túloldal

fordult világ felrugott szabályok

szokott egykoron már nem az

magam apasztom nyelt dühhel

mindent betemet a joghalmaz

"a világ felett örkődik a Rend"

és lépéseink is igazgatják

gondolatok előtt kapuk

mielőtt megszólalni hagyják

mindenhez van jog és 

szabad akarat...lehet dönteni

ki sodrás ellen úszna szembe

gyanús örvény végleg elnyeli

 rend vigyáz a rendre...hallod?

a világ egyazon dalra fakad

szívből énekel vagy hápog

birkát követ a sisere had

beállok vagy egymagam járok

várfalat emelek énem köré

megmaradok ahogyan születtem

keményfejű székely góbé

(idézet Vass Albert:Üzenet haza verséből)

Megtörik a fény a tó tükrén,

őszi reggel,hüvős pirkadat,

szélhordta levelek az avaron

takarnak száraz ágakat,

árva csónak a néma tavon

benne rekedt a nyár íze,

hideg szél padkára ül

fázósan didereg reszketve,

magányos kócsag vjzre jön,

elszállt társait keresi

törött szárnya itt tartotta

útra többé nem engedi

fészke rideg e zord időben

párja sincs ki melengeti,

nem járhat maajd a vízre sem

ha fagyott jég a tavat fedi,

mi a sorsa e bús madárnak,

sem fészke sem társa neki,

hiába jön a tavasz ismét,

megtérő társ csak fészkét leli.

Melbourne,2O21

szeretem a hajnalok hűvös pírulását

míg rejtőzik a park fái mögött

a reggelek illó mozdulását

mikor megébredek karjaid között

a redőnyön átbújó csillogást

mely szemedből tükrözödik felém

a hosszú esték meghittségét

ha veled kettesben lehetek én

szeretem veled bámulni

patak vízének lassú folyását

amint köveket simogatva

fodrozza habok vidám játékát

sétáink csendes ballagását

hol elég csupán egy kézfogás

távoli emlékekbe visszatérni

elhagyni messzire minden mást

percek órák hetek jelenét

melyet még veled tölthetek én

míg véges időm végére ér

s találkozunk a lét túlsó peremén

2o2o július

Ibolyák,ti szépségesek,

megannyi szív létetek,

mig rejtőztök a zöldben,

ott észrevétlen,

illatotok a légben,

oly bájosan és kevélyen.

Ibolyák,ti szépségesek,

akár érző szívek vagytok

rejtélyesen ott a fűben

s ahol járok,

illatotok akár álmok

melyet köztetek találok.

2o2o

hol színtelen arcok száraz szemek

csendes a szenvedély a szív nem kér

a gondolat üres s álom elkerül

békésen nyugodtan sírjába merül

ott ahol a reggel meg nem ébreszt

ezer halott kéz nyújtózódik érted

ránk néznek énekkel haldoklón

hogyan lehetne ez másképp való

nyugodt sápadtság süpped és árnyként

tűnik messze e gégsó szökevény

szóródva széjjel de mégis marad

a kéz jaj mely halállal birkozhat

fénylő a Nyár a Tél oly fehér

a világ hangos az ég és tenger

a születés virága egybe kapcsolva

mely oly tiszta szemnek és fülnek

mit nem láthat vagy érthet meg

mosoly vagy nézés nem ébreszt meg

nincs gyümölcse gyökértelen fának

magad vagy születésnél halálnál 

nincs szerelmes szó vagy tört nász

már nincs érték szépség csak magány

mindez elveszett virágként úszik a vízen

vagy hópehelyként olvad a légben