégpedig Nehémiás könyve 1 és 2. fejezetének első verseiből.

Ki volt Eliot? Ősei[1] még a 17. sz.-ban vándoroltak ki Angliából Amerikába. Bostonba, ahol világi és egyházi méltóságra emelkedtek az új angliai puritán hagyományban.  Valószínűleg magukkal vitték az unitárius eszméket, vagy talán ezért szenvedtek üldöztetést Angliában? W.G. Eliot a nagyapa St. Louisban megalapítja az unitárius egyházat[2] és a Washington Egyetemet. A költő apja üzletember, anyja Ch. Stearns élénk szellemi érdeklődésű asszony, bostoni kereskedőcsalád sarja, munkásságát fémjelzi W.G.Eliotról szóló életrajz és egy drámai költemény. A minneapoliszi konferencia évében ( 1888 szept.26.-án ) született költő tehát anyai hagyományokat követ költői hivatását tekintve. 22 éves amikor elvégzi a Harvard Egyetemet. 1910.-ben a párizsi Sorbonne-ra kerül. 1911-14.-ig filozófiai tanulmányait folytatja a Harvardon. Közben 1913.-ban Németországba utazik, egy évvel később Angliába és egy éven át a Oxford-i Merton College-ban filozófiát hallgatott. 1915.-ben feleségül veszi V. Haigh Wood-ot, aki táncosnő, azonban a házasság tartósságából /1947.-ben hunyt el. / arra következtethetünk, hogy betöltötte Eliot életében a mindig jelenlévő múzsa szerepét is. Eliot megunja Új Anglia sekélyes életét mert a házaspár Londonban telepedett le. Latint, franciát, rajzot, földrajzot, történelmet, számtant, úszást és baseballt tanít, a Highgate Schoollban, majd a Lloyd Bank tisztviselője. Két éven át az Egoist-nak az imagista mozgalom folyóiratának segédszerkesztője. 1922.-ben megalapítja és 17 éven át szerkeszti a Criterion-t Itt jelent meg első nagy költeménye a Te Waste Land /1922/ (Weöres; A puszta ország, Vas I. Átokföldje,1966. Ez a mű megalapozza költői hírnevét. 1925-től a londoni Faber and Faber kiadó munkatársa, majd igazgatója. 1927 fordulópont a 39 éves költő életében felveszi brit állampolgárságot, és csatlakozik az anglikán egyházhoz. Önjellemzése szerint anglokatolikus a vallásban, klasszicista az irodalomban és királypárti a politikában.

 Művei: 1917 Prufrock and Other Observations; Prufrok és más megfigyelések,  Alfred Prufrock szerelmes éneke, Kálnoky 1960; a hanyatló megmerevedő élőhalott protestantizmus lelki erkölcsi impotenciáját fejezi ki. Ne felejtsük hogy az unitárizmus a maga Krisztus központú életszemléletével a radikális protestantizmushoz tartozik. amelynek patinás erkölcsiségéhez képest a racionalizmus erkölcsi liberalizmusa  a tehetetlen szerelmeshez, a gyáva döntésképtelen örökké érvet és ellenérvet egymásnak szegező és a döntés erkölcsi pillanatát örökösen tovahalasztó gyáva hőshöz hasonlítja.

Eliot ebben a művében a világi oldalról közelíti meg a hívő embert. Mennyit ér az olyan gavallér, aki nem tudja hogy kezdjen hozzá, és végül  megelégedik önmaga sorsával úgy, hogy közben céljáról mond le. A racionalizmus egyszerre bonyolultabbnak láttatta a világot, és Isten távolinak tűnt az emberek perspektívájából, vagy már nem is létezett, ez az erkölcsi tétovázásnak az oka. A hagyománynak nem volt önmagában ereje az újabb kísértések leküzdésére, és az evangélium vonzása eltűnt. Ugyanezt a benyomást erősíti meg az „Egy hölgy arcképe”, sokan e két korai verset csak világi szférára értelmezik jóllehet az allusió technika alkalmazása, / „rejtett utalások, visszhangok, idézetek segítségével felsejdíteni a versben régebbi korok élménykörét” Takács Ferenc / lehetővé teszi a győzelemről lemondó keresztény tragikumát (főleg Prufroknál: Keresztelő János mártíriuma jelenik meg a ”hős” tépelődéseiben, ’ tálon hozták fejem ’, és a mottóként idézett Dante idézet előrevetíti a végzet hitét, hogy ez a döntésképtelenség már maga a pokol. A kötet hátralévő versei is a kiüresedett lelki erejétől tartalmától megfosztott vallási szigornak értelmetlenségéről szólnak, amely legjobb indulatában is(Conversation galante) mindössze udvarias képmutatás csupán.( Helén néni. Nancy kuzin. ) érdekes volna tudni mi volna napjaink kereszténységéről a véleménye.

1919;Poems — Költemények.   E második kötetben tovább épül a testi és szellemi kiszáradást felidéző öregecske (Gerontion) drámai monológjában a megváltás utáni vágy harca a megválthatatlanság sejtelmével. Eső utáni sóvárgás és aszály képeinek ellentéte váltakozik, s mikor az eső eljön Blake tigris-megváltója képében    fenyegetésként éli meg.

„A modern emberiség – Silvero úr és társai – számára nincs megváltás, mert elvesztették a kapcsolatukat a szentség élményével; Gerontion viszont kétségekkel viaskodik, száraz logikája nem talál helyet a történelemben a megváltás kivételes és a puszta ésszerűség számára felfoghatatlan ( de a  lelki törvényszerűségek útján nagyon is meghatározott ) pillanatának. Ezért, mikor ismét eljön Krisztus, most már egyértelműen tigrisként érkezik, s ahelyett hogy az emberiség magához venné testét, ’ minket fal föl ’. Gerontion a – modern emberiség hitehagyott állapotának allegorikus képviselője – fölismeri, hogy testileg,-szellemileg, alkalmatlan az újjászületésre.”/Takács Ferenc /                                                     

Ez a Szentlélektől való félelem (itt eső, ott láng jelképében) konkretizálódik később a Négy kvartett versciklus Little Gidding[3] című egyik részletében. Előkerül Sweeney, aki a korábbi meghatározatlan személyiségekkel szemben ez a figura jól ismert céljai érdekében semmitől vissza nem riadó állatias „orángután”. Bordélyházi jelenete Francis Baumont; a lány tragédiájából való mottóval indítva tragikus színezetűvé teszi a parázna epilepsziás rohamát, az aktust követően.  A cserbenhagyott Ariadné talán nem segíti elő a megértést , de a bibliai jelkép parázna asszonya szinte automatikusan behelyettesítődik az egyház hitehagyásának jelképiségével, és ösztönösen a francia forradalomban megerőszakolt egyház asszociációja jut eszünkbe.  Emersonra való utalás (a „történelem az ember megnyúlt árnyéka” „Sweeney árnyéka viszont nem emberi árnyék) megvilágosít abban, hogy Eliot nem hitt a társadalmi fejlődés eszméjében. A későbbi versekben azonban visszatér míg Sweeney /Sweeney agonisztész/ és megtérésen megy át, de a megháborodott parázna nő (a biblia jelképrendszerében a szűz, vagy tiszta asszony a tiszta egyházat, a parázna asszony az államhatalomhoz, vagy a földi környezethez kapaszkodó, vagyis nem Istenben bizakodó egyházat jelöli) nem kerül elő. Sweeney a testi ember mint jelkép előkerül az Eliot úr vasárnap délelőtti istentisztelete” c. költeményében is, mint bohém férfi akit nem érdekelnek elméleti kérdések amelyeken közben vitatkoznak a „furfangos Tan főnökei” A jelképi utalásokat lefordítva tehát a világ a tanbeli viták közepette elsompolyog testi vágyait kiélni miközben a kereszténység elméleti kérdésekkel  gyötri magát. A következő versben „Sweeney a fülemilék közt,” kiderül hogy nincs semmi értelme a hősi és pogány áldozatnak amelyet a kereszténység gyakorolni vél, mert a bűnnel gyakorolt dícséret  csak mocsokeső az énnek feláldozott hős szemfedőjére. Sweeney neveti a vele immár nem az üzletért, hanem magáért a bűn élvezetéért foglalkozó parázna nőket, (parázna asszonyok a Bibliában hitehagyó egyházakat jelentenek) de intő jelet vél felfedezni a dolgok drámai fordulatában és gyanakodni kezd, amely későbbi versben megvalósuló megtérését eredményezi. A „Víziló” című vers mottója Bibliai idézet: „És mikor felolvastatik nálatok e levél, cselekedjétek meg hogy a laodíceaiak gyülekezetében is felolvastassék”…Kol. 4,16. A vers az egyházzal semmiképpen párhuzamba nem hozható víziló üdvösségre jutási esélyeit hangsúlyozza a sziklára épült egyházzal szemben. Itt kerül elő a Szikla mint az egyház jelképe először elő, és majd kiteljesedik a Szikla c. dramatikus költeményben. A versben a víziló és az egyház ellentéteiben az egyház hatalomvágya és megmerevedés /hagyomány/, pénzszeretet, öndicsőítése, kerül szembe a mindezekről mit sem sejtő víziló szokásaival. Az angyalok a vízilóval együtt énekelnek, de az egyház:

