szantoistvan blogja

 

A angol polgári forradalom utáni időszakban a világ kezdett megundorodni a vallásos képmutatástól, fejlődésnek indul a skolasztikus gondolkodástól elszakadni kívánó filozófia. Swift és Voltaire az egyházi hatalommal szembeni tehetetlenség miatt gúnyos ironizálásba csomagolja valláskritikáját. Ekkor jelenik meg az új irodalmi forma a regény. A Candide pikareszk és tézisregény egyszerre.

 

 Olvasmányos kalandregény, ugyanakkor Liebnitz Theodíceájában kifejtett nézeteinek sok történeten keresztül átvezetett cáfolata: Liebnitz össze akarta békíteni a protestantizmusra és katolicizmusra bomlott kereszténységet ezért azt tanította, hogy a világ a végtelenül jó és szerető Isten alkotása, ezért itt minden a lehető legjobb, és az egyéni életsorsok katasztrófái, még véletlenül sem a papok és urak célratörő magatartása miatt, hanem a köz javára történnek.

 

 

 

Liebnitz történelmi filozófiai gyökerekre építi fel az ő okfejtését, nevezetesen Titóniusz és Augusztinus tanításaira, amelyek szöges ellentétet képeztek a protestantizmus Bibliából megértett bűn-eredet, és a predesztinációs tanban kiteljesedő egyéni sors-magyarázatok prófetikus és apokaliptikus szemléletével.

 

 Ágoston tanítómesteréhez, Titóniuszhoz hasonóan a múltba fordítja vissza a bibliai próféciák megvalósulását /praeterista próféciamagyarázat nevét a préterituum = múlt idő jelentésébü→ől kapta/, eszerint a Krisztus eljövetelére és az Antikrisztus működésére kiírt prófetikus előrejelzések a római császárok keresztényüldözéseiben már megvalósultak az első századokban lezárultak, és a császárság végével eljött Krisztus Országa, a várva várt millenium és ezért a pápa irányítása alatt álló világ már a lehető legjobb. Nincs szükség az Antikrisztus ezutáni eljövetelére várni ..Eusebius azt írja a Konstantinusz vacsoráról hogy itt van már Isten országa. A regényben Panglos mester képviseli Leibnitz tanítását, Candide pedig nevének jelentése szerint is jámbor tanítvány, aki kikerülve az őt védelmező társadalmi környezetből önhibáján kívül a legváltozatosabb kalandokba keveredik. Ő egy valóban naiv, jámbor, érzékeny lelkű romantikus fiatalember, a tapasztalt kegyetlenségek láttán többször elájul, de ugyanakkor éles elméjű, kiútkereső, aki kész tanulni saját és mások hibáiból és kárából. tanul és lélekjelenlétére gyilkosságaiból következtethetünk.

 

A negyedik fejezetben előkerülő Kunigunda, Candide menyasszonya már kimondja, hogy ő is hitt Panglos tanitásainak, aki őt\"kegyetlenül becsapta\"... A történet során Candide akarata ellenére vallásháborúba keveredik, vallási vitába bonyolódik, hol jezsuita, hol jezsuiták ellen harcoló, de mindvégig megpróbáltatások szenvedő alanya. A regény egyik fordulópontja Eldorádó, Voltaire itt az ideális társadalom leirását adja meg. A nem vallástalan itt élők, deista uralkodója egyenlőnek tekinti az embereket. .

 

Eldoródó annak köszönheti gazdagságát, hogy itt a szolgálat, a másokért élés utilitarista felfogása a közrend alapját képezi. Innentől Candide gazdag, de Voltaire nem áll itt meg, mert hamar kiderül, hogy a gazdag ember sem lehet boldog, az ember éppúgy elmagányosodik, mert az emberek csak a nehezen megszerezhető haszonért szeretik.

 

A regény második részébenVoltaire már bátrabban kimondatja szereplőivel véleményét a Leibnitz tételről a Martin nevű tudós által, aki noha egykor keresztény volt, a sorscsapások hatására manicheussá lett, (aki a világot dualista azaz jó és rosszat akaró erők természetes uralma alatt állónak tartja. Ahol egymásnak feszülhet a jó meg a rosszakarat, és ebből az egyensúlyból áll fel az a társadalmi környezet, amit a világ jelen állapotának tartanak.) Ez a felfogás valóságosan szégyenbe borítja Istent, ha egyáltalán létezik, mert vagy nem avatkozik bele a világ dolgaiba és azt átengedi egy gonosz hatalomnak, (Herder is hasonlóképpen vélekedik Róma történelmének tanulságainál,) vagy pedig tehetetlen, nem tudja megbüntetni vagy megakadályozni a gonoszt és akkor nincs szükség egyházra sem.

 

 A regényben sok történelmi eseményre való utalást találunk, amely mintegy dokumentumértékűvé emeli a sorscsapásokat:.A Lisszaboni földrengést például Rosseauhoz hasonlóan Isten ítéletének tekint, válasznak az inkvizíció borzalmaira.

 

A regény végkicsengése azonban nem ateista, hanem visszautal a bibliai szőlőműves példázatára, amely megjelenik a regényben a jezsuitává lett gróf felfogásában, majd pedig a regény végén a dervissel folytatott beszélgetésben: a munka az ember életének értelme, amely eltávoztatja az embertől az unalmat, amely „sok bűn melegágya”, valamint a szükséget; \"menjünk, mert vár a munka a kertben\".

 

Az egész regény bár több kontinensen, de egy egységes világban játszódik le, amely egységesen keresztény-katolikus, és az egész területen végig ugyanazok a problémák is. .A nyugvópont a mohamedán világban következik be, amely magától értetődően semlegesnek mutatkozik Európa háborúiban. A sok kaland, a sok  (szenvedés) kiterjesztve az öregasszony pályadíjával, amelyet annak ajánl fel, akinek az élete borzalmasabb volt az övéénél, arra a meggyőződésre juttatja el az embert hogy az álszent, csak nevében keresztény világ meghasonlik a keresztény világ alapeszméjével, a szeretettel, amelyet egyedül csak az anabaptista képvisel egyedül helyesen, de ő sem marad életben.

 

Mindezek határozottan mutatják,hogy a hatalmi egyház társadalom-irányítása veszélyes a mindenkori társadalom számára. A meggazdagodott Candide sorsában Boethiusz A Filozófia Vígasztalása c művében megjelenő gondolatokat fedezünk fel a boldogság elérésének földi akadályairól. A szereplők sokasága mellett Voltaire nem fejezi be az emberek élettörténetét mutatva ezzel, hogy a földi lét is csak töredéke valami egésznek, amiről nem tud, vagy nem akar többet mondani.

 

Talán azért nem, mert a protestáns világ  a Darwini elmélettel meg az ebben az időben felbukkanó racionalista Bibliakritikával van elfoglalva, és  még nem értette meg az egész Biblián végigvezethető egységes megváltási tervet.

Ami az elemzésből kimaradt

 

     Fiammal egy iskolába jártam, hogy szemtanúja lehessek a magyar közoktatás  kontraszelekciós hatásmechaniszmusának, így kerültem egy esti tagozatos dolgozók iskolájába. Én sem vonhattam ki magam a dolgozatírás alól magamat, és persze önmagam előtt égtem volna le, ha nem  igyekeztem volna lelkiismeretes nebuló lenni. Persze hogy elolvastam mindent ami a témával kapcsolatban kezem ügyébe került. Nem is az jelentette a legfőbb problémát, hogy mit írjak a gimnáziumi tanárnak, hogy a dolgozatommal jó jegyet érdemeljek ki, írni valóm lett volna rengeteg, csak a rövid megfogalmazás és a lényeg megragadása jelentette a legfőbb problémát és a rendelkezésre álló rövid idő, amely alatt ezt az improvizációt asztalra kellett tenni. Meg persze, hogy a pontos témát ott találta ki a tanárnő a dolgozatírás helyszínén, amire előzetesen nem igazán lehetett felkészülni. Például jól emlékszem, hogy a Babits Esti kérdése még csak meg sem volt említve a választható témák között, de a tanárnő éppen rám tekintve vetette fel ezt a témát. A befejezését kénytelen voltam rövidre zárni, mert sürgetett az idő, és hogy az elemzésből a Nemzeti Alaptanterv is megkapja a maga részét, még gyorsan odabiggyesztettem a rímképletet.

