Garabonciás Virág

szabolcskiss•  2019. december 31. 08:18

Ezer könnycsepp tava


Még hullik. Sikító magasságban lebegek a falu felett. Könnyeim jéggé dermedve verik a tóvá vált tájat. Nincs menedékük, ahogy nekem sem adtak semmit. A jég szépen lassan elver mindent. A tetőket, a kertet, az elárasztott utcákat. Nincs már épségben maradt nyíló virág, csak letört faágak és beszakadt tetők. A falu domboldalba épült, így a patakká duzzadt jeges folyamok kíméletlenül hömpölyögnek végig a portákon elmosva lábnyomaimat, melyeket tegnap este hagytam ott. Könnycseppjeim mindent elmosnak. Szememből indulva elmossák bánatomat és szétterítik a falun, sírja más őket helyettem. Ilyen a jeges könnycsepp természete. Bánat a forrásuk, mely valahol tiszta tó a lelkem mélyén, abból fakad. De bánat lesz ott is, ahol lehullanak. Hívhatjátok ezt bosszúnak is, de én csak nyíló virágnak hívom. Merthogy Virág a nevem. Garabonciás Virág. De erről majd később mesélek. 

Ahogy alább hagy a jég, megtisztult lelkem a szemeimen keresztül néz le az elárasztott falura. Még mindig lebegek. Ahogy könnyeim visszahúzódnak, úgy jelennek meg az emberek az udvarokon, utcákon. Megpróbálják megnyitni a víz útját, hogy végig tudjon futni a házak mellett, mert pillanatnyilag azok alapját nyaldossa, mint Bodri kutya gazdája csizmáját, mikor az hazaér a szántóról.

A sokat látott vályogházak nem szeretik az áradó vizet, ahogy én sem szeretem, ha átvernek és elutasítanak. Ahogy a vályog megszívja magát vízzel, úgy szívja meg magát a lelkem bánattal. Amikor pedig a víz és a bánat távozik, abban nincs köszönet.

Lassan elcsendesedik minden. Gondolataim elröpülnek messze a hegyekig, onnan visszhangzanak vissza, megtöltve a teret és időt, majd aláhullanak a mélybe. A jeges vízfolyam eljuttatja őket a föld apró mélyedéseibe, ott gyökeret vernek és apró virágok formájában bimbóznak majd, a felhők közül előbújó napsugár pedig a virágokban gyönyörködve olvas gondolataimban. Úgy érzem, eggyé váltam a természettel. 

De mi is történik most pontosan? Minden úgy kezdődött, hogy befejeztem a tizenharmadik iskolát.


A tizenharmadik iskola után


- Mindent tudsz, amit tudnod kell – mondta a hang, mikor hónom alá szorítva könyvemet utoljára visszanéztem az iskolába.

- De még el sem kezdődött – válaszoltam félénken – a tudásom még ebben a könyvben van és nem az életből köszön vissza rám. Olyan garabonciás szeretnék lenni, aki ura az igazságnak, rendje a természetnek.

- Tudhattad, hogy nem lesz könnyű – felelte a hang. Ezt választottad. Hogy ura légy a természetnek, birtokosa a tudásnak, osztója az igazságnak.

- Nem én választottam – mondtam. Foggal születtem, emiatt már gyermekkoromban kiközösítettek a faluban. Boszorkánynak hittek, pedig csak kiválasztottja vagyok az igazságnak, tudósa a természet minden titkának. Erre születtem. Ezért költöztem az erdőbe. Végig jártam a tizenhárom iskolát, elsajátítottama tizenhárom tudást. A hangok megtanítottak mindenre, amire szükségem lehet. De felejteni nem tudtam. Azokat a dolgokat, amiben részem volt. Hogy különc lányként kezeltek. Sosem hagytak beilleszkedni. Születésem után papot hívtak, hogy levegye rólam a rontást. Néhány tejfog miatt, amikkel megszülettem. Pedig a tejfog igazi kincs, őssejteket tartalmaz, mely képes újjáépíteni szervezetünk bizonyos részeit, ha a sors úgy hozza. 

Azóta sokat tanultam a természet erőiről. Az élővilágban is harc folyik mindenért. Az élettérért, az élelemért. A gyengék elbuknak. Új élet sarjad belőlük. Ezért számomra igazságosabb, mint az emberek világa. Mindennek értelme van. Az örök körforgásnak. A megújuló életnek. De az emberek inkább csak kínozzák egymást. Értelmetlenül.

Tudtam, hogy lassan el kell indulnom utamra. Az iskola épp a mocsár szélén fejeződött be, de maga az iskola a természet volt. Az egész erdő,  hegyek, a barlangok, a tópart, a patak, egyszóval minden. A tanító hangok mindenütt jelen voltak. Tanulmányaimról könyvet írtam, melyet mindig magamnál fogok tartani. Az emberek azt gondolnák a könyvről, hogy a boszorkányság maga. Pedig csak tiszta tudománnyal van tele, megmagyarázva az univerzum minden összefüggését.

