Kérdezném az ezüstös holdat, mi keresgél az égen, amikor esténként végigsiet, a fényes csillagösvényen. Kérdezném,miért, oly fehér és vértelen az arca, mikor a felhők között, magát megmutatja. Miért olyan magányos, rejtelmesen csillogó, néma éjjeli útakon, egymagában koborló. Lehet jobb lenne neki, egütt járni a nappal, feledni az éjszakát, az összes csillagokkal. De a nap fényében, a hold semmivé válna, ragyogó fényétől, örökre megválna. Hadd maradjon a hold, az éjszakák lovagja, sejtelmes varázzsal, az égbolt vándora.
2o14 ,