    Egyszóval ezek a dolgozatok 25 percbe belepréselt benyomásfélék, de annál többek, mert érettebb felnőtt fejével már másként ítélem meg  egy-egy mű lényegét. Főként az az elv vezérelt minden elemzéskor, ami ott Bálványoson /Észak Erdély/ egy író olvasó találkozón fogalmazódott meg bennem, és a modern magyar irodalom fő problémájára ítéletként buggyant ki a vitában: „Azért áraszt el mindent a ponyvairodalom, mert az irodalom elárulta az erkölcs ügyét”. Az irodalom és a művészet annyira az esztétikai elveknek rendelte alá a mondanivalót, és ezzel összefüggésben a mondanivaló olyan áttételesen fogalmazódik meg, hogy az átlagolvasó paprikásabb, fűszeresebb, ízeket keres, ha már tartalmi lényeget nem képes felfedezni. Ez a benyomásom még 1980.-ban alakult ki egy Németországi tanulmányút során amikor éppen egy festőművész német tolmácsaként mentem ki, hogy a műtárgyak címeit lefordíthassam barátomnak. Erre való felkészülés során a Művészet egyik számában „Dr Akárki és a műtárgy viszonya” c. cikket olvastam.  Persze megvallom ez az ítélet még 1980.ban csak sejtés volt inkább mint megállapítás de azután nagy változások is történtek.

 

     Itt a Candide-nál, itt is gyorsan kellett körmölnöm, hogy amit el akarok mondani az beleférjen az időbe, és így pótolhatatlanul és bántóan kimaradt valami, amit már régebben szerettem volna pótolni de sehogy sem maradt rá időm, vagy éppen a hangulatom nem volt rá alkalmas. Most is csak röviden:

     Rosseau és Voltaire már épp haragban vannak egymással, amikor a Candide születik. Előzménye, hogy Voltaire Genfben él, ahová Rosseau, mint hugenotta-ivadék mindig is visszavágyott. Az Értekezés jegyzeteivel gyalogol tehát a jobb élet reményében katolizált protestáns a katolikus tenger által körülvett kicsiny protestáns Genfbe. Híres emberként fogadják, régi és új barátok veszik körül, négy boldog hónapot tölt együgyű, de talpraesett feleségével Therézzel.[1] Föllelkesülten visszatér a protestáns hitre, és visszanyeri a genfi polgári címet. Itt ismerkedik meg az amszterdami Michel Rey-el, aki kinyomtatja az Értekezések az egyenlőtlenségről című szintén a Dijoni Akadémia pályázatára készülő művét; Ezek a művek szinte egymásba kapaszkodva vezetik a társadalmi reformáció elméletének ösvényén.  /Első műve, amelyet a Dijoni Akadémia pályázatára ír, „A tudományok és művészetek fejlődése rombolta, avagy javította-e az erkölcsöket?” végletes és a racionalizmus korának ellentmondó következtetéseivel együtt is elnyeri mind az Akadémia, mind pedig a nagyközönség tetszését, és még a barátait sem fordítja ellenségekké[2]/ Ekkor még a nyár végén vagyunk de már a Társadalmi szerződés gondolatai foglalkoztatják. Ősszel Párizsba térve Genfbe szeretne átköltözni, de a genfi tanács nem lelkesedett letelepedése gondolatán, mert Ott élt Charles Bonnet  evolucionista természettudós Rosseau nyílt ellenfele, és épp akkor költözött Genfbe Voltaire. Amikor Rosseau megtudta, hogy Voltaire elfoglalta helyét keserű szájízzel elállt a Genfbe költözés szándékától, nyilvánvaló volt előtte, hogy két ilyen dudás nem fér meg egy csárdában de még nincsenek haragban. Az Értekezéssel nem volt már akkora szerencséje, nem nyerte el a díjat, viszont 1755.- ben Rey kinyomtatta, és ez megjelenik a Genfi Köztársasághoz intézett ajánlással, neve alatt a szerző büszkén viseli a nemrég szerzett genfi polgári címet. Az Értekezés a társadalmi egyenlőtlenségről, túltesz Bonné materielista elképzelésein is, és olyan természetességgel beszél a két lábon járó ősember „társadalmi viszonyairól”, mintha az ember „embrionális fejlődése” tudományosan elfogadott tény lett volna. Talán azért nem keltett ez a szemlélet különösebb feltűnést, mert sokkal több olyan  nagyfontosságú eszme  volt benne a köztudatba bedobva ami jelentőségében messze felűlmúlta ezt az egyébként  a Darwin után annyira népszerűvé váló szemléletet. Azt is mondhatnánk, hogy a darvinizmus megelőzte saját születését Voltaire e tanulmánya segítségével. Darwinnak már csak egy tudományosnak álcázott elmélet formájában kellett a világ eléá tárni a valláskritikai eszméktől amúgy is megrészegedett  kultúrvilágot . Mindenestre amit még el kell mondani az eset kapcsán, hogy az autodidakta Voltaire társadalmi reformációja nélkül a reformáció sem lehetett volna olyan forradalmi változások okozója. Mindkét szellemi irányzat fokozatosan együtt fejtette ki hatását Európa történelmének alakításában amelynek következtében végre az elnyomatásban szegénységben és tudatlanségban lévő népek lerázhatták magukról a papok szellemi ideológiai irányításával és az urak helyi kiskirálykodásával tökéletesített rabszolgaságot. A most egyesülő Európai Únióban a nemzetközi jog látványosan felülírja az Európát együtt alkotó nemzetek nemzeti joggyakorlatát (jogharmonizáció). Napirenden van egy Úniós Alkotmány megfogalmazása, amely körül éppen azért vannak a nem csillapodó sőt egyre élesedő viták, mert bele akarják fogalmazni a keresztény hagyományt. A félelmek az Egyház és Állam eggyé olvasztásához kapcsolódnak, amely felélesztheti a vallási kényszer a mai technikai környezetben minden eddiginél hatékonyabban alkalmazható társadalmi berendezkedését. Ennek  a folyamat hatására Európa kis népei amelyek évszázados küzdelmekkel vívták ki vallási és nemzeti függetlenségüket egy csapásra veszítik el kiváltságos jogaikat gazdasági lehetőségek igérete fejében. Ha ezek a félelmek beigazolódnak Európa népei  a legnagyobb válságnak néznek   elébe amelynek valaha is tanui lehettünk. Ugyanazok a problémák alakulnak majd ki amelyek a középkorban és a régi ellentétekhez még újabbak csatlakoznak. A küszöbön álló harmadik világháború előestéje lesz az emberi lét kiúttalan és végleges útvesztése az eszmék zűrzavarából. Az egyetlen biztos reménység nem a a Korán erkölcsisége mint amiben Voltaire-hez hasonlóan Jókai is Aranyember c könyvében tekintget hanem a Biblia hagyományoktól letisztított mély erkölcsi beállítottságú felülvizsgálatában és történeti-folytatólagos próféciaértelmezésében található.  

 

Ennyit a Candide elemzés végéhez, további szép estét, napot és  holnapot kívánok! 

        

 

[1] Benedek István: Rosseau

[2] Huitzingát megelőzően őt (Rosseau) tekinthetjük az első kultúrpesszimistának „Amint belekapott a legtúlzóbb ’fenegyerek-okoskodásba’ máris a legtúlzóbb általánosítással tör pálcát a kultúra felett. … Nem nehéz példát találni arra, hogy a tudás és erkölcs nem jár együtt. Megjöttek a bölcsek, elmennek a jók idézi Senecát… arra a belátásra jut, hogy a tudomány és a művészet bűneinkből fakad: csillagászat a babonából, ékesszólás a hiúságból és gyűlölségből, geometria a kapzsiságból, fizika a kíváncsiságból, maga az erkölcs pedig a gőgből. Maró gúnnyal támad neki a tudósoknak: hírneves filozófusok, ugyan mondjátok meg, ha semmit sem tudnánk a vonzásról és taszításról, a bolygók járásáról, a test és lélek kapcsolatáról vagy a férgek keletkezéséről, vajon ettől kevesebbek lennénk? rosszabbul kormányzottak? Kevésbé félelmetesek vagy kevésbé virágzóak? Talán perverzebbek? És ha a legfelvilágosultabb tudósaink működésének csak ennyi a haszna, mit szóljunk az obskurus írók és henyélő műveltek tömegéhez, akik romlásba hajszolják az Államot?  Akiket itt név nélkül de egyetlen mondatban ’elintéz’: Galilei, Kepler, Newton, Malebranche, Leibnitz, Fontenelle; Különös megvetéssel nyilatkozik a Hobbes-ok és Spinozák veszedelmes álmodozásairól – vagyis az ébredező materialista gondolkodásról, -  és nem feledkezik meg egy Voltaire-nek szánt oldalvágásról sem. Egy csapásra sikerül ellenségeivé tenni az egész világot ideológiai különbség nélkül. 

 

Hatása azonban egyáltalán nem az, amit várni lehetne. Első meglepetés: megnyeri a Dijoni Akadémia pályadíját. Szokatlan engedékenység a tudós akadémikusoktól, hogy ezt a tudományellenességet méltányoljék. Második meglepetés, óriási siker a nagyközönség körében, ideértve az enciklopédistákat is. Még Diderot és D’Alembert is lelkesen fogadja ezt a felvilágosodás szellemével oly ellentétes tant.” i.m. 47-48.  

