Fiatalok és szabadok

Irodalom
Denn•  2018. november 25. 18:08

Fiatalok és szabadok 02.


Roland unott arccal álldogált a bárpultnál, annak ellenére, hogy körülötte ezerrel pörgött az élet. A táncparketten, hat-hét lépésnyire tőle, önfeledten táncoló tömeg, s a közvetlen környezetében is mindenütt laza, vidám fiatalok, párban, vagy csoportosan. Talán pillanatnyilag ő itt az egyetlen egyedül szobrozó srác, igaz, ha képletesen is, de volt egy „társa”, a kezében bőszen szorongatott fél üvegnyi sör. Haverja Laci, akivel jött, becsajozott, ami nem meglepő, hisz magas, és jóképű a fickó. Ellenben Roland nem igazán délceg típus a 175 centijével, ráadásul ehhez 90 kilónyi súly párosult, így az összkép alapján messze nem volt egy adonisz. Arcra igaz helyesnek mondható a túlsúlyos sorstársai közt, de hát azok az átkozott kilók… Többször is próbált már lefogyni, de maximum egy hétig bírta ki édesség, és más finomságok nélkül, aztán megadta magát „sorsának”. Pont élete legnagyobb örömétől váljon meg, az evéstől? Na nem!

A dübörgő, vad ritmusú zene lassúra váltott, a táncoló párok összebújtak, s Roland ettől elhúzta a száját, kortyolt egy jókorát a söréből, aztán a semmibe meredt. Lelki szemei előtt Andi merült fel, a lány, akibe hosszú évek óta szerelmes, már nem is tudott visszaemlékezni rá, hogy mikor zúgott bele, oly régen volt. Gyerekkorától ismerte, egy utcában laktak, sőt egy osztályba is jártak általánosba. Először persze csak barátság alakult ki köztük, de aztán ahogy idősödtek, úgy formálódott ez át Rolandban szerelemmé. Vele szemben Andi „lehorgonyzott” a barátságnál, igaz nagyon kedvelte a fiút, de szerelemnek még csak a szele sem érintette meg irányába. Rolandnak józan esze folyamatosan azt dohogta, hogy adja fel, már elment ez a hajó, de az érzéseiben kitörölhetetlenül ott ringott lágyan a Remény csónakja. A csónak, melyben egyszer majd kettesben eveznek át a vágyak taván, egyenesen a boldogság szigetére.

Véget ért a lassú szám, visszarobbant az éterbe a dübörgő, zenének csúfolt zaj ártalom, mely könyörtelenül felborította a „lágyan ringó csónakot”, és visszarántotta Rolandot a valóságba. Egyszerre lehajtotta maradék sörét, aztán körbevillant pillantása. Két haveri társaságát is kiszúrta a tömegben, de most nem volt kedve egyikhez sem odacaflatni. Valami újra vágyott, valami izgatóra… Egy kalandra, egy buja éjszakára… Sok itt a facér lány, csak ki kéne vetni hálóját és… Persze elgondolni könnyű, ám a megvalósításkor több probléma is felmerül, melyek meggátolják abban, hogy a modern kor Casanovájává váljon. Először is a megjelenése, hisz közel sem az a típus, akire buknának a csajok. Ebből persze adódik számára egy jó adagnyi kisebbség érzet, ami félénk kisfiúvá változtatja ismerkedéskor, a baráti társaságában amúgy nagydumás srácot. Persze minderre van egy tuti megoldás, az-az lazításul le kell gurítani néhány üveg sört, és az elfogyasztott sörök számával egyenes arányban növekszik az önbizalom. De ugyanakkor nem szabad átesni a ló túl felére, be kell tudni húzni a vészféket egy határnál, mert a részeg srácokat nem szokták díjazni a csajok. Roland ma még csak a második üvegnél tartott, s úgy érezte kell még legalább egy, hogy akcióba lépjen. Általában haverokkal együtt szokta véghez vinni a becserkészés ritusát, de ma magányos farkasként akart a tettek mezejére lépni, hol majd magával ragad egy aranyos kis bárány lányt, és remélhetőleg kölcsönösen „felfalják egymást”. De végül semmi sem úgy alakult, ahogy eltervezte. Megrendelte az újabb sört, aztán pillantása a Laciék mellett táncoló páron állapodott meg. A lány Andi nővére volt, Nóra, a pasiját nem ismerte. Nóra 22 éves, hosszú szőke hajú, csinos, szexi lány, s Roland minden bizonnyal ráhajtott volna, ha nem lenne húga. Ám Andi nagyon is létezik, ráadásul ugyancsak feltűnő jelenségeként a szebbik nemnek, s amennyiben egy szépségversenyen közösen indulna nővérével, nem lenne kétséges ki végez előbb. Hajuk lényegében ugyanolyan volt, közel hát középig érő, selymes, lágy omlású, de Andi tökéletes, kecses alakja, és gyönyörű, bájos arca már messziről vonzotta a férfi tekinteteket, közelről pedig mondhatni elbűvölte őket. Így nem csoda, hogy fél évvel ezelőtt felfedezte egy hazai modell ügynökség, s azóta sem engedte ki „karmai” közül. Igazából mostanra kezdett beindulni a karrierje, mert Olaszországba elküldött reklámanyaga kapcsán, kihívta fotózásra az egyik legnevesebb olasz divat cég, s pillanatnyilag is ott tartózkodott.