„S az igaz Egyház lenn marad

Miazmás ködben fulladozva.”

1920.-ban egy esszé  kötete jelenik meg amelyben kifejti az irodalmi stílusát képező allusió technikát, amelyet pontosan kivésett költői kép jellemez az érzelmek közvetlen kifejezését elutasító személytelenséggel párosult irónia megjelentetésével, és metafizikus gondolatisággal, amelyet 30 író és költő stílusjegyeivel és beépített tudós apparátussal egészít ki.

Az  1922.-ben megjelenő Átokföldje, más fordításban Puszta ország (Waste Land); a Grál legenda feldolgozása. Eliot saját jegyzeteket fűz verséhez a megértés kedvéért pl. Ezékiel 2,1-re „Én vagyok az az ember aki nyomorúságot látott az ő haragjának vesszeje miatt.”. A szikla és az üres kápolna , a puszta csontok, a megítélt kereszténységre utaló jelképek. Ez a vers  meghozza számára költői elismerést. „Ez a mű határkő az angol irodalomban James Joyce Ulysses-ével együtt, mindkét műben a polgári értékrendnek az a válsága fejeződik ki …/ a stílusoktól most eltekintve, / amelyet az I imperialista világháború véres zűrzavara tett nyilvánvalóvá” /Egri Péter/

1930 Hamvazószerda: Az egyházaknak világ válságát okozó erkölcsi hanyatlásának okát a racionalista személet által elvesztett hitelű bibliaértelmezésében fejezi ki.

Ha az elveszett szó elveszett, ha az elpazarolt szó elpazaroltatott

Ha a nem hallható ki nem ejtett

Szó ki nem ejtetett,, nem hallatszott;

A ki nem ejtett szó, a Szó, amely nem hallható,

A szó nélküli Szó még mindig az a Szó, amely él

A világban, ez a világító;

S a fény sütött sötétben és

A Világ ellen ez a csillapítatlan szó még örvényt forgató

S középpontjában ott a néma Szó.

   Ó, én népem mit tettem tevéled.

Hol lészen a szó megtalálható, hol fog a szó

Felhangzani?…

És a konklúzió során megfogalmazásra kerül az a gondolat, amit később a Sziklában fog kihangsúlyozni és a Négy Kvartett-ben megerősít, Miért nem érvényesül az Egyházban a Szentlélek? – mert „ az elveszett szív megkeményszik és vigad”. Mindez azért vált lehetővé, a Szentlélek számára azért vált az ember megközelíthetetlenné, mert elveszett a Szó, vagyis az egymással szembefeszülő, a csak földi természettudományos magyarázatokkal alátámasztható bibliamagyarázatok ködében az Isten Igéje megszűnik a modern ember számára Isten beszédének lenni..

Itt talán rá  is térhetnénk a parafrázis elemzésére. (Éppen ideje!) Csakhogy a képi kibontakozást. A költő eszmei útját volt szükséges felvázolni ahhoz, hogy ezt most könnyedén és remélhetően elegánsan megtehessük.

A parafrázis, mint jeleztük, egy ismert szöveg saját szavakkal való visszaadása. Tulajdonképpen egyetlen két mondatból álló igeversről van szó, és annak kommentálásából a következőkben. Az eredeti zsoltárige így hangzik:

Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői.

Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáz az őriző.

A Salamon által irt héber nyelvű költői versszak a héber költészetre jellemző gondolatritmus. Két összehasonlítható, egymástól csak néhány szóban eltérő  ellentétes parallelizmust[4]  találunk itt. Hiába épít az ember, ha az Úr nem épít együtt az emberrel. A templomépítő Salamon által kimondott tanítást, a zsoltárszerző nemcsak valami nagy és jelentős munka elvégzésére tartja érvényesnek, hanem ennek érvényét kiszélesíti az élet minden területére. Erre utal az ismétlése: Hiába minden őrködés, ha az Úr nem őrzi a várost. Jézus jellegzetes kifejezése „Bizony bizony mondom néked”… ilyen hangsúlyt adtak szavainak. Ugyanez a célja a paralellizmusnak, az ismétlés által az elmébe vésni a tanulságot. Emlékezzünk gyerekkorunk didaktikus stratégiájára, a tanító hányszor ismételtette el velünk a megtanulandót. A bűn által, az önzés által begyakorolt idegpályák, a megszokásban eltorzult emberi gondolkodásnak gyakran szüksége volna ilyen ismétlésre, hiszen Jézus hangsúlyozta: „Az Isten Igéje sincs maradandóan bennetek”

    Salamon példája mutatja, hogy minden dologhoz a legjobb előmenetelt az biztosítja, ha az Isten lelke felruházza az embert bölcsességgel. Jó példa erre a Salamoni ítélet esete.

„És füleid meghallják a kiáltó szót mögötted ez az út ezen járjatok…”Ésaiás 30,21.. A Szentlélek halk és szelíd hangon szól az embernek. Bálám, az Isten egykori prófétája a nyereségvágytól elkábítottan nem hallotta meg. Isten tiszteletben tartja az ember vágyait. Nem erőlteti, hogy csak a jót cselekedje, nem kényszeríti az embert, hogy automatikusan azt cselekedje, amit Ő szeretne, de szeretne az ember értelmére és gondolkodására hatni, amelyet az önzés eltompított.

Miben tér el az eredeti bibliai gondolattól Eliot parafrázisa, és mit tesz hozzá?

„Hasztalan építünk. Ha nem épít velünk az Úr.

  Megtarthatod-e a Várost, ha nem tartja meg az Úr?”

Elhagyja az összetett mondat első mellékmondatát, és csak a lényegre koncentrálva a hiábavalóságra hívja fel a figyelmet. Haszontalan minden építés, ha nem az Úr az, aki velünk együttmunkálkodik az építésen.  „Jaj annak aki bűnös szerzeményt szerez házának, hogy magasra  rakhassa a fészkét, hogy megszabadulhasson a gonosz hatalma elől. Jaj annak, aki várost emel vérengzéssel, és aki várat emel álnoksággal. Vagy íme, nem a Seregek Urától van ez, hogy a népek a tűznek építenek és a nemzetek a hiábavalóságnak fáradoznak?” Habakuk 2,9.12-13.

Ezután a költő kiegészíti az Egyház-(-ak)nak szóló intelmeit:

1.    Ezer rendőr sem mondhatja meg hitelesen az embernek honnan ered az ember, Istentől jött-e vagy az őstengerből, ahogy azt a korabeli divatos tudomány tanítja, és hogy létezik-e örökkévalóság és menny, vagy csak az iszapos föld marad, mint végső állomás.

2.    Az Egyház munkája teljesen haszontalan, még a mormota, is mint aki az Úr segítsége nélkül épít hasznosabban él. „Kiléphetünk-e köröskörül e romokból?”