 

Néha... észreveszem hogy a Piac valamilyen értékről a várható csekélyke profit okán leveszi irigy szemét: Aszály sújtotta és Biztosító fizette kukoricaföld, kereslet híján le nem szedett dúsan termő meggyültetvény, elhagyott fekete ribizli ültetvény, kft-csőd miatt sorsára jutott de még kivágását meg nem érte őszibarackos. tulajdonosának csak veszteséget termő szőlő. Minden alkalommal megkérdezem a tulajdonost: ártok e neki azzal, ha a rászorulóknak juttatok belőle? Van hogy elhajtanak, mint "Azázel bakját a pusztába", de most sikerrel jártam.

Megengedték, hogy a szüretig be nem érett maradvány őszibarackot leszedjem.

Mari néni /valós személyről van szó,/ elhunyt barátom anyja, már jóval túl a nyolcvanon, még mindig szívesen jön velem, egy ilyen alkalomra. Szóval tart miközben vezetek. Már nem emlékszem hányszor mondta el, "ha tudta volna, hogy a fia meghal, dehogyis jött volna el korábbi házából”. Szóval tart rendületlenül. Az idő, a helyszínek és a cselekmények az összefüggések beláthatatlan szövetébe ágyazottan jelennek meg miközben állandóan próbálja előttem senki előtt önmagát igazolni. Füleim gyakorlott hullámlovasként ejtik el a szóözön hullámveréseit. Már hazafelé igyekezünk. A csomagtartóban fűkasza legurtnizva, a hátsó ülésen egy láda őszibarack terpeszkedik. Az út szélén szakadt családfő integet, mögötte babakocsiban kétévesforma kislány, és ... sovány feleségén látszik, hogy nem most vágta be a durcit. Az apa fiatal, szinte gyerek még, kezében vödör, szák, horgászbotok. Elegáns villanással megállok mégis, /amenyire egy Wartburg elegáns lehet/ :) az idő este hét körül jár, település innen vagy hat kilométer, buszjárat aligha.

- Ennek az embernek holnap dolgoznia kell menni, a gyereket ágyba kéne dugni, ki tudja lesz-e vacsorájuk? - ezeket gondolom közbe. De örülnek nagyon. Babakocsi a csomagtartóba éppen befér,a hátsó ülésen elfordítom a ládát, hogy egymás mellett két ember elférjen. - Gyere picinyem! - szólok a kislányhoz és pályamunkás kezem már kapja is fel a kis testet, érzem, hogy a törékeny bordák között hogy verdes a kicsi szív, és beültetem az első ülésre Marika néni fonnyadt ölébe.

Fizikai fülemmel hallom a két női test motorja felpörgését. Az egyik tragédiának fogja fel az anyjától való elszakadást, még ha rövid időre is, ezt előre még nem látja. Aggodalmasan pislog a hátsó ülésen fészkelődő anyjára. De a fejlődés előbbre vivő eszköze, mert majd hozzá kell szoknia ehhez hogy idegenek mustrálják, szapulják. Az öregét, hogy egy fiatal kis életet ölelhet. Visszaemlékezik a dicső önmegtagadás és áldozathozatal idejére. Családja és rokonai megtagadhatták tőle ezt az érzést, s nekem módomban állt megadni pillanatig. Én is örülök, hogy ezt megadhattam neki a sors kényszereként. A népautó motorja halkan duruzsol, lassan megyek, hogy a kislány ne féljen, se szülei ne rettegjenek tőlem, mint barom ámokfutótól, én pedig ezzel is marasztalom az illékony időt. Pár szót is váltunk, megtudom, hogy a kislány csak kétéves és már beszél, Veronikának hívják, és hogy nem fogtak semmit, de eljárt felettük az idő.

Oldalra pillantva döbbenek meg: Micsoda ellentét a két arc így egymás mellett? Az egyik előtt csodálatos lehetőségek és ígéretes jövő, - mind így születtünk és indultunk el. S a másik mögött nyomorúságokkal bővelkedő múlt, és reménytelen jövő. Nézem őket, és nem őket látom már, hanem Azt a "Rejtőzködő Istent", aki mindkettőjüket kimondhatatlanul szereti, hordozza. ...de akik Őt talán önhibájukon kívül, avagy azzal együtt is lehet hogy nem fogják meglátni soha! 

Megállok a kért utcánál. Kipakolok, az asszonyka szatyorját megtöltöm érett nektarinnal. Közben pár képet készítek róluk. A kislány szavakkal még nem tudja értésemre adni, de félreérthetetlenül közli velem, elfordulva makacsul,: azoknak sorsát, kiket politikusaink titokban-nyilván halálra ítéltek, fényképezni tilos!

 

KÓRUS

Hasztalan építünk, ha nem épít velünk az ÚR.

Megtarthatod-e a Várost, ha nem tartja meg az ÚR?

Ezer, a forgalmat irányító rendőr

Sem mondhatja meg neked, honnan jössz és hová mész.

A tengerimalac vagy a mormota család

Is jobban épít, mint aki az ÚR segedelme nélkül épít.

Kiléphetünk-e köröskörül e romokból?

Szerettem a Te Házadnak szépségét, a Te szentélyednek békéjét,

Söpörtem kövezetét, ékesítettem oltárát.

Ahol nincsen templom, ott nincsenek otthonok,

Vannak bár menhelyek és intézmények.

Ideiglenes szállások, amelyekért lakbért kell fizetni,

Alagsori lakások, ahol patkányok tenyésznek,

Vagy számozott ajtajú kórházi szobák,

Vagy a szomszédodénál némileg jobb házad;

Ha megkérdi az Idegen: "És ennek a városnak mi az értelme?

Azért bújtok-e így össze, mert szeretitek egymást?"

Mit feleltek erre? "Azért lakunk együtt,

Hogy egymásból pénzt csináljunk"? vagy "Közösségben élünk"?

És eltávozik az Idegen és visszatér a sivatagba.

Ó készülj fel, én lelkem, az Idegen eljövetelére,

Készülten fogadd őt, mert ő tudja majd, hogyan kell kérdezni.

 

 

Ó üres emberek, akik ISTENtől

Kiváló elmétekhez és dicsőséges cselekedeteikhez fordultok,

Művészetekhez és találmányokhoz és merész vállalkozásokhoz,

Az emberi nagyság igencsak kétes eszméjéhez,

Földet és vizet szolgálatotokba hajtotok,

Hasznosítjátok a tengert és kiaknázzátok a hegyeket,

Különbséget tesztek közönséges és kiemelt csillagok között,

A tökéletes hűtőszekrény kifejlesztésével foglalkoztok,

A racionális erkölcs kidolgozásával foglalkoztok,

A lehető legtöbb könyv kinyomtatásával foglalkoztok,

Megszervezitek a boldogságot és kidobáljátok az üres üvegeket,

Sivárságotok elől nemzetekért vagy fajokért

Vagy az úgynevezett emberiségért való lázas rajongásba

                                            menekültök;

Bár elfelejtitek az utat, mely a Templomba vezet,

Egyvalaki emlékezik az útra, mely ajtótokhoz vezet:

Az Élet elől kitérhettek, de a Halál elöl soha.

Az Idegennek nem állhattok ellen.

 

FERENCZ GYŐZŐ

 

IV

Vannak, akik fel akarják építeni a Templomot,

És vannak, akik nem akarják, hogy a Templom felépüljön.

Nehémiás próféta idejében

Mindenkire vonatkozott a törvény.

Susán várában, a Niszán nevű hóban

Artaxerxes királynak ő szolgálta fel a bort,

És szomorú volt, hogy romokban hever a város, Jeruzsálem;

És a Királynak tetszék őt elbocsátani,...

A fenti sorok Thomas Stearns Eliot „ Kórusok  a ’Sziklá’-ból c. verses moralitásdrámájából vannak kiemelve. Tartalmilag a Biblia 127. zsoltárának parafrázisa. De annak is csak nagyon hézagos, de viszont nagyon tudatosan hézagos parafrázisa, (egy ismert szövegnek saját szavakkal való elmondása) mint ahogy a következő szakasz is egy parafrázis mégpedig Nehémiás könyve 1 és 2. fejezetének első verseiből.