Megszomjaztam. A mocsárba egy kis patak torkollott, melynek vize ihatónak bizonyult. Vágtam egy nádszálat, meghagyva benne egy levél csomópontot, alatta és felette pár centiméternyi csővel. Ezen keresztül szívtam a patak vizét, a nád csomópontja kiszűrte a vízből a szennyeződéseket. Így indultam el a falu felé a reggeli verőfényes napsütésben.


Veszedelmes kutyák


A falu felé a mocsártól a patak mentén vezetett az út. A patak nádasokból és apró tiszta vízfelületekből állt. A gazdag vízi világ tükrözte lelkem gazdag világát. A vízben úszó szivárványos öklék csillogása szemem csillogása volt, boldog táncukat csak egy-egy nagyobb testű sügér, mint borús gondolat zavarta meg. Gondolataim a vízfelszínre hajló nádleveleken meg-megálló szitakötők voltak, melyek boldogan röppentek tovább a lágy reggeli szellővel. A vízparton gyökeret verő szomorúfűz fák gyermekkoromként tükröződtek vissza a felszínről és ahogy megálltam, gyökereik lelkem tiszta tízpartjába vágytak, melynek sima víztükrét csak alig fodrozta néhány kósza szellő gondolat. 

A patak lágy csobogását hallgatva, és mivel nemrég igen sokat ittam belőle trükkös nádszálamon keresztül, most arra eszméltem, hogy igencsak pisilnem kell. Időm, mint tenger hullámzott végtelen szabadságomban, nem zavartattam magam, ledobtam alaposan elkoszolódott, rongyos fekete köpenyemet és lekuporodtam az ösvény mellett. Közben elábrándoztam az iskolában tanító kedves fiú hangról, mely oly kedvesen manifesztálódott számomra jutalmul egy-egy sikeres vizsga után. Arcomra lágy puszit nyomott és megjegyezte, hogy én vagyok a legügyesebb tanítvány a világon.

Dolgom végeztével tovább indultam a falu felé. Közben gondolataim kicsit borúsabbra váltottak, hiszen a faluban nem kedveltek engem. De azért gyors léptekkel átkeltem a patak felett átívelő kis hídon, melynek poros országútja a messzi távolból egyenesen a faluba vezetett. Épp megláttam a templom tornyát, amikor rettenetes dolog történt. A templom tornyából előtörő veszedelmes kutyák felém rontottak. A legkisebb kutya volt a legveszélyesebb. Vékony hangjával a fülembe mart és egészen az agyamig hatolt. Ezek a kutyák nem voltak mások, mint a reggeli harangzúgás. Garabonciásként ugyanis nem tűrhettem a harangok hangját. Feltépte sebeimet és azonnal éreztem, hogy vérzek belül. Legbelül, a lelkem mélyén. Az apró vércseppek a lelkem tiszta tóvizébe hullottak, elszínezve azt. Ezután szemem is vérbe borult.  Könnyeim vércseppként gurultak mégis az arcomon, én pedig sűrűn törölgetve azokat futottam vissza a mocsár felé a patak partján. Az ég elborult, a patakban nem látszottak már a halak a zavaros vízben. A nádirigók riadtan sípoltak. Gondolataim vadul rohantak, másodpercenként egy tucatnyi rossz emlék vágtatott végig agyamon.

A mocsárhoz visszaérve derékig gázoltam a fekete vízbe, hogy menedéket leljek. Rá kellett döbbennem, hogy csak este mehetek vissza a faluba. Hogy miért kellett a faluba mennem? Mert látomásom volt, a falu közepén lakott egy ember, aki hazugságaival alaposan megnehezítette társai életét. Garabonciásként az én dolgom, hogy próbára tegyem.


A tej


Miután kimásztam a mocsárból, meg kellett tisztítanom magam. A patak tökéletesen megfelelt erre a célra. Megnéztem a tükörképem tiszta vizében, hát, kicsit látszik már rajtam, hogy az erdőben élek. Hajam tincsekbe volt összetapadva, ruhámat mindenképpen át kellett mosnom. Nem is akadályozott ebben semmi, utána a ruhával együtt megszárítkoztam a déli napsütésben. Ennem is kellet már valamit, ezért kerestem néhány ehető gombát és egy kis parázson megsütöttem. Húst nem ettem, mióta az erdőben élek, megelégszem a növényekkel. Alaposan le is fogytam az iskola alatt. 

Az utolsó esti harangszó után elindultam vissza a faluba. A lemenő nap már aranyhidat fektetett a mocsár vizesebb felületére. A napból érkező bátorító energiák átsétáltak az aranyhídon és tekintetem mohón szívta magába őket. Rám fért.