3.    Hiába a vallásos buzgalom, ahol nem sikerül templomot építeni, az otthon sem maradhat meg. (És az erkölcsi romlást követi a családi élet mély válsága. Ez a felismerés kiváltképp napjainkban látszik korát meghaladó és tragikus fejleménynek.)

4.    Az ember alkotta szociális intézmények, nem pótolják azt a kártételt, amit az Isten segítségével munkálkodó emberek otthonteremtési képességének elvesztése előidézett.

5.    A különböző minőségileg egyre alacsonyabb rendű lakások felsorolás erkölcsi kategóriákat sejttet.

6.    Gyakran az ember minden dolgát a mások iránti irigysége vezeti.

7.    Ha mindezek után lejön az ítélet, (az Idegen Krisztust személyesíti meg, akit az egyház nem ismer a gyakorlati élettapasztalatában):

Ha megkérdi az Idegen: „És ennek a városnak mi az értelme?

Azért bújtok-e így össze, mert szeretitek egymást?”

Mit feleltek erre? „Azért lakunk együtt,

Hogy egymásból pénzt csináljunk”? (Eliot nem fél kimondani, amit az egyház titkolni

igyekszik. ) vagy „Közösségben élünk”

--------------

Ó készülj fel, én lelkem, az Idegen eljövetelére,

Készülten fogadd őt, mert ő tudja majd, hogyan kell kérdezni.

Az ökumenikus mozgalom által elfogadott bázisnyilatkozat szerint /Nairobi/ :  „pokol, ördögök, angyalok, teremtés, csodák, üdvösség, örök élet, bűn,  ítélet, nem illenek bele a modern ember gondolkodási és életkeretébe, ezért – írja, ezeket a fogalmakat evilági síkon kell értelmezni. Pl az üdvösség = szociális jólét.” Eliot szerint van és lesz ítélet, amelyben az eljövendő egyház számára annyira idegen Krisztus az emberi cselekedetek indítékára kérdez majd, és az egyháztagok nem fognak tudni majd választ adni amelyet cselekedeteik is igazolnának.

8. Az Egyház szemére veti, hogy az erkölcsi ürességüket érző emberek nem Istenhez, hanem egymáshoz fordulnak segítségért. Amint ezt már korábbi versében a Coriolanuszban is felveti, amely az emberi technika világháborúban felvonultatott fegyvereinek diadalmenetével kezdődik, és az „Államférfi bajaiban” meghatározott emberi gondolkodásmódban testesül  meg:

„Első dolgunk, hogy felállítsuk a bizottságokat:

A tanácsadó bizottságot, állandó bizottságot, választó bizottságot

                                                                                        És albizottságokat.

(demokratikusan)

Egyetlen titkár több bizottságnak elég.”…

9.    Isten bölcsességétől „repedezett kutakhoz”/Jeremiás 2,13./ fordulnak a Szentlélek által nem vezettetett egyházvezetők.

Ó üres emberek, akik ISTEN-től

Kiváló elmétekhez (racionalizmus eszmei tévelygései) és „dicsőséges cselekedeteikhez” fordultok, (a Biblia elítéli a cselekedetek általi üdvösséget)

Művészetekhez és találmányokhoz és merész vállalkozásokhoz,

Az emberi nagyság igencsak kétes eszméjéhez,…

10.  Az emberi bölcsesség haszonelvűséghez vezet, és racionális értékítéletekhez, önző szempontból való megkülönböztetésekhez, kirekesztéshez vezet.

11.  A technika ámokfutása az élővilág és a környezet tönkretételéhez juttatja az immáron erkölcsi iránytű nélkül maradt és válságban megzavarodott embereket, akik,

12.  Sikerpropaganda áldozataivá válnak majd. „megszervezitek a BOLDOGSÁGOT…”

13.  És ha ezúton még inkább fokozódik a válság, akkor majd globalizációért, vagy épp nacionalista eszmékért való lázas rajongásba kerül az emberiség ki mire fogékony egyede: „Sivárságotok elől nemzetekért, vagy fajokért

                     Vagy az úgynevezett emberiségért való lázas rajongásba

                                                                                                         menekültök;

14.  De a végére kikerülhetetlenül ott lesz az ítélet:

„Bár elfelejtitek az utat, mely a Templomba vezet,

Egyvalaki emlékezik az útra, mely ajtótokhoz vezet:[5]

Az Élet elől kitérhettek, de a Halál elől soha.

Az Idegennek nem állhattok ellen.

Eliot hite szerint a világ nem önpusztító „bummal”, hanem csak nyüszítéssel ér véget.  ( Lásd az Üresek c. vers befejező sora)

Milyen megoldást követ Eliot amennyiben valaki hajlandó megérteni üzenetét?

Minden tudásunk tudatlanságunkhoz vezet közelebb,

Minden tudatlanságunk halálunkhoz vezet közelebb, (Az Én halála az a az Isten bölcs akaratának való alárendeléséből a Szent Lélek erejével sikerülhet Lásd Little Gidding)

De a halál közelsége nem ISTEN közelsége.

Hol az Élet, mely életünkben elveszett?

Hol a tudás, mely ismeretünkben elveszett?

„…aki nem úgy fogadja Isten országát, mint egy gyermek, semmiképpen nem megy be abba.” Mondta Jézus Mk.10,15.

Az igazi tudás és az igazi bölcsesség Isten megismerése.  - Az Isten megismerésétől önző vágyak miatt, vagy büszkeség miatt való ódzkodás, elzárkózás,(végső soron ateizmus) az ember legnagyobb balgasága  Ezért indul a Szikla a világegyetem képsorával. Majd a Város bemutatása következik London, amelyben az Egyházra „sem a külvárosban nincsen szükség; és a városban is csak a fontos esküvők miatt.” De azért valami homályos bizonyságtétel elhangzik az Idegenről. Aztán megszólal a Szikla a drámában, közhelyekből és racionális elemekből összeálló beszéd lényege: hogy jóllehet az ember sorsa a „fárasztó munka, vagy a henyélés, ami   még rosszabb, de hát nehéz hasznossá lenni, meg lemondani arról ami boldogít, törekedni a jócselekedetekre, amely szürkeségbe vezet, elfogadni azokat is akik ellenségek meg hát mindenki szívesen befekteti pénzét az üzletbe de osztalékot is vár”. De azért az ember feladata hogy megerősítse akaratát a változó világban is ugyanolyan Jó és Gonosz harca közepette.

Ezután felhangzik a munkások éneke, akik nyilván a buzdítás hatására megpróbálják magukat lelkesíteni: Új téglákat rakunk, van kezünk és vannak gépeink, van agyag a téglának, és ha a tégla leomlik, új kővel építünk. Velük egyszerre azonban a munkanélküliek dala is disszonáns egységre kel: „a mi munkánk nem kell… állunk a szabadban …kopár parlag felett ahol pihen az eke,… a mi munkánk nem kell.” Mintha kontraszelekciós átok bélyegezné meg azokat, akik ezt a hiábavaló munkát nem támogatják. Vitatkozva felel a munkások dala, de mintha önmagát akarná igazolni a munkások dala: „nem vesztegeti idejét a veréb és seregély, ha nem épít az ember hogyan is élhetne? – ők is érzik, hogy valami probléma van, „nincs kezdet, nincs mozgás, nincs béke, nincs vég, csak zaj van, de nincs nyelv, csak étel, de nincs íz.” A kifogás tartalma, hogy

nincs cél                                                    Elveszett a prófétai üzenet, 

nincs béke,                                                nincs evangélium,

zaj van                                                        pluralista felfogás az igazság kérdésében

nincs nyelv                                                nincs egység, amelyet az egynyelvűség adhat

van ugyan étel, de nincs íze,                   lélektelenül elmondott szavak nem gyakorlati  

                                                                    tapasztalatból származnak tiszta búza helyett

                                                                    szalmával és polyvával táplálják a papok a népet.