 

Ki volt Eliot? Ősei[1] még a 17. sz.-ban vándoroltak ki Angliából Amerikába. Bostonba, ahol világi és egyházi méltóságra emelkedtek az új angliai puritán hagyományban.  Valószínűleg magukkal vitték az unitárius eszméket, vagy talán ezért szenvedtek üldöztetést Angliában? W.G. Eliot a nagyapa St. Louisban megalapítja az unitárius egyházat[2] és a Washington Egyetemet. A költő apja üzletember, anyja Ch. Stearns élénk szellemi érdeklődésű asszony, bostoni kereskedőcsalád sarja, munkásságát fémjelzi W.G.Eliotról szóló életrajz és egy drámai költemény. A minneapoliszi konferencia évében ( 1888 szept.26.-án ) született költő tehát anyai hagyományokat követ költői hivatását tekintve. 22 éves amikor elvégzi a Harvard Egyetemet. 1910.-ben a párizsi Sorbonne-ra kerül. 1911-14.-ig filozófiai tanulmányait folytatja a Harvardon. Közben 1913.-ban Németországba utazik, egy évvel később Angliába és egy éven át a Oxford-i Merton College-ban filozófiát hallgatott. 1915.-ben feleségül veszi V. Haigh Wood-ot, aki táncosnő, azonban a házasság tartósságából /1947.-ben hunyt el. / arra következtethetünk, hogy betöltötte Eliot életében a mindig jelenlévő múzsa szerepét is. Eliot megunja Új Anglia sekélyes életét mert a házaspár Londonban telepedett le. Latint, franciát, rajzot, földrajzot, történelmet, számtant, úszást és baseballt tanít, a Highgate Schoollban, majd a Lloyd Bank tisztviselője. Két éven át az Egoist-nak az imagista mozgalom folyóiratának segédszerkesztője. 1922.-ben megalapítja és 17 éven át szerkeszti a Criterion-t Itt jelent meg első nagy költeménye a Te Waste Land /1922/ (Weöres; A puszta ország, Vas I. Átokföldje,1966. Ez a mű megalapozza költői hírnevét. 1925-től a londoni Faber and Faber kiadó munkatársa, majd igazgatója. 1927 fordulópont a 39 éves költő életében felveszi brit állampolgárságot, és csatlakozik az anglikán egyházhoz. Önjellemzése szerint anglokatolikus a vallásban, klasszicista az irodalomban és királypárti a politikában.

 

 Művei: 1917 Prufrock and Other Observations; Prufrok és más megfigyelések,  Alfred Prufrock szerelmes éneke, Kálnoky 1960; a hanyatló megmerevedő élőhalott protestantizmus lelki erkölcsi impotenciáját fejezi ki. Ne felejtsük hogy az unitárizmus a maga Krisztus központú életszemléletével a radikális protestantizmushoz tartozik. amelynek patinás erkölcsiségéhez képest a racionalizmus erkölcsi liberalizmusa  a tehetetlen szerelmeshez, a gyáva döntésképtelen örökké érvet és ellenérvet egymásnak szegező és a döntés erkölcsi pillanatát örökösen tovahalasztó gyáva hőshöz hasonlítja.

Eliot ebben a művében a világi oldalról közelíti meg a hívő embert. Mennyit ér az olyan gavallér, aki nem tudja hogy kezdjen hozzá, és végül  megelégedik önmaga sorsával úgy, hogy közben céljáról mond le. A racionalizmus egyszerre bonyolultabbnak láttatta a világot, és Isten távolinak tűnt az emberek perspektívájából, vagy már nem is létezett, ez az erkölcsi tétovázásnak az oka. A hagyománynak nem volt önmagában ereje az újabb kísértések leküzdésére, és az evangélium vonzása eltűnt. Ugyanezt a benyomást erősíti meg az „Egy hölgy arcképe”, sokan e két korai verset csak világi szférára értelmezik jóllehet az allusió technika alkalmazása, / „rejtett utalások, visszhangok, idézetek segítségével felsejdíteni a versben régebbi korok élménykörét” Takács Ferenc / lehetővé teszi a győzelemről lemondó keresztény tragikumát (főleg Prufroknál: Keresztelő János mártíriuma jelenik meg a ”hős” tépelődéseiben, ’ tálon hozták fejem ’, és a mottóként idézett Dante idézet előrevetíti a végzet hitét, hogy ez a döntésképtelenség már maga a pokol. A kötet hátralévő versei is a kiüresedett lelki erejétől tartalmától megfosztott vallási szigornak értelmetlenségéről szólnak, amely legjobb indulatában is(Conversation galante) mindössze udvarias képmutatás csupán.( Helén néni. Nancy kuzin. ) érdekes volna tudni mi volna napjaink kereszténységéről a véleménye.

 

1919;Poems — Költemények.   E második kötetben tovább épül a testi és szellemi kiszáradást felidéző öregecske (Gerontion) drámai monológjában a megváltás utáni vágy harca a megválthatatlanság sejtelmével. Eső utáni sóvárgás és aszály képeinek ellentéte váltakozik, s mikor az eső eljön Blake tigris-megváltója képében    fenyegetésként éli meg.

„A modern emberiség – Silvero úr és társai – számára nincs megváltás, mert elvesztették a kapcsolatukat a szentség élményével; Gerontion viszont kétségekkel viaskodik, száraz logikája nem talál helyet a történelemben a megváltás kivételes és a puszta ésszerűség számára felfoghatatlan ( de a  lelki törvényszerűségek útján nagyon is meghatározott ) pillanatának. Ezért, mikor ismét eljön Krisztus, most már egyértelműen tigrisként érkezik, s ahelyett hogy az emberiség magához venné testét, ’ minket fal föl ’. Gerontion a – modern emberiség hitehagyott állapotának allegorikus képviselője – fölismeri, hogy testileg,-szellemileg, alkalmatlan az újjászületésre.”/Takács Ferenc /                                                     

Ez a Szentlélektől való félelem (itt eső, ott láng jelképében) konkretizálódik később a Négy kvartett versciklus Little Gidding[3] című egyik részletében. Előkerül Sweeney, aki a korábbi meghatározatlan személyiségekkel szemben ez a figura jól ismert céljai érdekében semmitől vissza nem riadó állatias „orángután”. Bordélyházi jelenete Francis Baumont; a lány tragédiájából való mottóval indítva tragikus színezetűvé teszi a parázna epilepsziás rohamát, az aktust követően.  A cserbenhagyott Ariadné talán nem segíti elő a megértést , de a bibliai jelkép parázna asszonya szinte automatikusan behelyettesítődik az egyház hitehagyásának jelképiségével, és ösztönösen a francia forradalomban megerőszakolt egyház asszociációja jut eszünkbe.  Emersonra való utalás (a „történelem az ember megnyúlt árnyéka” „Sweeney árnyéka viszont nem emberi árnyék) megvilágosít abban, hogy Eliot nem hitt a társadalmi fejlődés eszméjében. A későbbi versekben azonban visszatér míg Sweeney /Sweeney agonisztész/ és megtérésen megy át, de a megháborodott parázna nő (a biblia jelképrendszerében a szűz, vagy tiszta asszony a tiszta egyházat, a parázna asszony az államhatalomhoz, vagy a földi környezethez kapaszkodó, vagyis nem Istenben bizakodó egyházat jelöli) nem kerül elő. Sweeney a testi ember mint jelkép előkerül az Eliot úr vasárnap délelőtti istentisztelete” c. költeményében is, mint bohém férfi akit nem érdekelnek elméleti kérdések amelyeken közben vitatkoznak a „furfangos Tan főnökei” A jelképi utalásokat lefordítva tehát a világ a tanbeli viták közepette elsompolyog testi vágyait kiélni miközben a kereszténység elméleti kérdésekkel  gyötri magát. A következő versben „Sweeney a fülemilék közt,” kiderül hogy nincs semmi értelme a hősi és pogány áldozatnak amelyet a kereszténység gyakorolni vél, mert a bűnnel gyakorolt dícséret  csak mocsokeső az énnek feláldozott hős szemfedőjére. Sweeney neveti a vele immár nem az üzletért, hanem magáért a bűn élvezetéért foglalkozó parázna nőket, (parázna asszonyok a Bibliában hitehagyó egyházakat jelentenek) de intő jelet vél felfedezni a dolgok drámai fordulatában és gyanakodni kezd, amely későbbi versben megvalósuló megtérését eredményezi. A „Víziló” című vers mottója Bibliai idézet: „És mikor felolvastatik nálatok e levél, cselekedjétek meg hogy a laodíceaiak gyülekezetében is felolvastassék”…Kol. 4,16. A vers az egyházzal semmiképpen párhuzamba nem hozható víziló üdvösségre jutási esélyeit hangsúlyozza a sziklára épült egyházzal szemben. Itt kerül elő a Szikla mint az egyház jelképe először elő, és majd kiteljesedik a Szikla c. dramatikus költeményben. A versben a víziló és az egyház ellentéteiben az egyház hatalomvágya és megmerevedés /hagyomány/, pénzszeretet, öndicsőítése, kerül szembe a mindezekről mit sem sejtő víziló szokásaival. Az angyalok a vízilóval együtt énekelnek, de az egyház:

„S az igaz Egyház lenn marad

Miazmás ködben fulladozva.”

