Őszi szívhangok

Elring a Nap felhők jászol-ölén,
fénymohák csillannak a hideg kérgén,
hold kóborol csillagok macskakövén,
s valahol elveszejt az estnek kékjén

engem is egy pillanat...Lombpihegés
hallik a légen át, s én virágsuttogást
vágynék érteni, a homálylibbenés
alatt, magamhoz emelni az elmúlást.

Oly távoli a lepkeszárnyak lírája,
most gyermek-könnycseppnyi párák szállongnak,
míg szavakká lesz a szívverés tintája.
Anyaérintést keresek az álmoknak,

de ahogy füstcsipkék terülnek a fákra,
s kitárul a tejút tündöklő hattyúszárnya,
megértem, azt a meleget hiába várja
jó szülém halállal felnőtt kislánya.

Átfázik rajtam az ősz, dérlámpások
gyúlnak bennem is, vagyok néma hajnali táj,
de Isten tekintetéből az áldások
ma nem súgnak a gyászból feloldást rám.