Ennek következményét, az egyház elnéptelenedését vonja le a konklúziv II. szakasz, amelynek súlyponti kérdése ez:

De ti, jól építettetek-e ti, akik most elhagyatva ültök egy

                                                                    romba dőlt házban[6]

…

Az üres templomok persze megoldást követelnek az egyházvezetőitől, amely nem lehet más, - mint politikai szerepvállalás -.

Nem jól húztátok fel az épület falát, és most megszégyenülten

Ültök; és nem tudjátok, lakozhat-e bennetek az ISTENI

LÉLEK,

 …

Jól építettetek ti, ha elfeledkeztetek a sarokkőről?

Eliot megoldása először a „Háromkirályok utazása” c. versben sejlik fel: Azért megy rosszul a templom építése,  haszontalan a munka, nincs evangélium, nincs igekutatás és megértés, mert a végső döntéskor, amikor az ember felismeri, hogy most az Énnek meg kell halnia visszariad ettől a lépéstől, és bezárja szíve ajtaját a Szentlélek további késztetései előtt:

A bölcsek eljutnak a Megváltó születési helyéhez és a következőt realizálják:

„S megérkeztünk este, egy perccel se hamarabb

Találtunk arra a helyre: mondhatni, kielégítő volt.

Mindez régen volt, emlékszem én,

És megtenném újra, de vegyétek észbe

Ezt vegyétek észbe

Ezt: Miért vezettek végig ezen az úton,

Születésért, vagy Halálért? Volt születés, igaz,

Bizonyítékot kaptunk rá, s nem kétes, láttam, születést, halált,

De azt hittem, különböznek egymástól; ez a Születés

Kemény és keserű haldoklás volt nekünk, olyan, mint a Halál,

                                                                                                    A mi Halálunk.

Visszatértünk nyugvóhelyünkre, ezekbe a Királyságokba,

De itt nincs többé nyugtunk a régi függelemben,

Köröttünk idegen nép csüng istenein.

Másféle halálnak örülnék.

A négy kvartett már említett „Little Gidding” szakasza, azután teljesen egyértelművé teszi az unitáriánusból katolizált, és az egyház lelki reformjáért munkálkodó költő küzdelmeit:

Galamb leszáll, leget hasít

A félelmetes fényű tűzzel,

Melyből lángnyelvek hirdetik,

Hogy bűnt, tévelygést mi űz el.

Nincs más remény, csak ez segít – 

   Válassz: a máglya, vagy a máglya –

   A lángtól megválthat a lángja.

Ki gyötör így? A Szeretet.

Furcsa Név – ez fog kínba minket,

Mert az ő keze szövi ezt

A tűztől tűrhetetlen inget.

Ne is reméld, hogy leveted –

   Ha élsz, lélegzel, ez az ára:

A lángra juthatsz, vagy a lángra.

Az élőhalott protestantizmus ismeretében és annak jelenségei közt fuldokló költő pesszimizmusára jellemző, hogy a testi embert és ugyanakkor az államhatalmat is jelképező Sweeney megtéréséhez nagyobb reményt fűz, mint a vele már nem az üzletért, hanem magáért a bűnért fertelmeskedő és ezért tragikus sorsú egyházéhoz.

„Gyógyítottuk Babilont, de nem gyógyult meg. Hagyjátok el őt és menjünk ki-ki a maga földjére, mert az égig hatott az ő ítélete, és felemelkedett a felhőkig. Jeremiás 51.9.

 „Fussatok ki Babilonból és ki-ki mentse meg az ő lelkét, ne vesszetek el az ő gonoszságáért, „mert az Úr bosszúállásának esztendeje ez”. Jer. 51,6. Leomlott, leomlott a nagy Babilon, és lett ördögöknek lakhelyévé…”Jel.18.2.

„ Vigyázzatok atyámfiai, hogy valaha ne legyen bármelyikőtöknek hitetlen gonosz szíve, hogy az élő Istentől elszakadjon; „Hanem intsétek egymást, míg tart a ma, hogy egyikőtök se  keményíttessék meg a bűnnek csalárdsága által. Zsid. 3,12-13.

„ Jaj de árván ül a nagy népű város! Olyanná lett mint az özvegyasszony! Nagy volt a nemzetek között, a tartományok közt fejedelemasszony: – robotossá lőn! Jer. Sir.1,1.

Az ateizmus, a hitetlenség, és nem kevésbé a vallási közöny, vagy akárcsak a vallási buzgóság hiánya, - az úgynevezett „első szeretet” elvesztése, vagy a Babits által is /Vers apostolokról/ kifejezett elalvás, bár elsődlegesen Krisztus iránti hűtlenség, de a vallási vezetők erkölcsi hiányosságainak következménye, amiről nem illik ma beszélni.

Hát erről nem beszélünk, – egyből vádaskodók, vagy zavarkeltők lennénk, – de létezik. Előreláthatólag nem is fog változni a helyzet. Ezért hát nem is embereket kell példaképnek tekinteni, hanem túl kell lépni ezen, amint Krisztus is túllépett kora vezetőinek szűklátókörűségén és ki-ki vegye szívére a Mester tanácsát: „Vegyétek föl  magatokra a  az én igámat… mert az én igám gyönyörűséges és az én terhem könnyű” Máté 11. 29-30

Szántó István;  2002. 05. 21. 

[1] Írja Egri Péter a Világirodalmi Lexikon Eliot-ról szól cikkében.

[2] Unitáriusok  a Kálvin által megégetett Servet Mihály követői, aki három könyvet irt a Szentháromság ellen. Nem akarta a tant megsemmisíteni, hanem csak  korrigálni: „a Fiú és a Szentlélek csak ’dispositiones modi Dei’, Isten önközlésének egy módja, de az Isten maga fel nem osztható” /Bajusz F/. A mai unitáriusok szerint Servet a saját útját járta. Elismert elődjük Lelio Socinus (1525-1562) és   Faustus Socinus (1539-1602) aki Lengyelországban sokáig élet, mivel ott és Erdélyben nem üldözték az unitáriusokat. /E.H. Broadbent/. Az unitáriusok a legszélesebb értelemben liberalisták: azt tartják, hogy minden hívő csak önmaga nyilatkozhat a saját hitéről. Azonban nekik is van rövid hitvallásuk, amely először a krakkói hitvallásban testesül meg: Hiszek egy Istenben, az élet Teremtőjében és gondviselő Atyjában , Hiszek Jézusban, Isten legjobb Fiában, a mi igaz tanítómesterünkben; Hiszem a Szentlelket… Erkölcsi magatartásukat Jézusra vezetik vissza, aki „ éppen azért lehetett az emberiség Megváltója, hogy valóságos ember volt, hogy csak ember volt, nem Isten-ember, mint ahogy azt a Szentháromság-dogmája tanítja…  szeretik a nagy Galileai személyét és tanítását. A legnagyobbnak tartják mindazok között, akik valaha is éltek a földön. Helyeslik próféciáit, erkölcsi tanításait, szellemi látásait. /Annyira szó szerint ragaszkodnak a biblia kijelentéseihez, hogy talán rövidlátásuk megakadályozza hogy felismerjék Krisztus Istenségét a több mit 330 Krisztusra vonatkozó ószövetségi Messiási prófécia ellenére, valamint a nyilvánvaló evangéliumi utalásokat is figyelmen kívül hagyják, mert nem értik meg a testtélétel és Krisztus győzelmének titkát, / hogy „makacsul visszautasítják hogy ’Istent’ csináljanak’ abból, aki annyira nyilvánvalóan ember volt, szavaiban és tetteiben egyaránt, és aki maga tiltakozott a legjobban ellene amikor „Istennek” szólították.  Más emberektől csak annyiban különbözött, hogy Isten Lelkétől vezéreltetve minden cselekedete megegyezett az Isten akaratával, és így Benne bűn nem találtatott. Jézus élete tehát eszménykép, amelyet követhetünk, / de egyben a keresztényi élet buktatója is, mert minden elbukás azt a veszélyt hordozza hogy nem keresztény az, aki folyton megtagadja Mesterét. És ez az állapot tartósan vállalhatatlan is lehet / … Sokáig titokban maradtak  és csak a racionalizmus és deizmus jelentkezésekor  léptek a nyilvánosság elé. / Bajusz F./

[3] Egy anglikán vallási közösség törzshelye a XVII. Sz,-ban.