Denn•  2018. november 16. 20:22

Rocky színre lép


Szombat éjjel féltizenkettő. A budapesti diszkóban tetőfokára hágott a hangulat, szinte kilehetett volna tenni a megtelt táblát, annyian tolongtak a táncparketten, de még mindig jöttek. Újabb és újabb kocsik álltak meg a parkolóban, mintha soha ki nem akarna fogyni a fiatalok áradata, mintha senki sem akarná otthon tölteni ezt a kellemes  koranyári éjszakát.

Mindezzel szemben, egy feltűnően jókedvű, harsány, 20-22 év körüli hat fős társaság épp elhagyta a discót.

- Egy perc haver, és visszajövünk. – bökte oda közülük egy kopasz, körszakállas, agresszív kinézetű srác, a nagydarab ajtónállónak.

- Rendben. – bólintott a megszólított, aztán a fogai közt halkan hozzátette. – De inkább húznátok innét a büdös francba.

Ahogy kicsit eltávolodott a három pár, átszólt a bejárat túloldalán álló hasonlóan megtermett társának.

- Ezek tutira kemény drogosok, legalább is a csávók.

- Honnan veszed Rocky ilyen biztosra? Lehet csak bepiáltak, mint az állat.

- Egy fenét! Ezer méterről is felismerem a fajtájukat… Sajnos. – tette hozzá, s egy pillanatig komor arccal a semmibe meredt, aztán megrázta mintegy belülről magát, és széles vigyorral köszöntette az újonnan érkező vendégeket .


A hat fiatal beszállt egy Audi Combiba, ketten előre kényelmesen, míg hátra bepréselődtek négyen. A kesztyűtartóból nyomban előkerült rövid sétájuk célja, egy kis zacskónyi fehér tabletta.

- Ezek csak extasik, akár bevehettek kettőt is. – mondta a körszakállas.

A mellette ülő vörös, eléggé lestrapált arcú lány szót fogadott, és mohó mozdulattal kettőt vett el, aztán a többiek is kiszolgálták magukat.

- Ha eljöttök hozzánk, kaphattok erősebbet is. – folytatta a srác.

- Meg gondolom mást is.. – jegyezte meg a vörös lány, a körszakállashoz simulva. – De… mi ez a kemény az inged alatt? – kérdezte furcsállóan. – Csak nem egy pisztoly?

- Talált, süllyed béby!

- Elárulnád minek van nálad? – kérdezett tovább a lány, de most már elhúzódva tőle.

- Hogy jól fejbe lőjem, aki sokat kérdezősködik! – vágta rá a körszakállas vigyorogva, ám aztán hirtelen komolyra váltott. – Ha nem tetszik valami, ellehet tűzni innen! – hangja keményen, szinte félelmetesen dörrent, mitől megfagyott a levegő a kocsiban.

- Persze előbb kioperáljuk belőled az extasit. – törte meg végül a csendet egy másik srác a társaságból, és ez visszahozta a régi hangulatot.

- Mit kukacoskodsz Rita, manapság minden második pasinak van fegyvere. – tette hozzá a barátnője, hosszú szőke haját igazgatva a visszapillantó tükörben.

- Ám legyen. – tárta szét a karját a vörös. – Meg sem szólaltam. De mi lenne, ha visszahúznánk „denszelni”?

És ezt a megjegyzését már egyértelmű tetszéssel fogadták.