túloldal

Gondolatok
szalay•  2018. január 18. 07:09

DOBBANÁS


  Úgy vártam a csendre,

  hogy  egy jelt adjon,

  de ő hagyta......

  a sziv csak dobogjon,

  .......és átvette ütemét.

  S akár egy zenész dobja,

  hangja szeliden tompa,

  mint a zárt szobába,

  egy riadt madárka,

  vergődve,csapkodva,

  ha lehetne szállna,

  ki a világba.

  De a csend hangtalan,

  amit hallasz,

  tebenned van,

  a dobbanás zaja,

  amig hallhatod,

  az,az élet szava. 

szalay•  2018. január 8. 05:44

RÖGÖS ÚT

 Rögös az út,amelyen jársz,

sokszor elesel,

máskor föl sem állsz,

jobban vagy úgy,

lefeküve,elterülve,

ott,földközelbe,

biztosabbnak érzed,

onnan e világot.

  De nem maradhatsz,

mindig fekve,

fel kell állnod,

újrakezdve,

rögös útad,

gyalogolva,

támolyogva,

jobbra-balra,

mint hajó a vizen,

bukdácsolva,

előre lépsz,

majd egyet vissza,

lépéseid meggondolva,

nézel lábad alá,

óvatosan és vigyázva,

joggal,hisz minden,

csúpán azon múlik,

biztos a lépés,ha,

félre nem csúszik.



szalay•  2018. január 5. 05:49

VAJÚDÓ VILÁG

  Vajúdik a világ,tengermély a bánat,

kinokban fetreng,

de nincs sajnálat.

  Részvétlen a közöny,

  bárgyult kábultság,

  elfásult arcok,

  tekintenek terád.

Üres szavak,

magasról szórodnak,

bénult tudatokba,

már el sem jutnak.

  Kainok és Ábelek,

  lettünk mindannyian,

  süllyedünk mélyebbre,

  a posvány bugyraiban.

Új sebek nyilnak,

s már be nem gyógyulnak,

a fájdalom hullámai,

az égnek csapódnak.

   Vergődik világunk,

   tegnapról másnapra,

   s a hangos recsegés,

   álmainkat is riasztja.

Mégsem ébred világunk,

tovább vajúdik nyögve,

mig maga is elpusztul,

önző születésébe.


   2o17

szalay•  2018. január 5. 05:30

JELRE VÁRVA


  A régiek útját követném,

  de ma már minden kétes,,

  átszabta a történelem őket,

  nem sok maradt egyenes.

Egy jelt szeretnék kapni,

hogy félreértés ne legyen,

álmatlanul forgok éjjel,

s a zajokat figyelem.

  De akik rég elmentek,

  sirokban távol nyugszanak,

  fejfákon,ha még vannak,

  az idő foga mart lyukakat.

Talán ők is igy indultak,

valamikor,céltalan,

s vártak egyre üzenetre,

mely túljön a sirokon.

  Érzem,hogy nekem üzennek,

  a szél szavában,szó száll,

  tenger sem moshatja el:

  mindig ember maradjál


   2o17 nov.

szalay•  2018. január 2. 02:52

ANGYALKÉZ


    Csupán egy napot akarok,

    amikor reményt adhatok,

    azoknak,kiket már elfelejtettek,

    az égi angyalok.

 Kiket elfelejtettek már,

 otthon rájuk sehol sem vár,

 házuk a hűvös útca sarka,

 életük kopottan sivár.

   Életük sivár,tengődő napokkal,

   eljátszott évekkel,maró bánattal,

   cél nélkül botladozva,

   keresik önmaguk újra és újra.

Keresik önmaguk,

s mint kerék,mely lejtőn fut,

haladnak a mély felé,

sodrodnak a vég elé,

mindenkitől száműzve.

   Mindenkitől száműzve,

   kell egy kéz,egy angyal keze,

   mely irányt mutat s kivezetne,

   vissza a jóba,az értelembe,

   lehetsz-e te egy angyal keze?



       2o15 jan.