A faluba az esti félhomállyal együtt érkeztem meg. Végig mentem a főúton, majd lekanyarodtam abba a kisutcába, ahová igyekeztem. A kíváncsi tekintetek elől köpenyembe zárkóztam. A ház, ahová igyekeztem, módos gazdáé volt. Szép, faragott kapu fogadott, a ház fala szép fehérre volt meszelve, a tapasztás hibátlan volt. Ahogy megálltam a kapuban, a ház őrzője, egy pulikutya vad ugatásba kezdett. Tudtam, hogy nem kell szólongatnom a gazdát, a kutya csaholására úgyis kijön.

Először azonban a gazdasszony jelent meg a tornácon, de meglátva engem visszafordult a házba. Majd kisvártatva megjelent a pocakos gazda is. Lassan sétált ki a kapuhoz.

- Szép jó estét gazduram! – köszöntöttem. 

- Mit akarsz? – kérdezte kelletlenül.

- Csak meg szeretném kérdezni, lenne-e egy bögre tej számomra a háznál – feleltem.

- Hogy jut ilyesmi eszedbe? – tette fel az újabb kérdést – nincs tej a háznál.

- Tudom, hogy van – válaszoltam higgadtan. Csak egy bögrével szeretnék kérni.

- Virág, te vagy az? – ismerte fel a bennem lakozó lelket – hogy nézel ki? És hogy képzeled ezt, hogy ilyesmivel beállítasz ide?

- Hagyd már, tudod, hogy beteg ez a lány – jelent meg a tornácon a gazdasszony.

Dühömben a gazdára förmedtem:

- Majd adnál, de akkor már késő lesz! – feleltem, majd hátrálni kezdtem, ahogy a gazda mérgesen közeledett felém.

Futásnak eredtem. Az utca közepéről visszafordulva láttam, hogy a gazda követ engem. Ezért tovább futottam, de nem voltam túl jó formában. Hogy szabaduljak tőle, a mocsár felé futottam. Volt ott valami, amitől féltek a falusiak.

Ahová az engem kergető gazdát vezetni akartam, az a mocsári lidércfény. A lidércfény természeti jelenség, de a falusiak félnek tőle. A mocsárban  képződő gázelegy, ami jelentős metánt tartalmaz, képes az öngyuladásra, ami sejtelmes fényjelenséget okoz a mocsár felett. Számításom bejött, üldözőm visszafordult a mocsártól.


Jégeső


Az éjszakát a mocsár mellett töltöttem. Lélekben felkészültem rá, hogy holnap délelőtt jégesővel árasztom el a falut. Értek a jégesőhöz. Az éjszaka során felgyülemlett esőfelhőkből származó csapadékot kell feláramlások segítségével a légkör magasabb, extrém hideg rétegébe feljuttatnom, ami ott jéggé fagy, majd lehull a falura.

Reggelre már alaposan beborult az ég a falu felett. Amikor elérkezettnek láttam az időt, lefeküdtem a földre, koncentráltam, lebegni kezdem a föld felett. Egyre magasabbra emelkedtem. Egészen a beborult egekig. A felhőkben lévő csapadék velem együtt emelkedett. Hideg volt ott fenn. Éreztem, ahogy körülöttem minden nedvesség jéggé dermed. Aztán egy idő után hullani kezdett. Lejjebb ereszkedtem a hulló jéggel együtt. Látni akartam. Egy bögre tejet kértem tegnap, nem kaptam, hát ez a jutalmuk. Könnyeim hullanak most jéggé fagyva.

Aztán éreztem, hogy elsötétül minden. Képtelen voltam megmozdulni. Csak lebegtem a sötétségben. Hangokat hallottam magam körül.

- Ő az, Virág az. Tegnap este nálunk járt. Doktor úr, mit lát, van még remény?

- Lélegzik. Életben van. De alaposan lefogyott. Mikor tűnt el a faluból?

- Egy pár hete már nem láttuk. Pedig okos lány volt az iskolában. Csak árva volt szegény. A falusiak nevelték fel. Az utóbbi időben változott meg. Mintha mindenki üldözte volna, úgy viselkedett. Mit gondol doktor úr, mi lehet vele?

- Be kell vinni az intézetbe, mert ellátásra szorul. Valószínűleg hallucinál.

- Imádkozni fogunk érte.


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Mikijozsa2020. január 14. 14:35

szépen mesélsz

Liwet2020. január 14. 13:06

@szabolcskiss
:)) Én is belekeztem....!
Tényleg jók. Nem hogy szétszednéd kettőbe, többen olvasnák.

BakosErika2020. január 1. 18:07

Akár az én kicsi falumról is írhattad volna. Tetszik, remekül írsz. Igaza van Norbinak, egyszerre kicsit sok. Jövök még én is.

Fakonorbert2019. december 31. 08:25

Érdekes írások, bár kicsit sok egyszerre... Jövök még olvasni.:)

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom