szalay 2018. január 18. 07:09
Úgy vártam a csendre, hogy egy jelt adjon, de ő hagyta...... a sziv csak dobogjon, .......és átvette ütemét. S akár egy zenész dobja, hangja szeliden tompa, mint a zárt szobába, egy riadt madárka, vergődve,csapkodva, ha lehetne szállna, ki a világba. De a csend hangtalan, amit hallasz, tebenned van, a dobbanás zaja, amig hallhatod, az,az élet szava.
szalay 2018. január 8. 05:44
Rögös az út,amelyen jársz,
sokszor elesel,máskor föl sem állsz,jobban vagy úgy,lefeküve,elterülve,ott,földközelbe,biztosabbnak érzed,onnan e világot. De nem maradhatsz,mindig fekve,fel kell állnod,újrakezdve,rögös útad,gyalogolva,támolyogva,jobbra-balra,mint hajó a vizen,bukdácsolva,előre lépsz,majd egyet vissza,lépéseid meggondolva,nézel lábad alá,óvatosan és vigyázva,joggal,hisz minden,csúpán azon múlik,biztos a lépés,ha,félre nem csúszik.
szalay 2018. január 5. 05:49
Vajúdik a világ,tengermély a bánat,
kinokban fetreng,de nincs sajnálat. Részvétlen a közöny, bárgyult kábultság, elfásult arcok, tekintenek terád.Üres szavak,magasról szórodnak,bénult tudatokba,már el sem jutnak. Kainok és Ábelek, lettünk mindannyian, süllyedünk mélyebbre, a posvány bugyraiban.Új sebek nyilnak,s már be nem gyógyulnak,a fájdalom hullámai,az égnek csapódnak. Vergődik világunk, tegnapról másnapra, s a hangos recsegés, álmainkat is riasztja.Mégsem ébred világunk,tovább vajúdik nyögve,mig maga is elpusztul,önző születésébe.
2o17
szalay 2018. január 5. 05:30
A régiek útját követném, de ma már minden kétes,, átszabta a történelem őket, nem sok maradt egyenes.Egy jelt szeretnék kapni,hogy félreértés ne legyen,álmatlanul forgok éjjel,s a zajokat figyelem. De akik rég elmentek, sirokban távol nyugszanak, fejfákon,ha még vannak, az idő foga mart lyukakat.Talán ők is igy indultak,valamikor,céltalan,s vártak egyre üzenetre,mely túljön a sirokon. Érzem,hogy nekem üzennek, a szél szavában,szó száll, tenger sem moshatja el: mindig ember maradjál
2o17 nov.
szalay 2018. január 2. 02:52
Csupán egy napot akarok, amikor reményt adhatok, azoknak,kiket már elfelejtettek, az égi angyalok. Kiket elfelejtettek már, otthon rájuk sehol sem vár, házuk a hűvös útca sarka, életük kopottan sivár. Életük sivár,tengődő napokkal, eljátszott évekkel,maró bánattal, cél nélkül botladozva, keresik önmaguk újra és újra.Keresik önmaguk,s mint kerék,mely lejtőn fut,haladnak a mély felé,sodrodnak a vég elé,mindenkitől száműzve. Mindenkitől száműzve, kell egy kéz,egy angyal keze, mely irányt mutat s kivezetne, vissza a jóba,az értelembe, lehetsz-e te egy angyal keze?
2o15 jan.