Őszi bentek

Elhaló lepkeszárny-neszezés a perc,

a sok felhő akár a szakadó nerc,
opálfércek cikk-cakkja marad utána,
és meglebben október páraruhája.


Szétpattant selyemgubóvá válik az est,
fényhajlékot Isten csak csillagra fest,
fázik az éj alatt a még élő napvirág,
ahogy ködhideg borzolja gyönge szirmát.


Tűztövis-parazsát kilehelte a nyár,
-de az emberálom fecskevilágban jár
most...kozmosztábortüzek köré leül,
önmagával találkozva ott belül.


A múlt kicsit május és november e tájt,
s a pillanatok, mint levelük hulló fák,
esőcseppcsillanások a csillag-messzik,
tükreikben élők s holtak útját rejtik.


Alkonyok és napkelték temploma az ősz,
hol a szívverésnyi lét merengve időz,
- mert gyönyörűen múlik minden tetszhalálba,
borítva bokrot, fát zúzmaravarázsba.


Árvácskakékek a hajnalok, s a szirmok
hó és vérszín kis teremtés-titkok,
miket Földanya újra magába zár,
míg október tavasza közöttünk jár.