[4] A latin kifejezés jelentése: párhuzamosság, hasonlóság. Az irodalmi formátum lényege hogy ugyanazon gondolatot más szavakkal logikai kapcsolatban jelentet meg, /ezek lehetnek többfélék, pl. ellentétes, következtető, stb../ és ebből nyomatékosításból telítődik hangsúllyal az így kifejezett gondolat.

[5] Utalás a laodicai üzenetre. „Íme az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő énvelem.” Jel. 3,20.

[6] Utalás Luk.13,35. Ime pusztán hagyatik néktek a ti házatok.”…

A révkalauz 
in memoriam Ch. Baudelaire

Az „Ėtroit Sentier” mentőhajó/1/ 1844 őszén futott ki a pennszilvániai Philadelphia kikötőjéből. Közel ahhoz a helyhez építették, ahol napjainkban a Philadelphiai/2/ Naval Complex/3/ intézményei elterülnek. Mint minden hajót a többszörös biztonsági előírások figyelembevételével és nagy előrelátással a legkilátástalanabb körülményekben elképzelhető legnagyobb kihívásokra készítették fel, hogy a föld végső válsága idején is megbízható védelmi funkciókat láthasson el. Azóta többszöri felújításon és átalakításon keresztül rendületlenül folytatta útját kisebb megszakításokkal a világ minden tengerét is bejárva.

Mindenki az élet kiváltságának tartotta, ha akár csak egy rövidke időt szolgált is javarészt nyomorúságosan töltött életéből ezen a még mai fogalmainkkal is szépen megépített hajó fedélzetén. Tervezői nemcsak az akkori tudomány minden értékének felhasználásával és ma már nem tapasztalható áldozatkészséggel, elkötelezettséggel,valamint a veszélybe sodródott embertömegek iránti felelősségtudattal, mindezeken túl a praktikum és az esztétika szinte látnoki képességével határozták meg arányosságát, kapcsolati és értékrendszerét.

Eresztékeit, horgonyait, kötélrendszerét, gépi erőforrásait olyan erősre és mindamellett költséghatékonnyá tervezték, amelyet már csak a mindent befolyásoló anyagtakarékossági szempontok miatt se építenének be a ma rendszerfejlesztői és mérnökei. Hajtóműve teljesen egyedi technikai megoldásokat követeltek és nem emésztett fosszilis tüzelőanyagot, amelyet állandóan pótolni kényszerülnének, nem voltak benne kopó és mozgó, zörgő mechanikai alkatrészek, hanem a tér minden zugát átható kozmikus sugárzás terelésével és irányításával végezte zajtalan, tiszta és környezetbarát működését elképzelhetetlen folyamatos teljesítményt produkálva. A beépített anyagok is a legnagyobb gonddal és előrelátással lettek kiválasztva, az előirányzottakat nem spórolták ki az építés során sem. Fejlesztői egyedülálló képességeket építettek szerkezetébe, mint például a rugalmas. kiterjeszthető többkamrás rakodó és utasterét, emiatt nem kellett számolni férőhelyhiánnyal. Különlegessé tette ezt a hajót az intelligens kormányszerkezet is, amely úgy lett megtervezve, hogy kollektív kormányzást tesz lehetővé.

Ez a konstrukció teszi lehetővé, hogy van úgy, hogy nem a kinevezett kormányos hatja végre a valós kormányműveleteket, a hibás műveletek korrekcióját valaki más, vagy automatikus gépi program hajtja végre. Ez néha kellemetlen lehet a kormányosnak, de célja, hogy megkönnyítse a kormányzás nehéz feladatát és védje a hajó utasait a tévedés, a rosszakarat, vagy képesség hiánya miatt bekövetkező rossz döntések következményétől, esetleges elalvástól, vagy a figyelem elterelődésétől. Viszont sikerélmény, ha éppen úgy kormányoz a vezetés, ahogy az intelligens program elfogadja vagy vezeti. Ilyenkor nagyon könnyen, szinte ellenállás nélkül változtat irányt a hajó még nagyobb sebesség vagy viharos tengerjárás esetén is, de ha olyan kormányműveletet akarna végrehajtani a kormányos, amely a hajó felborulását, vagy sziklához csapódását okozná, akkor kemény küzdelemmel sem sikerül elmozdítani a kormányművet. Ilyen esetre is szép számmal akadt a múltban vállalkozó. Volt olyan kormányos, aki megjátszotta a kormányzást, és mindig a könnyebbik ellenállás irányába vezette a hajót. Ez is hiba. Volt viszont olyan, aki rángatta tépte, sőt rugdosta is a kormányt, még sem bírta eltéríteni a program által jóváhagyott iránytól. Le is mondott hamarosan. Volt viszont, aki kitartó akarnoknak bizonyult, de ő is csak azt tapasztalhatta, hogy ha olyan irányba akarta vinni a hajót, amely nem volta kapitány által eltervezve, akkor hiába nyomta, feszítette a kormányt, hogy belefeketedett, az meg sem mozdult. Viszont amikor meg ellentartott a kormánynak, amikor mozdítania kellett volna,i akkor a kormány úgy vágta a falhoz hogy csak úgy nyekkent. Egyébként a botrányos kormányzás nem ment mindennapi gyakorlatban.

A hajó könnyűszerkezetű kétéltű felépítése lehetővé tette a szárazföldön való fordulékony közlekedését, így eljuthatott a szárazföld belsejében élő Erdély „Gábor (bádogos) cigányainak” földjére is. Beépített kitolható evolvens szárnyfelületei és különleges irányítható nyalábú permanens magnetikus motorjai lehetővé tették hogy váratlan akadály vagy katasztrófaveszély esetén akár a vízfelületet is elhagyhassa és hosszabb-rövidebb ideig felemelkedhessen a levegőbe, sőt terjengtek olyan hírek is, hogy globális fenyegetettség esetén az alapfelszerelésbe tartozó sugárzásbiztos szigetelése utasainak életfeltételeit még a csillagközi térben való tartózkodás és közlekedés esetén is fenn tudja tartani. Eddig ugyan ezekre a különleges manőverekre nem volt szükség, de elterjedt annak a híre, hogy ez a hajó a legkülönlegesebb a világ összes szárazföldi és vízi járműve között. Mindazonáltal természetes életszükségletek kielégítése céljából és nem luxusigényekből kiindulva fejlesztették ki a vállalkozás alapítói, nem pusztán a tudomány fejlődése adott szárnyakat erkölcsi igényeik, képzeletük, vágyaik és terveik realista megvalósításának amelyet ez a hajó testesített meg.

Igen, a mentőnaszád a sötét középkor terhei alól felszabaduló fejlődésbe vetett hittel épült határtalan optimizmussal, de könnyekkel és verítékkel formáltatott, hogy még napjainkban is bámulatává válik a világ népeinek, ha kikötőikben megjelenik, különösen a boldogsághoz vezető út kedvelői számára. A hajó szervezeti és értékrendje egy eljövendő új korszaké volt, amelyet még jelenünk hétköznapi emberei is nehezen tudnak feltérképezni és abban otthonosan mozogni.

Az Ėtroit Sentier egy külön világ a világtengereken, ahol az önzetlenség és a másokért élés elve kiegészülhet az adopcianizmus elvével és gyakorlatával. Semmiképpen sem az én sekélyes elvei kerülnek előtérbe, mint a szárazföld anyagi viszonyai felett uralkodó kapitális önzés emberi függelmeiben, hanem a veszélyben élők megmentése a legfontosabb közérdek a hajó legkisebb beosztásban lévő beosztottjától a legmagasabb tisztségviselőiig.