1920.-ban egy esszé  kötete jelenik meg amelyben kifejti az irodalmi stílusát képező allusió technikát, amelyet pontosan kivésett költői kép jellemez az érzelmek közvetlen kifejezését elutasító személytelenséggel párosult irónia megjelentetésével, és metafizikus gondolatisággal, amelyet 30 író és költő stílusjegyeivel és beépített tudós apparátussal egészít ki.

Az  1922.-ben megjelenő Átokföldje, más fordításban Puszta ország (Waste Land); a Grál legenda feldolgozása. Eliot saját jegyzeteket fűz verséhez a megértés kedvéért pl. Ezékiel 2,1-re „Én vagyok az az ember aki nyomorúságot látott az ő haragjának vesszeje miatt.”. A szikla és az üres kápolna , a puszta csontok, a megítélt kereszténységre utaló jelképek. Ez a vers  meghozza számára költői elismerést. „Ez a mű határkő az angol irodalomban James Joyce Ulysses-ével együtt, mindkét műben a polgári értékrendnek az a válsága fejeződik ki …/ a stílusoktól most eltekintve, / amelyet az I imperialista világháború véres zűrzavara tett nyilvánvalóvá” /Egri Péter/

1930 Hamvazószerda: Az egyházaknak világ válságát okozó erkölcsi hanyatlásának okát a racionalista személet által elvesztett hitelű bibliaértelmezésében fejezi ki.

Ha az elveszett szó elveszett, ha az elpazarolt szó elpazaroltatott

Ha a nem hallható ki nem ejtett

Szó ki nem ejtetett,, nem hallatszott;

A ki nem ejtett szó, a Szó, amely nem hallható,

A szó nélküli Szó még mindig az a Szó, amely él

A világban, ez a világító;

S a fény sütött sötétben és

A Világ ellen ez a csillapítatlan szó még örvényt forgató

S középpontjában ott a néma Szó.

  

   Ó, én népem mit tettem tevéled.

 

Hol lészen a szó megtalálható, hol fog a szó

Felhangzani?…

 

És a konklúzió során megfogalmazásra kerül az a gondolat, amit később a Sziklában fog kihangsúlyozni és a Négy Kvartett-ben megerősít, Miért nem érvényesül az Egyházban a Szentlélek? – mert „ az elveszett szív megkeményszik és vigad”. Mindez azért vált lehetővé, a Szentlélek számára azért vált az ember megközelíthetetlenné, mert elveszett a Szó, vagyis az egymással szembefeszülő, a csak földi természettudományos magyarázatokkal alátámasztható bibliamagyarázatok ködében az Isten Igéje megszűnik a modern ember számára Isten beszédének lenni..

 

Itt talán rá  is térhetnénk a parafrázis elemzésére. (Éppen ideje!) Csakhogy a képi kibontakozást. A költő eszmei útját volt szükséges felvázolni ahhoz, hogy ezt most könnyedén és remélhetően elegánsan megtehessük.

 

A parafrázis, mint jeleztük, egy ismert szöveg saját szavakkal való visszaadása. Tulajdonképpen egyetlen két mondatból álló igeversről van szó, és annak kommentálásából a következőkben. Az eredeti zsoltárige így hangzik:

 

Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői.

Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáz az őriző.

 

A Salamon által irt héber nyelvű költői versszak a héber költészetre jellemző gondolatritmus. Két összehasonlítható, egymástól csak néhány szóban eltérő  ellentétes parallelizmust[4]  találunk itt. Hiába épít az ember, ha az Úr nem épít együtt az emberrel. A templomépítő Salamon által kimondott tanítást, a zsoltárszerző nemcsak valami nagy és jelentős munka elvégzésére tartja érvényesnek, hanem ennek érvényét kiszélesíti az élet minden területére. Erre utal az ismétlése: Hiába minden őrködés, ha az Úr nem őrzi a várost. Jézus jellegzetes kifejezése „Bizony bizony mondom néked”… ilyen hangsúlyt adtak szavainak. Ugyanez a célja a paralellizmusnak, az ismétlés által az elmébe vésni a tanulságot. Emlékezzünk gyerekkorunk didaktikus stratégiájára, a tanító hányszor ismételtette el velünk a megtanulandót. A bűn által, az önzés által begyakorolt idegpályák, a megszokásban eltorzult emberi gondolkodásnak gyakran szüksége volna ilyen ismétlésre, hiszen Jézus hangsúlyozta: „Az Isten Igéje sincs maradandóan bennetek”

    Salamon példája mutatja, hogy minden dologhoz a legjobb előmenetelt az biztosítja, ha az Isten lelke felruházza az embert bölcsességgel. Jó példa erre a Salamoni ítélet esete.

„És füleid meghallják a kiáltó szót mögötted ez az út ezen járjatok…”Ésaiás 30,21.. A Szentlélek halk és szelíd hangon szól az embernek. Bálám, az Isten egykori prófétája a nyereségvágytól elkábítottan nem hallotta meg. Isten tiszteletben tartja az ember vágyait. Nem erőlteti, hogy csak a jót cselekedje, nem kényszeríti az embert, hogy automatikusan azt cselekedje, amit Ő szeretne, de szeretne az ember értelmére és gondolkodására hatni, amelyet az önzés eltompított.

 

Miben tér el az eredeti bibliai gondolattól Eliot parafrázisa, és mit tesz hozzá?

 

„Hasztalan építünk. Ha nem épít velünk az Úr.

  Megtarthatod-e a Várost, ha nem tartja meg az Úr?”

 

Elhagyja az összetett mondat első mellékmondatát, és csak a lényegre koncentrálva a hiábavalóságra hívja fel a figyelmet. Haszontalan minden építés, ha nem az Úr az, aki velünk együttmunkálkodik az építésen.  „Jaj annak aki bűnös szerzeményt szerez házának, hogy magasra  rakhassa a fészkét, hogy megszabadulhasson a gonosz hatalma elől. Jaj annak, aki várost emel vérengzéssel, és aki várat emel álnoksággal. Vagy íme, nem a Seregek Urától van ez, hogy a népek a tűznek építenek és a nemzetek a hiábavalóságnak fáradoznak?” Habakuk 2,9.12-13.

 

Ezután a költő kiegészíti az Egyház-(-ak)nak szóló intelmeit:

1.    Ezer rendőr sem mondhatja meg hitelesen az embernek honnan ered az ember, Istentől jött-e vagy az őstengerből, ahogy azt a korabeli divatos tudomány tanítja, és hogy létezik-e örökkévalóság és menny, vagy csak az iszapos föld marad, mint végső állomás.

2.    Az Egyház munkája teljesen haszontalan, még a mormota, is mint aki az Úr segítsége nélkül épít hasznosabban él. „Kiléphetünk-e köröskörül e romokból?”

3.    Hiába a vallásos buzgalom, ahol nem sikerül templomot építeni, az otthon sem maradhat meg. (És az erkölcsi romlást követi a családi élet mély válsága. Ez a felismerés kiváltképp napjainkban látszik korát meghaladó és tragikus fejleménynek.)

4.    Az ember alkotta szociális intézmények, nem pótolják azt a kártételt, amit az Isten segítségével munkálkodó emberek otthonteremtési képességének elvesztése előidézett.

5.    A különböző minőségileg egyre alacsonyabb rendű lakások felsorolás erkölcsi kategóriákat sejttet.

6.    Gyakran az ember minden dolgát a mások iránti irigysége vezeti.

7.    Ha mindezek után lejön az ítélet, (az Idegen Krisztust személyesíti meg, akit az egyház nem ismer a gyakorlati élettapasztalatában):

 

Ha megkérdi az Idegen: „És ennek a városnak mi az értelme?

Azért bújtok-e így össze, mert szeretitek egymást?”

Mit feleltek erre? „Azért lakunk együtt,

Hogy egymásból pénzt csináljunk”? (Eliot nem fél kimondani, amit az egyház titkolni

igyekszik. ) vagy „Közösségben élünk”

--------------

Ó készülj fel, én lelkem, az Idegen eljövetelére,

Készülten fogadd őt, mert ő tudja majd, hogyan kell kérdezni.

Az ökumenikus mozgalom által elfogadott bázisnyilatkozat szerint /Nairobi/ :  „pokol, ördögök, angyalok, teremtés, csodák, üdvösség, örök élet, bűn,  ítélet, nem illenek bele a modern ember gondolkodási és életkeretébe, ezért – írja, ezeket a fogalmakat evilági síkon kell értelmezni. Pl az üdvösség = szociális jólét.” Eliot szerint van és lesz ítélet, amelyben az eljövendő egyház számára annyira idegen Krisztus az emberi cselekedetek indítékára kérdez majd, és az egyháztagok nem fognak tudni majd választ adni amelyet cselekedeteik is igazolnának.

 

8. Az Egyház szemére veti, hogy az erkölcsi ürességüket érző emberek nem Istenhez, hanem egymáshoz fordulnak segítségért. Amint ezt már korábbi versében a Coriolanuszban is felveti, amely az emberi technika világháborúban felvonultatott fegyvereinek diadalmenetével kezdődik, és az „Államférfi bajaiban” meghatározott emberi gondolkodásmódban testesül  meg:

 

„Első dolgunk, hogy felállítsuk a bizottságokat:

A tanácsadó bizottságot, állandó bizottságot, választó bizottságot

                                                                                        És albizottságokat.

(demokratikusan)

Egyetlen titkár több bizottságnak elég.”…

 

9.    Isten bölcsességétől „repedezett kutakhoz”/Jeremiás 2,13./ fordulnak a Szentlélek által nem vezettetett egyházvezetők.

Ó üres emberek, akik ISTEN-től

Kiváló elmétekhez (racionalizmus eszmei tévelygései) és „dicsőséges cselekedeteikhez” fordultok, (a Biblia elítéli a cselekedetek általi üdvösséget)

Művészetekhez és találmányokhoz és merész vállalkozásokhoz,

Az emberi nagyság igencsak kétes eszméjéhez,…

 

10.  Az emberi bölcsesség haszonelvűséghez vezet, és racionális értékítéletekhez, önző szempontból való megkülönböztetésekhez, kirekesztéshez vezet.

11.  A technika ámokfutása az élővilág és a környezet tönkretételéhez juttatja az immáron erkölcsi iránytű nélkül maradt és válságban megzavarodott embereket, akik,

12.  Sikerpropaganda áldozataivá válnak majd. „megszervezitek a BOLDOGSÁGOT…”

13.  És ha ezúton még inkább fokozódik a válság, akkor majd globalizációért, vagy épp nacionalista eszmékért való lázas rajongásba kerül az emberiség ki mire fogékony egyede: „Sivárságotok elől nemzetekért, vagy fajokért

                     Vagy az úgynevezett emberiségért való lázas rajongásba

                                                                                                         menekültök;

14.  De a végére kikerülhetetlenül ott lesz az ítélet:

 

„Bár elfelejtitek az utat, mely a Templomba vezet,

Egyvalaki emlékezik az útra, mely ajtótokhoz vezet:[5]

Az Élet elől kitérhettek, de a Halál elől soha.

Az Idegennek nem állhattok ellen.

Eliot hite szerint a világ nem önpusztító „bummal”, hanem csak nyüszítéssel ér véget.  ( Lásd az Üresek c. vers befejező sora)

Milyen megoldást követ Eliot amennyiben valaki hajlandó megérteni üzenetét?

 

Minden tudásunk tudatlanságunkhoz vezet közelebb,

Minden tudatlanságunk halálunkhoz vezet közelebb, (Az Én halála az a az Isten bölcs akaratának való alárendeléséből a Szent Lélek erejével sikerülhet Lásd Little Gidding)

De a halál közelsége nem ISTEN közelsége.

Hol az Élet, mely életünkben elveszett?

Hol a tudás, mely ismeretünkben elveszett?

 

„…aki nem úgy fogadja Isten országát, mint egy gyermek, semmiképpen nem megy be abba.” Mondta Jézus Mk.10,15.

Az igazi tudás és az igazi bölcsesség Isten megismerése.  - Az Isten megismerésétől önző vágyak miatt, vagy büszkeség miatt való ódzkodás, elzárkózás,(végső soron ateizmus) az ember legnagyobb balgasága  Ezért indul a Szikla a világegyetem képsorával. Majd a Város bemutatása következik London, amelyben az Egyházra „sem a külvárosban nincsen szükség; és a városban is csak a fontos esküvők miatt.” De azért valami homályos bizonyságtétel elhangzik az Idegenről. Aztán megszólal a Szikla a drámában, közhelyekből és racionális elemekből összeálló beszéd lényege: hogy jóllehet az ember sorsa a „fárasztó munka, vagy a henyélés, ami   még rosszabb, de hát nehéz hasznossá lenni, meg lemondani arról ami boldogít, törekedni a jócselekedetekre, amely szürkeségbe vezet, elfogadni azokat is akik ellenségek meg hát mindenki szívesen befekteti pénzét az üzletbe de osztalékot is vár”. De azért az ember feladata hogy megerősítse akaratát a változó világban is ugyanolyan Jó és Gonosz harca közepette.

Ezután felhangzik a munkások éneke, akik nyilván a buzdítás hatására megpróbálják magukat lelkesíteni: Új téglákat rakunk, van kezünk és vannak gépeink, van agyag a téglának, és ha a tégla leomlik, új kővel építünk. Velük egyszerre azonban a munkanélküliek dala is disszonáns egységre kel: „a mi munkánk nem kell… állunk a szabadban …kopár parlag felett ahol pihen az eke,… a mi munkánk nem kell.” Mintha kontraszelekciós átok bélyegezné meg azokat, akik ezt a hiábavaló munkát nem támogatják. Vitatkozva felel a munkások dala, de mintha önmagát akarná igazolni a munkások dala: „nem vesztegeti idejét a veréb és seregély, ha nem épít az ember hogyan is élhetne? – ők is érzik, hogy valami probléma van, „nincs kezdet, nincs mozgás, nincs béke, nincs vég, csak zaj van, de nincs nyelv, csak étel, de nincs íz.” A kifogás tartalma, hogy

 

nincs cél                                                    Elveszett a prófétai üzenet, 

nincs béke,                                                nincs evangélium,

zaj van                                                        pluralista felfogás az igazság kérdésében

nincs nyelv                                                nincs egység, amelyet az egynyelvűség adhat

van ugyan étel, de nincs íze,                   lélektelenül elmondott szavak nem gyakorlati  

                                                                    tapasztalatból származnak tiszta búza helyett

                                                                    szalmával és polyvával táplálják a papok a népet.

Ennek következményét, az egyház elnéptelenedését vonja le a konklúziv II. szakasz, amelynek súlyponti kérdése ez:

De ti, jól építettetek-e ti, akik most elhagyatva ültök egy

                                                                    romba dőlt házban[6]

…

Az üres templomok persze megoldást követelnek az egyházvezetőitől, amely nem lehet más, - mint politikai szerepvállalás -.

 

Nem jól húztátok fel az épület falát, és most megszégyenülten

Ültök; és nem tudjátok, lakozhat-e bennetek az ISTENI

LÉLEK,

 …

Jól építettetek ti, ha elfeledkeztetek a sarokkőről?

     

Eliot megoldása először a „Háromkirályok utazása” c. versben sejlik fel: Azért megy rosszul a templom építése,  haszontalan a munka, nincs evangélium, nincs igekutatás és megértés, mert a végső döntéskor, amikor az ember felismeri, hogy most az Énnek meg kell halnia visszariad ettől a lépéstől, és bezárja szíve ajtaját a Szentlélek további késztetései előtt:

A bölcsek eljutnak a Megváltó születési helyéhez és a következőt realizálják:

 

„S megérkeztünk este, egy perccel se hamarabb

Találtunk arra a helyre: mondhatni, kielégítő volt.

Mindez régen volt, emlékszem én,

És megtenném újra, de vegyétek észbe

Ezt vegyétek észbe

Ezt: Miért vezettek végig ezen az úton,

Születésért, vagy Halálért? Volt születés, igaz,

Bizonyítékot kaptunk rá, s nem kétes, láttam, születést, halált,

De azt hittem, különböznek egymástól; ez a Születés

Kemény és keserű haldoklás volt nekünk, olyan, mint a Halál,

                                                                                                    A mi Halálunk.

Visszatértünk nyugvóhelyünkre, ezekbe a Királyságokba,

De itt nincs többé nyugtunk a régi függelemben,

Köröttünk idegen nép csüng istenein.

Másféle halálnak örülnék.

 

A négy kvartett már említett „Little Gidding” szakasza, azután teljesen egyértelművé teszi az unitáriánusból katolizált, és az egyház lelki reformjáért munkálkodó költő küzdelmeit:

 

Galamb leszáll, leget hasít

A félelmetes fényű tűzzel,

Melyből lángnyelvek hirdetik,

Hogy bűnt, tévelygést mi űz el.

 

Nincs más remény, csak ez segít – 

   Válassz: a máglya, vagy a máglya –

   A lángtól megválthat a lángja.

 

Ki gyötör így? A Szeretet.

Furcsa Név – ez fog kínba minket,

Mert az ő keze szövi ezt

A tűztől tűrhetetlen inget.

Ne is reméld, hogy leveted –

   Ha élsz, lélegzel, ez az ára:

A lángra juthatsz, vagy a lángra.

 

Az élőhalott protestantizmus ismeretében és annak jelenségei közt fuldokló költő pesszimizmusára jellemző, hogy a testi embert és ugyanakkor az államhatalmat is jelképező Sweeney megtéréséhez nagyobb reményt fűz, mint a vele már nem az üzletért, hanem magáért a bűnért fertelmeskedő és ezért tragikus sorsú egyházéhoz.

