Gondolattalanságban

Gondolatok
szaboada•  2012. október 6. 22:00

édes-fájó zuhanás

nem, nem vagyok eszemnél! Hagyj most zuhanni, ha már eddig tétlenül vetted tudomásul tehetetlenséged érzetét. Nem a zuhanástól félek, csak attól, hogy újra és újra meg kell még tennem az utat a szakadékig. És én sem értem, hogy a sors miért nem taszított már bele, és miért fedi be előttem újra és újra a feneketlen mélységet? Minden erőfeszítésem meghiúsul mikor új szenvedéskiváltót keresek, elviselhetetlenül kényelmes életembe. Kudarcaim csak a mindennapoknak adnak kissé kesernyés ízt, de igazán egyik sem okoz akkora kárt, hogy másnap, vagy akár még aznap egy bármilyen kellemes momentum el ne feledtethetné. Csak azt várom, mikor elégeled meg telhetetlen vágyaim és utálsz meg mindörökre, hogy végre ne tartozzak felelősséggel magamért.
Ne az utolsó léptem akadályozd meg! Bár nem teheted, hogy el ne induljak, hiszen vágyaim hívnak, még ha téged nevezlek is bűnbaknak.
Küzdelemre vagyok hívva. Folytonos égigérésre. S ha már nincs létra felfelé, s csak toporzékolok tenyérnyi út mentén, akkor zuhanni vágyok. Csalogat a mélység. Onnan biztosan van felfelé. De még előtte a zuhanás extázisa, azzal a félelemmel kevert érzéssel, hogy odalent már bánni fogom, hogy nem álltam neki inkább létrafokokat faragni ott, fentebb.
..
Most hívnál, de hangod távoli, s legkisebb érintésed is metsző fizikai fájdalom. És rettegek, hogy felébreszthetsz édes- fájó zuhanásomból. Rettegek, hogy felébresztesz védelmező magányomból. Rettegek, hogy újra odaállítasz tenyérnyi sziklaperemre, valahol a csúcs felé tartó úton, és majd újra csak zuhanni vágyom.

szaboada•  2012. augusztus 23. 17:28

levél Hozzád

Nagy a csend felőled. Tudhatom mi van veled? Bújj ide hozzám és mesélj ha van kedved, de ha csendre vágysz úgyis jó.
Én csendbe burkolózva várom, míg magam is lecsendesedem. Kifejezéstelen arcomon néha szökésnek indul egy könnycsepp, s már ajkaimat nedvesíti. Az emlékek szépségének foglya lesz, s már játszva húzódik mosolyra, hisz épp annyit adott a pillanat, amennyit el nem vehet az idő. Tudod, hogy a nemlétező feltételezett meghasonlik önmagával, nem nyer életteret? S nem mert nem lehet, hanem mert a létező hódít, anyaggá válik, és a lehetetlenségek átadják helyüket a látható részeknek. Törvényszerű, hogy így legyen. Hisz megismételhetetlen az egységbe rendeződő tér-idő és a spontán belé csöppenő lélekvér elegye. Tudod, emberi kéz nem képes ilyen alkotásra, csak a természetfölötti alkot természetes elixírt, mi csupán izzadtságos fáradtsággal utánzatokat készítünk, aztán csalódunk, hogy újra az igazi Teremtő alkotásaiban leljük örömünket.
 

Kedves Alkotás!

Gyere bújj hozzám, csodáljuk együtt, ami éppen most adatott!


szaboada•  2012. augusztus 4. 18:23

a Lator

Tudat-alattomban latrinát ásva
lajtorján lépdel alant a Lator.
Létével törve le tervezett
tüntető tartásom, mikor
tehetetlennek titulálja őserőm,
de rest még se lőn, létráz lelkem
légies testben, míg nem lesz hegy sem,
mert tengerbe vetetten hever mellettem,
míg fellelhetetlen....
De kárhozott testem eseng a kereszten,
követ rá ne vessen, ki láthat még esetten,
"szabad" szellemben szárnyalni szertelen,
örömkönnymámorba veszett végtelen életben.

szaboada•  2012. június 23. 16:00

szenvedély

(ezt most átírtam)

Uralkodik a gondolat,
alattvalóm már az érzék.
Józan ész, te el ne hagyj,
ne szennyezze lelkem vétség!

Majd járomba fogva repítsz,
ösztönödnek erejével,
ámde birokra nem hevít,
szavam erőddel nem érvel!

Igazságom mért kell győzzön?
Hogy enyém, többet nem ér!
Egy csak az Úr égen-földön
s igazat szól, ha Ő beszél.

Még játszom izmusaiddal,
mohó világi bölcselet,
de nem kábítsz a sok szóval,
csak világom tágul veled!

Szolgálatomra készen áll
megannyi mihaszna tétel,
keresem vajh mely tudomány
mi építhet bölcsességgel?

Óh, mire vagy hát oly kevély,
balga játéka világnak?
Megragadsz, ha jő a kéj,
de meg nem tarthatsz magadnak!

Szívemben úgy gyúlj, Szenvedély
mint a mező arannyá vál',
ahogy simogat a hűs szél
s hajladoz' tenger búzaszál!

 

szaboada•  2012. június 17. 17:52

Hogy jó-e?!

Fogalmi tünetegyüttesben
sem meghatározható,
hogy a 'jó', megfelel-e,
sőt?! S nem is azért,
mert amúgy is,
de hazugság is, hogy vonzó
lenne, mikor rezdülésemet
alig sem észrevéve
halálos nyugalommal veszel
tudomásul... Zihálok,
de lelked
ódon bástyákkal őrzöd
nem látva, hogy
tán tehetnél mégis
valamit,
de te hagyod, hogy elveszítsd
s látod, már nincs
ami nem is
volt,
mert a múltadat
birtoklod,
de a jelen meztelen
bőrét utcasarkon
hagyod.

Welcome home! az ajtód nyitva,

csak a belsőszobád van bezárva.