A hajón nem létezett magántulajdon, hanem csak használatra kiadott eszközök. Az itt dolgozók egytől egyig próbaidejüket töltötték, és ez néha olyan hosszú,hogy egyesek már-már nélkülözhetetlennek hihették magukat, és fontosságuk tudatában megfeledkeztek olykor a próbaidő valóságáról, de ez azért nem volt általános, és viszonylag ritkán került a felszínre. Az „Ėtroit Sentier”-t mintha csak az örök életre tervezték volna, hogy személyzete a nehéz szolgálat alatt összeszokva örök barátság szövetségében szerveződjön mentő csapattá,... hogy az alvilág széles folyótorkolatán szállítsa át az embereket saját fedélzetén, átképezve az emberi szükségletek etnogenetikus feltérképezésére, az oxiológia /elsősegélynyújtás/ minden tudományos eredményeit alkalmazva a bajbajutottak megmentésére, a képességek és tudományok legjavának a gyakorlati élet szolgálatába állításával.

Hihetetlen felelősség és kiváltság volt ez egy olyan korban, amikor még mindig az állatias természetű ember indulatai tomboltak vérünkben a felvilágosodás és a technika dinamikus fejlődése adta remények és lehetőségek korában.

Én magam rejtett rokoni kapcsolataim révén kerültem a hajóra, s bár előtte sok más hajón teljesítettem szolgálatot szerencsémnek tartottam, hogy ha bár rövid ideig is,de a legbelső körökben mozoghattam, mint moderátor és összekötő, így eshetőségem volt megfordulni úgy az irányítótoronyban, mint a hajófenéken. Munkám során jobbnak láttam nem tudni bizonyos határesetekről, ezért leminősíttettem magam, megelégedve az egyszerűbb, de annál fontosabb szükségletek kielégítésével, a szerény, de nélkülözhetetlen feladatoknak örömével. Új munkakörülményeimnél fogva túlérzékeny és ideges természetemnek megfelelőbb tevékenységem a hajófenék belső környezetének tisztán tartása volt különös tekintettel a fertőzések és járványok megelőzésére. Szolgálatomnak csaknem négy évtizede alatt megállapíthattam, hogy a hajón szolgálatot teljesítők bűnös szokásai nem változtak jelentősen.

Még nem végeztem ugyan az aznapra kijelölt tevékenységemmel, amely abból állt, hogy azokat a szennyeződéseket és hulladékokat eltávolítsam, amelyek nagyobb létszámú emberi közösség tartós együttélése során óhatatlanul keletkeznek, de valami vihar úgy dobálta a hajóorrát, mindenáron eltéríteni akarva eredeti irányából, hogy a szűk közlekedőfolyosókon is már-már lehetetlen volt a folyamatos munkavégzés. Ilyenkor ellenállhatatlan nosztalgikus vágy fog el a felszín után, hogy újra felvegyem régi kabátomat, és teleszívhassam magam a sós vízpárával telt sűrű levegővel,... hogy fejemet elboríttassam a viharos tenger hullámaival. Mint a régi szép időkben, amikor gyakran volt alkalmam megküzdeni az ellentétes áramlatokkal.

Egy ilyen alkalommal megtörtént eset megörökítése végett ragadtam tollat és vágtam bele a következők papírra vetésébe.

Felmentem tehát az irányítótoronyhoz vezetőlépcsőn és egy oszlophoz kötöztem magam, hogy az esetleges viharban a fedélzeten átcsapó hullámok végzetesen el ne sodorjanak mert nem tartottam magam olyan szerencsésnek mint az egykori Jónás prófétát, akit a hal pontosan Ninive partjainál vetett a szárazföldre. A hajó egyfajta „menedékvárosnak” lett tervezve hogy a kontinensek bűnös világából menekülőket ne hagyja belefulladnia környező tengerekbe, és akiken átmentek egy párszor a nagy tenger habjai, azok többnyire készségesen és örömmel vállalták a nehézségekkel járó szolgálatokat is. A hajó ezért lett ilyen különlegesre tervezve, berendezései egyszerűbbek és igénytelenebbek voltak, a koszt is jellemzően egyszerűbb ételekből állt, egyszóval mindenben különböznie kellett azoktól a luxushajóktól, amelyektől hemzsegnek a föld állóvizei, hogy legénysége életformaváltását könnyebbé tegye. Ilyen menekültekből szerveződött a hajó legénységének többsége, bár ekkor a bennszülettek száma is jelentős volt már, és mindig akadtak olyanok,akik csupán átmeneti állomáshelynek tekintették ezt a hajót, és a rajta végzett szolgálatot a stratégiai együttműködés ugródeszkájának a céljaik eléréséhez vezető lépcsőfokokon való átlendülés reménységében.

Ez alkalommal is egy ilyen vegyes társaságot vehettem szemügyre, akiknek mértékadó személyiségei suttogva beszéltek ugyan maguk között, de társaságukban volt sok hangoskodó is. Több korosztály képviseltette magát a csoportban, és mondhatni igen vegyes társaságnak látszott. Sehogyan sem tudtam felfogni, hogyan voltak képesek egy csapatba verbuválódni. Többségét ismertem régről, voltak közöttük, akik jóindulatú tanácsadóimnak mutatták magukat. Némelyek azt ajánlották, miért nem megyek más hajóra, hogy ott teljesítsem ki képességeimet, mások azt mondták, hogy jó „nyelvérzékemet” külföldön nyereségesebben kamatoztathatnám. Egyesek főleg nyugatra és „melegebb” éghajlatot tanácsoltak, vagy esetleg ki is mehetnék a világba egy kis„tapasztalatszerzésre”. Én ezeknél jobb szándékot mutatva levonultam inkább a hajófenékbe, ahol békén hagytak. Voltak akik persze határtalan jó indulatukból kifolyólag, úgy gondolkoztak hogy ha „parázna, tolvaj, karrieristának” kiáltanak ki, akkor talán magamhoz veszem a jobbik eszemet és még idejében megfogok tenni mindent a magam érvényesülésére, és jobb lesz nekem is, meg nekik is… Különben a hajó rendtartása a fegyelmi ügyekben bizonyos mentelmi biztonságot nyújthatott a legnagyobb gazemberséget elkövetőknek is, ha megbánást és csendes életet mutatott a későbbiekben, mintegy megtérés jeleként. Így aztán visszavonultan szemlélhettem korábbi ellenségeim további életét annak veszélye nélkül, hogy újra és újra rám támadjanak. Nem is tartottam magamat másnak.

Voltak közöttük azok közül is, akik egyszer úgy meg ijesztették gyermekeimet, hogy ne is próbálkozzanak ezen a hajón szolgálatra jelentkezni, amiért is jobbnak találták messze földekre elvándorolni. De bár jelentős veszteségeket szereztek nekem, én mégis hű maradtam a hajó kapitányához, akit csak közvetve ismertem, de úgy gondoltam, hogy amik megtörténtek velem, teljesen beleillettek a szerződési feltételekbe, a többi meg nem érdekelt.

Azt mondtam, hogy nem is értettem, hogy hogyan tudott ez a társaság egymásra találni, annyira különböző korosztályba és identitásba tartozók voltak a tagjai, hogy arra gondoltam, egyfajta politikai szemellenző volt az a kapcsolópont, ami a megtűrt klikkrendszerben találkozási pontot jelentett ezeknek az embereknek. Ahogy elhaladtak a parancsnoki híd alatt még egyszer közelről szemügyre vehettem őket és megállapítottam, hogy már csak rájuk nézve se kívánkoznék közéjük, de hiszen nem is hívtak maguk közé, noha többen közülük ismerhettek. Már az is megnyugtató volt, hogy nem is hívtak.

Miközben lekötött a kormányos rendíthetetlen önfegyelme, amellyel figyelembe vette a hajó minden mozdulatát, felfigyeltem arra, hogy tekintete sűrűn megállapodik a rémületbe ejtő környezeti változások ellenére a hajó orrában a tenger felszínére hajló, vagy inkább görnyedő köpenybe burkolódzó alakra. Testtartásából következtethettem arra, hogy öreg tengerjáró lehet, aki alaposan ismeri a tenger színeváltozását, az áramlatok irányát és erejét, a hullámok súlyát és még a tenger felszíne alatti sziklák alakjáról is mondják, hogy sok emléket rögzített. Úgy hírlik, hogy még a levegőillatát is meg tudta különböztetni. Ezer mérföldekről is biztonságosan meg tudta jelenteni, hogy az előttünk állóföldrészen béke, avagy háborús helyzet alakult ki, és a kezdődő betegségek természetét úgy a természetben, mint a társadalomban, vagy mint az emberi természetben, pontosan ismerte.

Erre a révkalauzra épült a hajó teljes biztonsága, ezért éjjel nappal pihenés nélkül teljesítette szolgálatát. Ő azt is tudta hogy mikor pihenhet, és mikor kell teljes erővel őrködni, és mikor van itt az ideje a teljes mozgósításnak.

Valójában a hajó kapitányát még sohasem láttam, azért úgy tűnt, hogy a legnagyobb felelősség a kormányost terhelte, és a másodkapitányt. A másodkapitányt is csak ritkán láttam, állítólag ő a kormányostól átvett jelzéseket továbbította a gépház felé, miközben meghatározta a hajó útvonaltervét. Általában a „teljes gőzzel előre" parancs volt érvényben, amit a gépházból kihallatszó erőteljes hang is jelzett, de volt, amikor óvatosság volt a parancs s ilyenkor csaknem leálltak a motorok. Ez leginkább akkor fordult elő, ha egy-egy erőteljesebb áramlat eltérítette a hajó orrát a tervezett irányból. Néha előfordult, hogy a motorok éveken át hallgattak, mert a másodkapitány szerette a kényelmet, és az alkalmasabb időt várta a tevékenységre. A hajó legénysége egyre idegesebb lett és a lelki éhség és vitaminhiány tünetei hatalmasodtak el. Sokan mély álomba zuhantak,mivel a hajón történő események már-már alig érdekelték őket, és minduntalan valamiféle külső jelre vártak a világból, amely majd beindítja a várva várt változást. Ebben az időszakban csaknem elviselhetetlen hullaszag terjengett, és mint ha szél se fújt volna, hogy ezt elterelje. Mindenkiben akkor erősödött meg az a vágy, amit a hajó régi terveiből merítettek, hogy egyszer majd a hajó befogja mutatni azt a sohasem látott képességét, amely a legnagyobb szükségidején lesz, hogy elválik a földtől, és megkezdi útját az Orion felé. Erre az irányváltásra azonban majd csak a hajó kapitánya személyesen adja ki az utasítást...

Az előbb említett népes társaság a hajó orra felé vette az irányt, amely tekintettel az elkeskenyedő orr részre, és a hullámzásra nem volt éppen veszélytelen, de talán valami ősi gyanú vezérelte őket, vagy mintha fontos ellenőrizni valójuk akadt volna. Én újra a kormányosra próbáltam figyelni, aki most sem vette le a tekintetét a korlátra támaszkodó révkalauzról, aki egyre csak karjelzéseivel irányított. Mintha egy ködbe burkolt karmester a tenger szimfóniáját vezényelné, de a karmester mögötti zenészek fogadnák a jeleket. Ezek a szélbe írt jelek voltak számomra a legcsodálatosabbak, amiket megpróbáltam néha memorizálni. Mintha a kezek betűket írnának a levegőbe egy számomra idegennyelven.

Ekkorra a társaság elérte a hajó orrát. Először csak távolról szemlélték a révkalauz munkáját, a szélbe írt betűket, de azután mintha egyesek közelebb merészkedtek volna. Igazából nem tudom, mi történhetett, talán valaki kihajolt a korláton és belenézett a révkalauz arcába, mert hirtelen szörnyű zavar és kiáltozás támadt. Az első hangokat nem hallottam, csak a riadt menekülő mozgásokból sejtem, hogy valami megbotránkoztatta a gyülekezetet. Ám nemsokára hallhattam az éktelen ordítozást.

- Jaj! Jaj! Végünk van! Mindenki meneküljön!-

- Gyorsan, gyorsan! Mindenki szedje össze a holmiját! Meneküljünk!-

- Mindenki meneküljön, ahogy csak bír! – Végünk van a révkalauz halott! -

- Meghalt a révkalauz! Nincs biztonság ezen a hajón! -

- Halott a révkalauz! Micsoda szégyen! - A legfontosabb vezető már nincs is az élők között. Ezt nem nézte meg senki?-

- Hát hogyan vezetheti így a kormányos a hajót? Ki itt a fedélzeti tiszt? Valójában ki irányíthatja ezt a hajót? –

A társaság tagjai egymás szavába vágva magyaráztak, agitáltak, érveltek, és harcoltak az eddig mit sem sejtő utasokkal és munkatársaikkal. Konspirációról, érdekről meg derűs öregségről egyaránt hadováltak. Állami támogatás és egyházi státusz lebeghetett megtévedt, testies és rövidlátó szemeik előtt. Érvelésük szerintük teljesen logikus volt. Felmerült annak az igénye, hogy le kell váltani a régóta posztjukon lévő felelős vezetőket, és demokratikus választásokkal kell rendet teremteni a hajón. Mint új generációt alkotók joguknak tartották, hogy akár meg szerzik a többség, de legalább a két harmad bizalmát, kizárólag a saját elveik szerint vezethessék a hajót, bár nem hiszem, hogy a hajó technikai adataival úgy általában tisztába kerültek volna tekintettel a terjedelmes, könyvtárnyi anyagra.

A kormányos azonban figyelemre se méltatta ezt a látszólag kibírhatatlan zűrzavart, szeme továbbra is a révkalauzra irányult, akinek karjai továbbra is mintha betűket rajzoltak volna a szélbe. Figyelmesebben vizsgáltam meg hát a révkalauz tevékenységét még a szemüvegemet is megtöröltem, és láttam, hogy ezeket a betűket mintha Szél diktálta volna, és próbáltam megfejteni, hogy vajon mi összefüggés lehet a Szél és a révkalauz között. Igazuk lenne ezeknek az idegeneknek, hogy a révkalauz halott? Én nem mertem volna azt a vakmerő cselekményt elkövetni, hogy meggyőződjek az ő oldalukról a képviselt állításról, így nem volt más választásom, mint hogy közvetett bizonyítékokat szerezzek a társaság állításainak igaz, vagy hazug voltáról a valószínűsíthető ellentmondásokra való tekintettel.

- Vajon fűződhet valamiféle érdekük az eddigi történésekre vonatkozóan minden alapot nélkülöző állításuk fenntartásához? – Igazuk lehet esetleg, vagy van más elfogadható magyarázat is? –

A tőlem telhető leggyorsabb írással igyekeztem papírra vetni a jelentősebb ordításokat, mert a halkabb beszédeiket nem értettem, egyrészt a távolság miatt, másrészt pedig mert eléggé titokzatosan viselkedtek, én meg nem akartam közéjük tolakodni, meg nem is hívtak. Hamar rájöttem, hogy ennek semmi érelme. A világ összes könyvét meg lehetne tölteni az ellenvetésekkel, sőt logikát is találunk benne, legalábbis az önzés természetes logikáját: "Ki tudhatja mi a jobb nekem, mint én magam???" de akkor se érnénk el vele semmit, mert sok esetben kiderült már a saját akaratunkról, hogy az téves tapasztalatokra és adatokra épülve nem is lehetett más mint merő tévedés, vagy félreértelmezett tapasztalat. Nem is beszélve az előre nem ismert jövőbeli változásokról, tengerkémiai és magnetokinetikus hatásokról. Meg vannak győződve arról, hogy nekik igazuk van. Akkor is meg lesznek győződve, amikor már mindannak az ellenkezőjét fogják állítani, amit egy évvel korábban még hévvel vallottak. Minek az ostobaságot nagydobra verni? Jelentőséget tulajdonítani azzal, hogy érveljünk ellene? A korábbi állításaikat már az is elfelejtette, aki mondta, vagy legalábbis igyekszik elfelejteni mert rájött, hogy leleplezték és most más újabbat mond. Az fogja nehezen megemészteni, akinek mondták, akiről mondták, akit méltánytalanul minősítették önmagukból is kivetkőzve. Hát persze hogy elfogják felejteni. …– Ezt, én mondtam? És meresztenek nagy szemeket? – Mikor? – /Hátha valaki nem hallotta, vagy nem ismerte fel őket./ a dolgok gyorsabban változnak, mintsem hogy helyesen reagálni tudnánk rájuk. Úgy rázódik a rosta,hogy nincs idő a másikra, elég, ha önmagunk meg tudunk kapaszkodni. Mindezeknek ellenére néhány tanulságot nem szeretnék elmulasztani.