 

„Gyógyítottuk Babilont, de nem gyógyult meg. Hagyjátok el őt és menjünk ki-ki a maga földjére, mert az égig hatott az ő ítélete, és felemelkedett a felhőkig. Jeremiás 51.9.

 

 „Fussatok ki Babilonból és ki-ki mentse meg az ő lelkét, ne vesszetek el az ő gonoszságáért, „mert az Úr bosszúállásának esztendeje ez”. Jer. 51,6. Leomlott, leomlott a nagy Babilon, és lett ördögöknek lakhelyévé…”Jel.18.2.

 

„ Vigyázzatok atyámfiai, hogy valaha ne legyen bármelyikőtöknek hitetlen gonosz szíve, hogy az élő Istentől elszakadjon; „Hanem intsétek egymást, míg tart a ma, hogy egyikőtök se  keményíttessék meg a bűnnek csalárdsága által. Zsid. 3,12-13.

 

„ Jaj de árván ül a nagy népű város! Olyanná lett mint az özvegyasszony! Nagy volt a nemzetek között, a tartományok közt fejedelemasszony: – robotossá lőn! Jer. Sir.1,1.

 

Az ateizmus, a hitetlenség, és nem kevésbé a vallási közöny, vagy akárcsak a vallási buzgóság hiánya, - az úgynevezett „első szeretet” elvesztése, vagy a Babits által is /Vers apostolokról/ kifejezett elalvás, bár elsődlegesen Krisztus iránti hűtlenség, de a vallási vezetők erkölcsi hiányosságainak következménye, amiről nem illik ma beszélni.

Hát erről nem beszélünk, – egyből vádaskodók, vagy zavarkeltők lennénk, – de létezik. Előreláthatólag nem is fog változni a helyzet. Ezért hát nem is embereket kell példaképnek tekinteni, hanem túl kell lépni ezen, amint Krisztus is túllépett kora vezetőinek szűklátókörűségén és ki-ki vegye szívére a Mester tanácsát: „Vegyétek föl  magatokra a  az én igámat… mert az én igám gyönyörűséges és az én terhem könnyű” Máté 11. 29-30

 

 

Szántó István;  2002. 05. 21. 

[1] Írja Egri Péter a Világirodalmi Lexikon Eliot-ról szól cikkében.

[2] Unitáriusok  a Kálvin által megégetett Servet Mihály követői, aki három könyvet irt a Szentháromság ellen. Nem akarta a tant megsemmisíteni, hanem csak  korrigálni: „a Fiú és a Szentlélek csak ’dispositiones modi Dei’, Isten önközlésének egy módja, de az Isten maga fel nem osztható” /Bajusz F/. A mai unitáriusok szerint Servet a saját útját járta. Elismert elődjük Lelio Socinus (1525-1562) és   Faustus Socinus (1539-1602) aki Lengyelországban sokáig élet, mivel ott és Erdélyben nem üldözték az unitáriusokat. /E.H. Broadbent/. Az unitáriusok a legszélesebb értelemben liberalisták: azt tartják, hogy minden hívő csak önmaga nyilatkozhat a saját hitéről. Azonban nekik is van rövid hitvallásuk, amely először a krakkói hitvallásban testesül meg: Hiszek egy Istenben, az élet Teremtőjében és gondviselő Atyjában , Hiszek Jézusban, Isten legjobb Fiában, a mi igaz tanítómesterünkben; Hiszem a Szentlelket… Erkölcsi magatartásukat Jézusra vezetik vissza, aki „ éppen azért lehetett az emberiség Megváltója, hogy valóságos ember volt, hogy csak ember volt, nem Isten-ember, mint ahogy azt a Szentháromság-dogmája tanítja…  szeretik a nagy Galileai személyét és tanítását. A legnagyobbnak tartják mindazok között, akik valaha is éltek a földön. Helyeslik próféciáit, erkölcsi tanításait, szellemi látásait. /Annyira szó szerint ragaszkodnak a biblia kijelentéseihez, hogy talán rövidlátásuk megakadályozza hogy felismerjék Krisztus Istenségét a több mit 330 Krisztusra vonatkozó ószövetségi Messiási prófécia ellenére, valamint a nyilvánvaló evangéliumi utalásokat is figyelmen kívül hagyják, mert nem értik meg a testtélétel és Krisztus győzelmének titkát, / hogy „makacsul visszautasítják hogy ’Istent’ csináljanak’ abból, aki annyira nyilvánvalóan ember volt, szavaiban és tetteiben egyaránt, és aki maga tiltakozott a legjobban ellene amikor „Istennek” szólították.  Más emberektől csak annyiban különbözött, hogy Isten Lelkétől vezéreltetve minden cselekedete megegyezett az Isten akaratával, és így Benne bűn nem találtatott. Jézus élete tehát eszménykép, amelyet követhetünk, / de egyben a keresztényi élet buktatója is, mert minden elbukás azt a veszélyt hordozza hogy nem keresztény az, aki folyton megtagadja Mesterét. És ez az állapot tartósan vállalhatatlan is lehet / … Sokáig titokban maradtak  és csak a racionalizmus és deizmus jelentkezésekor  léptek a nyilvánosság elé. / Bajusz F./

 

[3] Egy anglikán vallási közösség törzshelye a XVII. Sz,-ban.

[4] A latin kifejezés jelentése: párhuzamosság, hasonlóság. Az irodalmi formátum lényege hogy ugyanazon gondolatot más szavakkal logikai kapcsolatban jelentet meg, /ezek lehetnek többfélék, pl. ellentétes, következtető, stb../ és ebből nyomatékosításból telítődik hangsúllyal az így kifejezett gondolat.

[5] Utalás a laodicai üzenetre. „Íme az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő énvelem.” Jel. 3,20.

[6] Utalás Luk.13,35. Ime pusztán hagyatik néktek a ti házatok.”…

            

 

                   

 Reisinger János sorozatai a Szabadegyetemi előadásokon, és egy véletlen könyvtárlátogatás, amikor várva a kivételezni kívánt könyv bejegyzésére pillantásom egy szabadpolcos könyvszekrényre esett, ahol költők életműveit tárolták. Vaskos kötetek egy-egy névvel. Néha több kötet is. Padlótól a mennyezetig. Oda visszajárt a tekintetem és lehetetlen volt arra nem gondolnom, hogy mik lehetnek e könyvfedelek mögött. Legelőször is tengernyi munka. Mi pedig, - galád utókor, - semmibe vesszük fáradozásaikat. Pedig ha ennyit küzdöttek, szenvedtek emberek az írással, (akadt volna tán egyéb jobb dolguk is?!), illő lenne elolvasni őket. Így aztán a dologhoz semmi érzékkel nem rendelkezvén, kiválasztottam pár költői munkát csak úgy találomra. Ugyanígy tettem, amikor visszavittem a könyveket, de közben nálam maradtak a még ki nem olvasottak. Ezek a kötetek, hogy mást ne mondjak ráirányították figyelmemet erre az univerzumra. A költők és írók más világára, – amelyben éltek, – vagy égtek, az alkotva szenvedők, avagy a szenvedve alkotók világegyetemére, erre a hatalmas és borzasztó világegyetemre, ahol az emberiség jajjai és lelkendezései, mámorai és üvöltései, hörgései és gúny, vagy kényszerkacajai hangzanak. Végtelen szépségű és irtózatos nagy galaktika ez. Roppant nagy anyagmennyiség, amelynek elolvasása, sőt még áttekintése is borzasztó, szinte elviselhetetlen súlyt jelent a mai ember számára. Ezért is veszi tán félvállról az utca embere.

 

–              Miért írtak a költők, írók? – Ki akartak tűnni valamivel? Miért is alkottak a művészek? Esztétikai hiánypótlásból? Vagy hiú dicsőségvágytól indíttatva? Vagy, mert ezért fizették őket? Materiális korunkban adva van egy ilyen felelet.  Dehogy: Sokukat pont ezért üldözték. Egy kis történelem költői formában. Írók költők tapasztalata korhoz intézett üzenete, pusztába kiáltott szava, zaklatott lihegő botladozása a reménytelen menekülések sorozata között, (mert mindig menekülünk valamiből és mindig menekülünk valahová) és elvakult kiáltozás reménytelen szerelem iránt, mely nélkül nem élhető emberi élet de amelynek számos teljesíthető, és az egyén jó szándékától, vagy jóakaratától függetlenül vagy épp önhibáján kívül nem teljesíthető feltétele van.

–              Ki, vagy mi ihlette a költőket írókat, művészeket, hogy lelkük (mily immateriális kategória) szenvedésével, testük kínjaival, (mert kín - együttszenvedés is az írás - és testi kín a szobrászat, és lélek gyötrelme a kialvatlanság kudarccal versengő szenvedelme /a festőé/, - hogy ismétlem, kínjaikkal megváltsák a nézők, hallók, látók, olvasók seregét. Ez az ihlet, vagy szellem nem belőlük jött, mert mindnyájan vallást tettek arról, hogy mily önzők, buták és vandálok voltak, ostobán tékozolva ifjúságuk idejét és emberi kapcsolataik tőkeerejét, mert felszámolhatatlannak ítélték kezdetben az időt, az erőt, a szépséget, /sajátjukénak vélve/ holott kapott javak, avulásnak kitett dolgok voltak azok, amelyekkel nem mindenha rendelkezik az ember. És amikor kifogytak belőle jött a döbbent ráébredés, a kiüresedés abból a szeretetből, amelynek bőségében nem rendült meg hitük soha. És mi volt azokkal a csonkán született vagy betegség által korán megsarcolt emberekkel, akik szintúgy éhezték és szomjazták a szerelmet, mint egészségükkel kérkedő szerencsésebb társaik, az ünnepelt dandyk és a szerencse hercegei, akik nevetve vetették meg a szeretet bőkezű kincseit. A vak Kölcsey ugyanúgy érzett, mint a… a himlőhelyes… és sorolhatnám a szegény és árva Reviczky, aki sovány kosztját vérhabbal ízesítve kapta és beérte a Perditával is csakhogy legyen társa akire „gondolhasson néha”(Váci Mihály: Végül) - Nem. Nem! Ez az ihlet felülről jött. Nem az ember önző természete adta szájukba a bűn okozta (mily etikailag megfogalmazhatatlan kategória) bú nyöszörgéseit és vinnyogásait, hanem az igazságosság utáni sóvárgás ihlete hozta el számukra a megvilágító Szent Szellemet, A Lelket, amely szeretet által hozta Létre a teremtés egykor még önző, küzdéssel meg nem rontott összhangját, harmóniáját. Az egymás életét óvó, szolgálatra épülő életvitel külső és belső egyensúlyát, amely mint koldus rongyain imitt amott még ma is látható és megcsodálható maradvány.

–              És ugyanez a szent Ihlet hozta létre de szigorúbb, kötöttebb szabállyal azt a Könyvet is, amely rajzok és képek, szobrok és dalok, versek és könyvek ezreit ihlette motívumaival, történeteivel, tanulságaival. Nincs, Nincs az emberiségnek még egy ilyen kincse, melynek segítségével a földi talányok megválaszolhatók, ha értelmünk kitartó, és elfogulatlan hústestünk követelményével, vagy ha belátjuk hogy másikunknak is ugyanolyan hústeste van ugyanazon vagy hasonló , de esetleg testi vagy lelki (önhibáján kívül) szerzett sebekből kifolyólag még különleges figyelmet igénylő szükségletei is lehetnek.

–    De „ki az ki elhomályosítja az Örök-Rendet tudatlan beszéddel”? Mi ez az ócska hangzavar, mely üvölt és csahol, füleimbe hízelgi magát és becsap? Rám dörög síri pillanatban eszelősen? Ember? Vagy Isten szól a Megtévesztés-Szellemében? Mért van a számtalan idegen hang a vérző torkokból? Őőő?- Ő az? Te vagy Lucifer? Akivel a Megkísértés hegyén szembekerült a gyönge emberi testbe burkolt Ige? Aki „emberölő volt kezdettől fogva”? S akire figyelmeztettek mind a próféták, hogy jő… az Antikrisztus maga? Tőle és szolgáitól e buja hangzavar? A mocskos áradat elsöpri vékony hangodat. Dobok lüktetik mellkasod, és akaratod ellenére táncba lendítenének széles utcabálra élethosszodon, míg végre Idegenként jönne el Napod? Vigyázz ráléptél kedvesed fejére, nem is figyeltél, mert új és új csábítások trükkjei kapaszkodnak bőrödbe. Lelkednek szederindái tartanak fogva erősen s egyszerre lehúznak majd hogy rád is rád lépnek. Hogyan emeled fel azt, aki egyszer elesett? Mit tehetsz, hogy el ne ess vele?

 

–              Hogyan lehetne erőt szerezni ahhoz, hogy az elesettekre figyeljünk? hogy különleges igényekre is lehessen rálátásunk, megérzésünk, sőt affinitásunk vagy képességünk, s ne több akár professzionális szakirányú tapasztalat útján szerzett gyakorlatiasságunk is? Na, - Hogyan? Az erőnek amúgy is szűkében vagyunk, de mégis! – Nem filozofikus hangulatomban teszem fel ezt a kérdést. – Nem lehetne jobb ez a világ akkor, ha szánnánk rá egy kicsivel több erőt és gondot, hogy megbecsüljük egymást? Ha ugyanazzal a Lélekkel kerülünk kapcsolatba az irodalmon keresztül és a Biblián keresztül, illetve inkább a Biblia értelmi szintjével hasonlítva össze az irodalom vagy a művészet alkotásait. Maradandóbb lenne az az így már interaktív gondolatritmus, a művészeteknek az a befolyása, amely kizökkenthetné a hús megállapodottságát züllött önkényeztetésének posványából, egészséges vérkeringést adna a szeretet körforgásának, amelynek gyümölcséből bővében részesedhetne minden ember. Az is akinek többre van szüksége mert fogyatékossággal született, vagy mert értelme nem fogadhatja be egyszerre azt a világosságot,amelyet napjainkban láthatunk, mint a barlangi gőte a tengerparti verőfényt.

–              Végül: nem az számít, hogy ki mit fog cselekedni. Hagyjuk az embereket -különbséget tudni-tenni. Ami igazság, azért érdemes szenvedni, s a szenvedés amúgy sem kikerülhető. Többletszenvedést jelent beteg embertársainkkal együtt érezni, hordozva önnön betegségünket is, de csak velük együtt gyógyulhatunk meg és ez nem azonnal fog végbemenni. S ha nem gyógyulunk meg, nem várhatunk másoktól gyógyulást. Ha látják arcodon a boldogság megjelenését, ha rájöttél valamire, másokban kitörölhetetlen benyomást hagysz: ő is el fog indulni, s ha nem, az nem lesz a te hibád. Az a lélek hordoz majd, aki erőt adott a költőknek a kisebb világosságon, melyet a nagyobb világosság, a Biblia fénye nyújtott. Nem gyógyult meg Reviczky a testi bajból, de kigyógyult a Schoppenhauer okozta pesszimizmusból. Ezek az igazi nagy győzelmek. Ez az igazság és a Lélek ereje.

Évekkel ezelőtt munkanélküli lettem, végül felajánlottak egy munkahelyet, vasúti pályamunkások közt. Borzadva gondoltam jövendő vesszőfutásaimra. Végül mégis rászántam magam, s elhatároztam, hogy keménnyé teszem arcomat, mint a kovakő, nem vágok vissza a gúnyra, tréfára, megszégyenítésre. Őszintén szólva, magam sem számítottam arra, hogy mi fog történni. Minden elképzelésemet felülmúlta az, ami következett, de a kitartás gyümölcsei 3 év múlva kezdtek megmutatkozni, Megváltozott a környezetem először csak felém irányuló interakciókban, aztán egymás felé is. Ma úgy ítélem, meg hogy megérte. Testvéreim ugyan eladhattak rabszolgának, de én meg önként vállalom. Már nem is akarok megszabadulni rabláncaimtól. Csak hadd legyek a Krisztus foglya. Legyek Jézus pályamunkása. Egyengetni fogom útját végső leheletemig. Emberszabású bűneim miatt magam ítélem önmagam halálra, de azt hiszem mindenki egyet is ért vele. Szavazás? Egyhangú igen. Tartózkodik valaki? Nincsen ellenszavazat. Nem baj.  Nem lehet semmi baj, Innen kapok erőt, ebből a könyvből, eddig is győztem a futással, nem hagyott ki a jól-tervezett motor. Ameddig élete tart dicséri az örök tervet, …

Állj közénk te is! Állj ide énelém, lásd meg Azt Akit mi gyönyörködve nézünk!, Szívemről mint mellkasomból kitépett tálcáról vedd ami kell! Ízleld meg azt, amivel épp csak megnedvesíthettem számat. Szeress bátran, mert mi is Téged ítélgetés és személyválogatás nélkül mindnyájan szeretünk! Mostanában egyre több sötétséget látok. Gyertek közelebb! Még! Szemünk világítani fog a sűrű sötétben. Legalább haljuk társaink lába dobbanását, szíve lüktetését. Érezd a kihűlő test fáradt sugárzását! Ha némelyikünk le is zuhan „a keskeny út”-ról, a részvét kötelei összetarthatnak a végső hegymenetben. Az a lélek, aki megtervezte életed gyönyörű, végtelen algoritmusát hordoz, az ismeretlen messzi úton!