VAJÚDÓ VILÁG

  Vajúdik a világ,tengermély a bánat,

kinokban fetreng,

de nincs sajnálat.

  Részvétlen a közöny,

  bárgyult kábultság,

  elfásult arcok,

  tekintenek terád.

Üres szavak,

magasról szórodnak,

bénult tudatokba,

már el sem jutnak.

  Kainok és Ábelek,

  lettünk mindannyian,

  süllyedünk mélyebbre,

  a posvány bugyraiban.

Új sebek nyilnak,

s már be nem gyógyulnak,

a fájdalom hullámai,

az égnek csapódnak.

   Vergődik világunk,

   tegnapról másnapra,

   s a hangos recsegés,

   álmainkat is riasztja.

Mégsem ébred világunk,

tovább vajúdik nyögve,

mig maga is elpusztul,

önző születésébe.

   2o17