1./ Bármennyire is megváltoztak volna a nemzetközi hajózási megállapodások, az írott és íratlan törvények változásai ellenére az alapok ugyanazok maradtak, ráadásul katasztrófahelyzet esetén minden hajóskapitány a legjobb lelkiismerete és személyes felelőssége alapján dönti el hajója mozgásának irányát.

2./ A mi döntésünk volt, hogy ezt a hajót választottuk annak idején, és ez a döntés helyes volt, tudtuk, hogy az út nem mindig lesz kéjutazás. A hajóskapitánynak az emlékiratait, és a hajónk házirendjét, ha titkoktól nem is, de ellentmondásoktól menteseknek találtam. Akiknek, ennek ellenére a döntésük megváltozott, bármikor átszállhattak más hajóra, vagy szabadon kiszállhatnak a szárazföldre, és voltak, akik a mentőcsónakjainkat igénybe véve csoportosan távoztak, szeretettel, de bánatosan bocsátottuk el őket. Csak önmagukat korlátozták a velünk való találkozás lehetőségétől, mert ugye minket lekötött ennek a hajónak a kiszolgálása.

3./ A kapitány leirata, és a kormányos révkapitány által közvetített intézkedései között nyilvánvalóan szoros belső koherencia fedezhető fel. Márpedig tekintélyes mennyiségű feljegyzés maradt fenn, amelyek lefordíttattak a hajó utasainak és legénységének különböző nyelvére; a közmondás azt tartja „sok beszédnek sok az alja”, mennél többet ír valaki annál könnyebben lelepleződik a hazugság, nagyzolás, öndicséret, vagy az önös érdek kifejeződése, de ezekben az iratokban ezeknek nyomait sem fedezhetjük fel. Sőt inkább azt kell mondanunk, hogy a leírásokban minden emberi bölcsességnél magasabb színvonalú rendezettséget, ellentmondás mentességet, és erkölcsi értéket találtunk. Ez utóbbi eleve kizárhatná, hogy rosszindulatból vagy rossz szándékból származó megtévesztés rendszerével állunk szemben. A kapitány a saját életét tette letétbe a hajónk biztonságáért, és ennél magasabb biztosítékot soha senki nem tudott felajánlani.

Szemlélődésem további eredménye, hogy noha számos és magabiztos önjelölt próbálta forgatni a kormánykereket, és próbálkozott a hajó általa vélhetően helyes irányba fordításával, és ezek mindegyikének adhatta a kapitány a megbízást, ám a tapasztalat mégis azt mutatta, hogy gyakran nem volt elégséges pusztán az a tudás, amellyel a hajó kezelőszerveinek a működtetését elsajátították, mert az igazi jó kormányos

4./ csak az lehet, aki együtt tud működni az ellenségnek látszó vízzel is , és a széllel is, miközben nem csak elméletben, de a gyakorlatban is megtanulta használni a hajó berendezéseit és intézményrendszerét, beleértve az informatikai és előrelátó védelmi rendszereket, a kapitány utasításait és ezeket a révkalauz által közvetített jelekkel együtt hozza meg döntéseit. Ehhez a legritkább esetben elégséges néhány ifjonti év tapasztalata.

5./ Engem a sokszoros biztonsági rendszer mellett, a hajó biztonságos továbbhaladására nézve még viharos körülmények esetében is egyáltalán nem zavar, hogy a révkalauz nem élő személy. /Legalább nem érhetik támadások személyét,és nincs kitéve annak a veszélynek, hogy valamely csoportérdeknek engedve megfogja változtatni a jelzéseit./ és nincsen nagyobb bizonyíték arra nézve, hogy a hajó megmaradásának alapelve a kormányos és a kapitánynak bensőséges egyetértése, amelyet a révkalauz jelmagyarázataival lehet a hétköznapi nyelvre, a gyakorlati élet síkjára alkalmazni. Ha a kapitány ilyen pontosan és ennyi évvel előre látta a reánk leselkedő veszélyeket, hogy a révkalauz már nincs is az élők sorában, feljegyzései azonban máig eredményesek, akkor minden bizonnyal egy minden igényt kimerítően pontos utasításkészletünk van, és ez önmagában is egy nagyszerű élmény.

6./ Amiben a jelen eseményeket látva mindennél biztosabb meggyőződésem van az, hogy ha egy ma élő révkalauzt talált volna a hajóorrában a hőzöngő és létérdekeinek teljesedését féltő csapat, akkor a szakavatott hibakereső programjaik alapján bizonyosan olyan kritikát alkalmaztak volna vele szemben, amely megakadályozhatta volna vagy alkalmatlanná tehette volna a további munkájában való hősies helytállásában. A közügyekkel foglalkozó információ szolgáltató szakreferens pedig gondoskodott volna arról, hogy a Pletykaügyi központ kellő hatékonysággal szivárogtassa ki a révkalauz korlátozott képességeiről hírt adó bizonyítékokat .

7./ Következésképp a hajó legénysége és az idegenek könnyen felismerhető két táborra oszlanak majd: Olyanokra, akiket nem zavar az, hogy a kapitányt eddig még nem látták feltűnni a fedélzeten, és az sem, hogy a révkalauz, mint ahogy egész életében hűséges volt, holtában is hűséges őrálló a hajó elején funkcionalitását teljesen tölti be ma is mint régente. Hogy mi lesz a rendkívül vegyes összetételű másik csoporttal? Valószínűleg lélekkufárok kezeibe kerülnek idegen hajókon, vagy akár ellenséges martalócok a saját hajónkon, vagy a kikötők kalózaival enyelgők… Mert hiába volt minden figyelmeztetés: Ők csak a kapitány utasításaira hivatkozva cselekedtek ugyan, de figyelmen kívül hagyták azt a tényt, hogy a kapitány küldte a ma ugyan már nem élő de ma is minden kikötőben hatékony révkalauzt, amilyennel egyetlen más hajó sem rendelkezik. Kapitányunkhoz való hűségükre hivatkozással okoztak felháborodást és megoszlást a hajón, elbizonytalanítva és munkájuktól elvonva sokakat.

Mindezen közfelháborító és önfelszámoló tevékenység okául valószínűleg a Laodíceában/4/ eltöltött hosszú időt tudom csak mentségünkre felhozni, de az Etroit Sentier már soha nem lesz az a lelkes összetartó csapat, mint volt azelőtt, hanem olyanokká lettek mint akik sírva énekelnek szívük végtelen fájdalmában.

/1/ Etroit Sentier: ejtsd: etroá szentié. Jelentése "keskeny ösvény"
/2/ Philadelphia: város É-Amerikában amely egy közel keleti városról kapta a nevét, ami az ókori keleti postaút utolsó előtti állomása volt Laodícea előtt, a szó jelentése "testvéri szeretet". Jelenések 3,7.
/3/ Naval Komplex: Haditengerészeti komplexum Lásd: Google Map

/4/ Laodícea: Az ókori keleti postaút utolsó végállomása, itt csatlakozott bele egy másik postaút. A Biblia jelkép rendszerében az utolsó keresztény gyülekezet egyháztörténeti korszaka A korszakhatára 1844, de inkább 1856 után következő időszak. a szomszédos Pamukkaléből ahol melegvzű források törnek a felszínre  ez a folyam elindul, de mire Laodíceába érve heve lecsillapofik, gyógytó hatása elkeveredik a környezetéből származó egyéb vízforrásokkal, a név jelentése "ítélet népe", vagy  "megítélt nép".

István Szántó, 2013. szeptember 29., 16:25